Testőröm

PART4

Így teltek a hetek.

Egyik este Dávid mellém ült a kanapén és csöndben figyelte a Comedy Centrált. Nem tudtam mi jár a fejében, de csak ott ült.Már elmúlt éjfél én éppen készültem lefeküdni, és mikor elindultam, ő megfogta a kezem.

-Mi történt veled Horvátországban?-kérdezte

-Mire gondolsz? Már mindent elmondtam. -mondtam

-Nem, csak egy részben kitalált történetet mondtál el. -mondta

-Mindent elmondtam,amit tudnotok kell. A többi csak engem érint. -mondtam

-Nem tudlak megvédeni,hogyha nem mondom el a teljes sztorit.Minden nap veled vagyok, és látom miket csinálsz. Olyan mintha az éreznéd,hogy folyamatosan figyelnek. Senkit nem engedsz közel, nem jársz el sehova.-mondta

-Táncolni eljárok, és szerintem,hogyha valaki elveszíti a legjobb barátnőjét és a párját az is ugyanígy viselkedne.-mondtam

-Nem hiszek neked, de ha engem nem is valakinek el kell mondanod az igazságot-mondta

-Nem kell, nem akarok senkit sem belesodorni semmibe.Ez az én ügyem és jobb lenne,hogyha te sem szaglásznál utánam. Itt sem vagy, csak a laptopod mögé bújva ülsz egész nap, vagy ott van az edzésemen, de akkor is csak a telefonodat nyomogatod.

És ne értsd félre, hálás vagyok,hogy nem akarsz semmit, és kívülálló vagy és az is akarsz maradni, de így szerintem jogod sincsen megmondani,hogy hogy vagyok, meg mit nem mondok el neked.-mondtam

Nem mondott semmit, csak ült tovább.

Ott hagytam és felmentem aludni. De nem tudtam.

Reggeli elég csöndesen telt, felmentem átöltöztem, de lefelé menet elcsúsztam és leestem a lépcsőn. Dávid egy szempillantás alatt ott termett és felsegített. Átvérzett a pólóm, és Dávid reflexszerűen felhúzta és meglátta a sebeimet.

Nem szóltam semmit, felrohantam és beálltam a zuhany alá és sírtam.

Nem akartam lemenni és szembenézni vele, de muszáj volt mert indulnom kellett beiratkozni, egy online marketing tanfolyamra amire még két hete jelentkeztem és ma járt le a határidő.

Összeszedtem magam beragasztottam a felszakadt sebet, felöltöztem és mentem le a lépcsőn.

Dávid a kocsiban várt. Nem szólt semmit. Beiratkoztam, befizettem mindent. De már mikor majdnem vissza szálltam a kocsiba azt mondtam Dávidnak,hogy inkább sétálnék.

Így becsukta az ajtót és elindultunk gyalog. A rakparton sétáltunk, csöndben egymás mellett.Mondani akartam valamit, de ne tudtam hogyan kezdjem. Végül leültünk egy padra az egyik fagyizó előtt, és felém fordult.

-Elmeséled mi történt?Bízhatsz mennem.-mondta

-Nem lehet, azzal veszélybe sodornálak.(ahogy ezt kimondtam rádöbbentem,hogy érzek valamit iránta, a minden napi rutin, hiába nem beszéltünk közel éreztem magamhoz)-mondtam

-Megtudom védeni magamat, és téged is! Ez a munkám.-mondta

Ahogy kimondta,hogy ez a munkát ,mintha szíven szúrtak volna.

-Tudom,hogy ez a munkád, és pont ezért nem mondhatom el, mert a munkád vagyok. Ha a szüleim megunják,hogy fizessenek valakinek,hogy megvédjen pedig nem is kell, akkor elmész.-mondtam

-Nem mennék el, te is tudod.Úgy érzem,hogy meg kell védenem téged. Munka voltál, de már nem csak az vagy. Fontos vagy , és segíteni akarok.-mondta

-Tudni akarod mi történt?

-Igen.-mondta

-Árulás, és sok fájdalom. Ez történt. Sebeket , amiket látsz azok amiatt történtek meg bíztam valakiben akiben nem kellett volna.-mondtam

-Meséld el. -kérte

-Majd egyszer lehet, de most menjünk vissza és kérlek lásd el a sebemet, mert én nem tudom.

kértem

-Rendben.-mondta szomorúan és elindultunk vissza a kocsihoz.