𝐌𝐈𝐄𝐋Ő𝐓𝐓 𝐌𝐄𝐆𝐇𝐀𝐋𝐓𝐀𝐌 ; 𝐕𝐊𝐎𝐎𝐊

j y u u n i

Érzem, ahogy a vállamat rázzák. 

-Jungkook... -suttogja valaki. Lassan kinyitom szememet. Nem hiszem el azt, hogy Taehyung áll előttem. 

-Mi... Tae? Hogy kerülsz te ide? -nyújtanám ki a kezemet, résnyire nyitott szemekkel. Olyan fáradt vagyok, hogy tudnék még egy hetet aludni legalább. 

-Milyen Taehyung? -szólal meg, furcsán nézve rám. 

-Mi? -kérdezem én is suttogva, majd megfogja kezemet. Megráz. 

-Jungkook, baszki, neked teljesen elment az eszed! -Taehyung arca megnyúlik kissé, fekete, hatalmas szemei kissé összemennek, majd szemöldökei is megritkulnak, homloka megnő, haja pedig fehérre változik. Wonho az. 

-Hol vagyok? -kérdezem, körbenézve Még mindig azon a buszon, amelyiken este elindultam hazafelé. Mi a fasz. 

-Egy buszon, a vezető szerint itt aludtál az éjjel. Illene megköszönni neki, hogy nem dobott ki. -teszi hozzá. Lassan előre hajolok, hátam többször is beleropog a tegnap esti alvásba. Olyan kemények ezek a buszos székek, hogy vágni lehetne rajtuk. Tae aludt ilyen székeken? Lehet, nem is engedték neki, hogy ilyen messzire eljárkáljon. Wonho ráz ki gondolataimból, rám nézve célozgat arra, hogy mehetnénk már. 

-Köszönöm, uram... -morgom, majd leszállunk. -Te hogy kerülsz ide? -kérdezem tőle csodálkozva, ahogy a pulcsimat porolgatom le. 

-Ezt én is kérdezhetném, de kis putri. -feleli. -Elmegyünk a házamhoz, aztán kiöntöd a szívedet, oké? -kérdezi, majd meg sem várva válaszomat, maga után húz. 

●BEFORE I DIED●

-Na, akkor most elmondod nekem, mi a mizu? Napról napra furább vagy, előbb is, mikor találkoztunk, mintha teljesen másról járna az eszed. Ma reggel meg valami Taehyung nevét suttogtad. Dugtatok, vagy mi? -találgat, de mikor látja, hogy nem nevetek, abbahagyja. -Mondd el, és segítek. Tudod, hogy együtt, a melegek csodálatos erejével mindent legyőzhetünk? -elém mutat, kezével egy kört ír le, mintha egy csodálatos, jövőbeli világot akarna mutatni nekem. 

-Ó, Wonho, ha tudnád, hogy milyen nehéz tud lenni a melegek élete! -sóhajtok fel, majd elmondom neki a tegnap történteket. Hogy majdnem elkaptak, és hogy kiástam egy hullát, meg hogy egyáltalán ki mertem menni este a temetőbe. Monológom végére a fiú csak tágra nyílt szemekkel iszik bele teájába. 

-Haver, te...

-Őrült szerelmes vagyok, mi? -kérdezem keserűen felnevetve, azonban most ő nem nevet. Mi baja van? 

-Te teljesen meg vagy zakkanva. Van merszed elmenni és kiásni holmi hullákat, aztán meg rájössz, hogy "hopsz, ez mégsem az a Taehyung, akit keresek", aztán pedig visszaásod, és elmenekülsz? Ember vagy te egyáltalán? Ugye tudod, hogy ez-

-Oké, nem kell folytatni! De pont te mondod, aki egy évet ült a sitten? 

-Nem, még nem fejeztem be, várj, Kook. Ez egy... briliáns ötlet, baszod! Az jutott eszembe, hogy meggyanúsíthatnánk ezt az Arisát azzal, hogy egy csomó embert eltemetett vagy éppenséggel kiásott. És akkor végre lecsuknák a kis kurváját, és nem kellene fél szemmel aludnom. 

-Te komolyan addig nem nyugszol, ameddig nem kerül el a lábad alól Arisa? 

-Halálosan komolyan, Kook. Tönkretette az életemet, a szüleim nem állnak szóba velem, és senkim sincs rajtad kívül. Elvesztettem a hatalmas házat, amiben még a buli volt, pedig a családomé volt, és most per pillanat minden, amit akarok, az az, hogy átölelhessem a húgomat. -összeszorítja kezeit, fújtatva maga elé néz, mintha összetudná roppantani Arisa fejét, hogyha a kezében lenne.