A parti utáni napon Tom tényleg haza ment. Bár a babától kedvesen, aranyosan elköszönt, nekem csak egy közömbös "Szia, akkor majd találkozunk. " jutott. Azt hittem azért jobb a kapcsolatunk, de most az is közre játszott, hogy nem akarok vele randizgatni. Megsértődött, ebben azt hiszem biztos vagyok.
Nos visszatért a megszokott körforgás. Egyedül voltam a lakásomban, a babámmal a pocakomban, és unatkoztam. Dolgozni is elmegyek, de elég sokszor van az, hogy nincs is hozzá kedvem. Nem nagyon van étvágyam se, mert majdnem minden ételtől égni kezd a gyomrom. Az orvos azt mondja ez normális, ha megszülök elmúlik. A baba ahogy nől, úgy nyomja a szerveket el a helyükről, ezzel együtt a gyomromat is fel felé, emiatt égeti gyomorsav a torkom. Főleg este lefekvésnél rossz. Egy hete pedig elkezdett fájni a szemérem csontom, ahogy mozgok, forgolódok az ágyban. Nem bírok aludni, ha igen, akkor is megébredek éjjel többször. Mostanra látszik a pocakom is. Nem olyan nagy, de már egyértelműen mutatja, hogy odabent baba lakik.
Mia, és anyánk meglátogattak, így megbeszéltem Tommal, hogy nem utazom oda, úgyis jön David eljegyzésére. Minden nap felhív, hogy hogy vagyok, minden rendben van-e, és beszél a babához is, aki még mindig nem mutatta meg, hogy fiúcska-e vagy lány. Komolyabb tartalmasabb beszélgetéseket nem fojtatunk. Tartjuk azt az egy lépés távolságot. Bár én reméltem, hogy barátok leszünk. Azt hiszem magányos vagyok. Kell egy barát, aki itt van velem. Unatkozom. De hát mindenki dolgozik, élik az életüket, míg én vizsgálatokra járok, és gyerek nevelési könyveket bújok. Elég vicces volt, hogy a könyv úgy kezdődik, hogy ne könyveknek megfelelően akarjuk nevelni a gyerekünket. Igazából utána nagyon jókat ír.
- Hát ez meg ki lehet? - veszem fel a könyvet a földről. Elejtettem, amikor valaki csengetett. Igazából észre se veszem, hogy csak egy melltartó van rajtam, meg egy rövid nadrág, csak amikor már Tom vigyorogva mér végig. - Oh, basszus. - keresek a szememmel egy ruha darabot, de nincs a közelben.
- Láttalak már ezek nélkül is nyugi! - Tom továbbra is vigyorog.
- Ja. - nyögöm ki.
- Bejöhetek? - kérdezi.
- Ja, igen, persze. - állok el zavartan az ajtóból. Nem megy messze, mert ahogy becsukom az ajtót, a keze máris a pocakomon.
- Azta. - néz rám boldogan. - Mennyit nőtt már. - mosolyog, és simogatja.- Milyen érzés, amikor mozog? -érdeklődik még mindig az ajtónál állva.
- Mintha... nem is tudom. Talán.. Nem, ezt nem tudom elmagyarázni. - nézek rá. - Nagyszerű, és hihetetlen. - mosolygok. - De, te? - nézek rá kérdőn.
-Gondoltam, ha ti nem jöttök, jövök én. - vonja meg a vállát.
-Örülök, hogy itt vagy. - mondom ki hangosan.
- Tényleg? - néz rám hitetlenkedve.
- Igen. - indulok most már a szobák felé. - Elég rossz egyedül. - vallom be. A szobámba érve magamra kapok egy polót, ami kezd kicsinek bizonyulni.
-Venned kéne rád való ruhákat! - állt az ajtónak támaszkodva.
- Tudom. - álltunk egymással szemben, és néztük egymást.
- Szép vagy. - mosolygott.
- Kösz. - pirultam el egy kicsit.
- Bedobom a cuccom a szobába. - ment a szomszédos helységbe.
- Meddig maradsz? - érdeklődtem, már a konyhából kiabálva.
- Csak pár napot, - jött a válasz messziről. - aztán úgyis jövök a partira. - jelent meg előttem, és leült pulthoz.
