𝐌𝐈𝐄𝐋Ő𝐓𝐓 𝐌𝐄𝐆𝐇𝐀𝐋𝐓𝐀𝐌 ; 𝐕𝐊𝐎𝐎𝐊

j y u u

-Anya! Jungkook nem hozott abból a chipsből, amit enni akartam! 

Yuu éles kis hárpiahangja majdnem szívrohamot hoz rám, ahogy a DVD-t rakom be a lejátszóba. 

-Nem is mondtad, hogy vegyek, plusz semmi pénzem nem volt! Különben is, utána csak sajnáltatnád magad, hogy milyen dagadt vagy! 

-Akkor szerinted most... De izé vagy! Anya! Jungkook szerint dagadt vagyok! -Yuu tovább rikoltozik, majd benyit a szobámba, amit most elfelejtettem bezárni. -Milyen videókat nézel, Kook? Talán pornóvideók? Vagy meleg-filmek? -kérdezi karba tett kézzel, amolyan "most elkaptalak"-fejjel. Felállok, magam mögé rejtve a kis tárgyat. 

-Kisfiam, Jungkook, ez igaz? -kérdezi anyám. 

-Hogy hihetsz ennek a... anya, hogy hihetsz Yuu-nak? Semmi sincs nálam. -mondom zavartan, vörösödő arccal. Nem néztem meleg-pornót, és nem is fogok! Csak Taehyung-gal szerettem volna egy kis időt eltölteni. 

-Yuu, ne kapd fel ennyire a vizet, oké? -kérdezi apám, megcsapva Yuu fejét. -Jungkook sem szól be arra, hogy milyenre fested a körmödet, nem?

-Ez igaz, de ha érdekelné, akkor buzi lenne! 

-Amúgy sem érdekel a körme! -vágok vissza, de aztán támad egy ötletem. Yuu még nálam is jobban ismeri Arisát, mi lenne, ha a dolgai közt nézelődnék egy kicsit? 

-Anya, nem mentek el Yuu-val ruhákat nézni? -kérdezem suttogva anyámtól. -Egy kis ajándék, tudod... -anyám készségesen bólint, elfelejtve azt, hogy tegnap elmentem hajnali háromkor otthonról. 

● BEFORE I DIED ●

Ott hagytam Yuu szobáját, nem akartam keresgélni. Helyette bekapcsolom hőn áhított gépemet. 

-Újra megpróbáltam öngyilkos lenni. -ennyi. 

Semmi bevezetés, semmi dráma, semmi hallgatás, semmi. Megpróbáltam öngyilkos lenni. Újra. 

-Kocsikázni mentünk estefelé pár sráccal. Pár sráccal? Azokkal, akikkel a kémiaversenyemre mentem. Mikor mennék kémiaversenyre? Soha, de a tanár elrángatott, faszomat bele. Vagyis, pardon, egyáltalán nem érdekel, hogy mi van velük. Mégis benyomott abba a rohadt kocsiba, mintha olyan rémesen okos lennék. Nevetséges volt, az egész suli szeme láttára, Jimin persze rögtön elsétált mellőlem. Mert hát mire másra valók a jó barátok? Na, ugye éppen úton voltunk a kémia versenyre, egy csapatban még három...vagy négy? Tök mindegy. Miután végzünk azon a pocsék helyen, megyünk hazafelé a főúton. Éppen algoritmusokról beszélnek, nekem pedig elkezdett körvonalazódni a fejemben a terv, hogy baszki. Baszki, itt vagyunk a semmi közepén, és végre teljesülhetne a vágyam. Hogy meghalok. 

Bár ne tetted volna soha, Tae, gondolom magamban. 

-Ezért éppen, mikor az egyik okostojás beszélt valami hülyeségről, előre hajoltam. Azt hihették, azt tervezem, hogy feljebb kapcsolom a rádiót, de nagyon tévedtek. Mikor megkérdezték, mit akarok csinálni, mondtam, hogy semmit. Leszartak. Semmit, amihez nektek közötök van. 

A legnagyobb kereszteződésen mentünk át egy piros lámpa után, láttam, hogy a másik oldalról egy kamion jön felénk. Abban tudtam csak reménykedni, hogy a kamion feldönt minket, és az oldalunkra fordít, mert akkor én azon nyomban meghalok. De nem ez történt. Olyan gyorsan rántottam el a kamion felé a kormányt, hogy egy pillanatra megállt a szívem. Frontálisan ütköztünk, a kocsi a fejére fordult. Éreztem, hogy valami úszik a vesémben. Olyan hangzavar volt, hogy alig tudtam hova figyelni. Fél kezemmel kirángattam még egy törött kilincset, és megszúrtam a másikat, ami be volt szorulva. Mind a három srác csendben volt. Meghaltak. Hátradőltem, és csak azt tudtam mondogatni magamnak, hogy hamarosan vége lesz, és nem kell semmiért sem aggódnom. Azonban pár perc múlva autók vinnyogását tudtam hallgatni, és a vállamat rángatták. Olyan kába voltam, hogy semmit nem láttam, viszont mindenki kiabált, hogy "Még él, gyerünk'", meg hogy "Igen, vigyük kórházba!". Valami éleset szúrtak a karomba a dokik, és akkor bekábultam. Bár előtte nagyon szerettem volna azt hinni, hogy meghalok, és most elvisznek az angyalok. Mondjuk négy ember tömeges gyilkolása miatt nem igen tudom, hogy hova kerülnék, de akkor már leszartam, csak legyen vége. Nem lett vége. Csöveket és tűket éreztem magamban, és egy csomóan álltak körülöttem. Adatokat, meg a nevemet mondogatták, és láttam Yoongit. Meg akartam szólítani, de még a fejemet sem bírtam megmozdítani. Aztán elment. Semmit nem mondott, csak elment, otthagyva azokkal az emberekkel, akik akármit csinálhatnak velem. Legszívesebben mondtam volna nekik, hogy döfjenek valami mérget a szívemhez, és onnantól én leszek a legboldogabb, de ehelyett valami maszkot raktak rám. Újra elájultam, bár éreztem, hogy matatnak a testemben, kivéve a kilincset és azt a valamit a vesémből. Aztán csend lett. 

Feláll, kinyújtóztatva tagjait. Aztán hátrafordul, felhúzva pólóját, megmutatja a varratot testén. 

-Itt a vesém, látjátok? Nagyon nem szép. Na mindegy. Ha eddig még nem hánytál be, vagy ájultál el, akkor folytatom kis mesémet. Pár napot maradtam bent eszméletlenül, azt hiszem. Mindenféle pszichológushoz elküldtek, de arra nem jöttek rá, hogy én tekertem el a kormányt, és nem is mondtam el. Mit szólna anya és apa, a gyilkos fiukhoz, aki azután meghalni sem volt képes? Szánalmas, amit tettem, úgy ahogy van. Nem haltam meg, ehelyett megöltem négy nagyon jó embert. Fogalmam sincs, mi volt velem. Vagyis de, pontosan tudom, mi volt. Csak azon járt a fejem, hogy meghaljak. De ennek már nincs lényege. Semminek sincs lényege többet az életemben. 

Pár percig csak bámul a kamerába, majd elmosolyodik. Amolyan vesztesek nyugalma-mosoly ül az arcán. 

-Fáj a lélegzés, ember. Kibaszottul fáj, és nincs, aki segítsen. Nem tudok mit tenni. De még hátravan három videó. -zörgés hallatszik a háttérből. -Upsz, mennem kell, anyám hazajött. Szia, idegen. Vigyázz magadra, miután rám senki sem. -integet, majd lekapcsol a DVD, hallom, ahogy elsül a videó vége. 

Kiveszem a felforrósodott dobozkát, és elrakom. Karomra nézek, ami tele van vágásokkal. Előveszem Tae képét, és azon gondolkozok, van-e olyan fájdalom, amit neki nem kellett átélnie. Megalázás, rossz szülők, hamis barátok... És nem szívesen vallom be, de örülök, hogy valami tartotta benne a lelket eddig. 

Elfordulok a képernyőtől, majd megcsókolom a képet. Lassan, végigsimítva Taehyung arcán, lecsordul egy könnycseppem. Az ágyamhoz megyek, lefeküdve rá összehúzom magamat, könnyeim zuhatagként csorognak le a párnára, onnan pedig a padlóra. Zokogva megtörlöm szemeimet, kinézve az ablakon. hamarosan alkonyat. Utána pedig pirkadat. Felhangzik elmémben az egyetlen dal, amit ismerek, és szeretek. 

 De soha sem leszel egyedül

Veled leszek alkonyattól pirkadatig
Veled leszek alkonyattól pirkadatig
Kicsim, itt vagyok
Ölelni foglak, amikor a dolgok rosszul mennek
Veled leszek alkonyattól pirkadatig
Veled leszek alkonyattól pirkadatig
Kicsim, itt vagyok
Veled leszek alkonyattól pirkadatig
Kicsim, itt vagyok
Veled leszek alkonyattól pirkadatig
Kicsim, itt vagyok

- Itt vagyok, Taehyung, itt vagyok... -suttogom. Aztán arra gondolok, hogy ott kell majd vele lennem. Találkoznom kell vele. 

Megvan az ötlet. Lehet, hogy nem fog tetszeni neked, de megteszem. 

Megkereslek, Tae. Kiáslak, és senki nem lesz, aki közénk állhat.