- Szép ez a hely - mondtam halkan.
- Régen sokat jártam ide egyedül, esténként, tudod, átgondolni a dolgokat - mondta komolyan.
- Tényleg? - fordítottam felé a fejem.
- Nem - közölte, aztán elröhögte magát. - Igazából fogalmam sincs, hol vagyunk - tette hozzá, mire kitört belőlem a nevetés. - Komolyan. Azt hiszem, életemben először járok erre.
___________________________________________
- Ki volt?
- Senki - ráztam meg a fejem.
- A senki nem tud telefonálni - nézett rám anyu, mivel a tagadásom még jobban felkeltette az érdeklődését. Addig kérdezősködött, míg végül letettem a villámat.
- Gomba.
- Nem, ez brokkoli - turkált apu a tányérjában.
- Nem, úgy értem Gomba hívott.
___________________________________________
- Emó, hagyjál már. Nem azt kapod karácsonyra - vihogott Ricsi.
- Akkor egy kis zsiráfot? - ugrándozott Virág.
- Honnan szedjek neked kis zsiráfot? Még nagyot se tudok, nemhogy kicsit - fogta a fejét.
- Úúú, akkor tudom - bólintott Virág komolyan, és megigazította a sapkáját.
- Na - mosolygott rá.
- Tuti, hogy azt kapom - titkolózott Virág.
- Így nem szeded ki belőlem - rázta a fejét Ricsi.
- Pedig rájöttem - erősködött tovább. Mindannyian nevetve figyeltük őket, aztán Ricsi átkarolta a
nyakát, és magához húzta, Virág pedig vihogva tovább magyarázott arról, hogy ő bizony rájött az
ajándékára.
- Juj, mindjárt jövök - nézett Virág
___________________________________________
- Kinek kell barátnő, amikor... - tépte fel egy határozott mozdulattal a dobozt, és az izgalomtól
remegő kézzel vette ki az iPhone-t - ...itt van ez? - fejezte be a mondatot könnyes szemmel.
___________________________________________
Leültem az íróasztalomhoz, kinyitottam a matekfüzetem, és hirtelen felindulásból írni kezdtem az üres oldalra. Düh, csalódottság, és az elmúlt évek minden sérelme volt az, amit papírra vetettem. Leírtam, hogy szeretem. Hogy szeptember 8-án úgy belezúgtam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Hogy soha nem tudtam, mit gondol. Hogy végignéztem, ahogyan mindenki rajta lóg. Hogy mit éreztem, amikor Vikivel járt. Hogy mi volt bennem szilveszterkor, amikor megcsókolt, és utána továbbra is Viki volt a barátnője. Leírtam mindent. Az érzéseimet, a kételyeimet, a hibáimat, a hibáit. Kilenc lap lett. Kétoldalas, szóval tizennyolc. Mikor az utolsó sort is befejeztem, megkönnyebbülten dőltem hátra. Így, az én szemszögemből nézve a dolgokat, nem volt annyira drasztikus a hiba, amit elkövettem. Az elmúlt évek történései mellett szinte eltörpült.
___________________________________________
- Ren, tudod, mennyire bírlak - mosolyodott el halványan. - De most tuti, hogy látni sem akar.
- De miért? - értetlenkedtem kínlódva.
- Mert rohadtul átcseszted.
___________________________________________
- Laptopozni a színházban??? - üvöltött rá Haller mérgesen.
- Ugyan! Még wifi sem volt - jegyezte meg Dave, mi pedig hangosan felröhögtünk
___________________________________________
- Neeee! - üvöltötte Dave. - Csak ezt ne! Kifosztottak, kiraboltak, meglökdöstek, semmim nem maradt, csak ez! - sipákolt, és a jelenetet látva én simán elküldeném a színjátszóba. Szinte látom magam előtt. A ma esti előadás: Az Alma. Főszerepben Felmayer Dávid
___________________________________________
- Tanár úr! - üvöltötte Dave. - Zsoltinak nem kell jegy, ő itt lakik!
A beszólást hangos röhögés kísérte, az ofő pedig mosolyogva csóválta a fejét. Miután beléptünk az állatkertbe, természetesen mindenki mást akart csinálni.
___________________________________________
Carlos: 5/5* - tizenharmadik osztálytársunknak, Csontváz Carlosnak estére megszületett a Facebook-profilja. És bejelölt.
___________________________________________
