Without You

Prológus

Hermione
A csata... pontosan emlékszem. A nagy kavalkádba azt sem tudtam merre menjek. Meg kellett találnom őt. Harry nem értett volna egyet, ahogy Ron sem. De akkor, és ott nem érdekelt. Csak arra tudtam gondolni, ahogy hátra simitotta a hajam, ahogy ajkai ajakimhoz értek. Abban a pillanatban észrevettem. Rá is átkokat szórtak, ahogy mindenkire. Ő is rám nézett. Egy könnycsepp gördült le az arcán, megrázta a fejét. Felkiáltottam, de úgyse hallotta senki. Borzalmasan fájt.
Engem is fellökött valaki, a földre terültem. Több halálfaló is elindult felém. Ő is. Egy halálfalóval küzdött. Felkaptam a varázspálcámat. Egy hárító bűbájjal 5 méteren belül mindenkit feldöntöttem. Egyikőjük RÁ esett és elkezdte fojtogatni. Azonnal felpattantam. Egy stupor ral elintéztem. Két halálfaló is elindult felénk. Felpattant, és elfutott. Utána indultam és kiáltottam:
- Draco! Várj meg!
De elfutott.

* * *
A halottainkat szedtük össze. Sírtam. Tonks, Lupin, Fred... most még Harry is eltűnt! Valaki mögém lépett. Draco! Azonnal a nyakába ugrottam és megcsókoltam. Volt valami fura benne. Vagy csak más?
- Kerestelek! - szólt... Ron(!) Istenem, megcsókoltam Ront?!
- Megtaláltad! - ez már Draco volt- akár el is mehetsz!
- Na ide fi...
- Ron - mondtam - egy kicsit!
Vonakodva de elment. Kínos volt a csönd, sírhatnékom volt. Draco törte meg a csöndet.
- Miért csókoltad meg Vízli patkányt? Az egyességben az volt benne hogy titokba tartjuk egymást! Az nem hogy közben...
- Bocsáss meg! - már sírtam. Közelebb jött, lehajolt hozzám és megcsókolt. Nagyon régen találkoztunk utoljára. Dumbledore halálának reggelén, ami majd egy éve volt. Akkor megcsókolt. Azt mondta muszáj titokban tartanunk, mert célpont lennék. Nem mintha eddig nem lettem volna az, hiszen segítettem Harrynek bújdosni. Most egy kicsit tényleg boldog voltam. A nyaka köré akartam fonni a kezem. De elhúzodott. Gonoszan vigyorgott.
- Sárvérű ribanc! Weasley, én, kijön? Potter?
- Draco miről...
- Ne! Hívj! A! Keresztnevemen!
- De...
- Hát még mindig nem érted? Soha nem lennék egy sárvérűvel! - szavai tűként hatoltak belém.
- Te... csak...
- Igen én csak - itt megajándékozott egy bekébzelt vigyorral - csak játszottam veled. Semmi nem volt igaz, semmi.
Összeestem. Nem tudtam levenni róla a szemem. Lehajolt. És most jött a végső döfés.
- Egy búcsú csók? - suttogta csábítónak szánt hangon. Felvisítottam. Elkezdtem ütni, verni. Csak nevetett. A körmeimmel végig szántottam az arcán. Ez meg fog maradni. Abbahagyta a nevetést. Sarkon fordult, és vissza sem nézett.

* * *

Percek teltek el.
Vagy órák. Minden csigalassúnak tűnt.
Nem lehet igaz amit mondott. Ez csak egy vicc. Egy nagyon rossz vicc.
Szeretett. Szeretnie kellett, mert én szerettem őt.

* * *

Nem tudom mikor hagytam abba a sírást.
Sárvérű
Le sem tudtam venni a szemem a karomat 'díszítő' szóról.
Voldemort hűvös hangja sem tudott kizökkenteni.