Without You

Cékla Vörös

Hermione

Reggel arra ébredtem, hogy valaki ököllel veri az ajtót. Pislogtam kettőt. Nem, nem az ajtót. A falat.
- Malfoy!
- Örülök hogy felébredtél. Sárvér.
Erről eszembe jutott a tegnap esti motyogása.
- Nocsak Malfoy! Én vagyok az első gondolatod? Csak nem velem álmodtál?

Draco

Honnan a francból tudja?
- Ne bízd el magad Drágaság. Azért ébresztettelek fel hogy legyen időd sminkelni. Rád fér.
Valami koppant a falon. Hozzám vágta a párnáját :)
A szobámból úgy léptem ki, hogy tudtam, egy ilyen jó kezdéssel csak szuper napom lehet.
Ekkor a Griffendél ajtó hangos csapódással kinyílt. És kiviharzott rajta Granger.
- Ö... Te nem zárod az ajtód?
A feje kezdett vörösödni. De úgy ítéltem meg hogy ennél sokkal vörösebb is lehetne, ezért hozzá tettem undort játszva - még jó hogy nem vagyok alvajáró...
- Amúgy jól nézel ki... - ezt komolyan ki mondtam (?)
Már valósággal égett az arca és 'csak' ezért hozzá tettem
- Már jobban hasonlítasz egy emberre mint egy zombira... Félre ne érts - itt körbe néztem. Közelebb hajoltam, hogy a fülébe sughassak, de abban a pillanatban Hastings is kivágta az ajtaját.
A griffendélest ez valamiért roppantul zavarta és cékla vörös lett. Ragyogó arccal indultam tovább.
A nagy teremben leültem a Mardekár asztalához.
Legnagyobb melepetésemre nem hogy nem került el, Pansy, a tegnapi beszólásom óta, hanem még jobban rám mászott.
Éppen valamiről hablatyolt amikor észrevettem hogy a Griffendél asztalnál Granger erősen artikulálva magyaráz. Közben kétszer rám nézett és háromszor rám múltat ott. Mikor harmadszorra nézett rám már azt is észre vette, hogy látom hogy, rólam beszél. Megint vörös volt :) Természetesen belevigyorgtam az arcába.
Az órákon hoztam a formámat. Amikor azt hittem, hogy a napom már nem lehet jobb, lehetőségem nyílt levonni 10 pontot két Hugrabugostól, mert verekedni kezdtek. Bár a nap 'fénypontja' közelsem ez volt.
- Draco - szólt Pansy - Figyelsz te rám?
- Tessék?
- Hozzád beszélek!
- Bocsi, nem figyeltem - mintha nem lett volna egyértelmű.
- És Ronnal mi van? - hallottam meg a lány Weasleyt
- Ronnal? Hogy érted hogy mi van? - Ez Granger?
- Hát a múltkor! Összevesztetek! - Weasley minden bizonnyal megállította Grangert, mert már nem hallatszottak a lépteik. Körbenéztem. Csak Pansy és én voltunk a folyosón. Nem emlékszem, hogy mikor maradtunk kettesben. Pansy undorral az arcán hallgatta Weasleyéket. De ő sem akarta, hogy megtudják, itt vagyunk.
- Ja! Az nagyon régen volt! Már rég kibékültünk.
- Oo! Bocsi, hogy kérdezem de... tulajdonképpen mikor jöttetek össze? Mármint... úgy értem hogy egyszer csak együtt voltatok és nem mondtatok semmit.
Hosszú csend.
- A roxforti csata... előtt.
Teljesen kiakadtam, mi az hogy előtte? Én, én... elindultam feléjük. Nem tudom hogy mit akartam mondani, de ki sem kellett találnom, mert Pansy megállított.
- Igen!?
- Draco... - itt halgatózott, hogy biztosan hallják e - kérdezni, akartam valamit. Még a vonaton.
- Kérdezz!
- Hát tudod... - itt rám nézett gesztenye barna szemével. Közelebb hajoltam.
- Igen?
- Hogy... szeretnéd ha megpróbálnánk?
Teljesen lefagytam.
- Újra?
Nem a legjobb emlékeim voltak Pansy nyafogásáról.
- Igen... úgy gondolom neked is és nekem is volt mit fejlődnünk... és te azóta sem voltál senkivel... ahogy én sem! És... nekem hiányzol.
Fájdalmas nyögést hallottam. Izzott bennem a düh. Bólintottam. Pansy mosolygott. Majd a semmiből rám ugrott és elkezdett csókolgatni.
Leszedtem magamról. Nem nagyon tetszett neki.
- Este a szobádban? - kérdezte.
Megráztam a fejem, majd csábító hangon így szóltam:
- Majd találkozunk.
Ezzel látszólag meg volt elégedve, mert mosolyogva ment tovább. Én is vigyorogva indultam el a legközelebbi találkánkra gondolva, amikor szinte neki mentem Grangernek. Megkövülten állt. Azt várta, hogy kikerüljem de helyette mérgesen rászóltam:
- Arrébb mennél!?!
Nem mozdult ami még dühösebbé tett.
- Mond, te csak útban tudsz lenni?!

Hermione

Nagyon meglepődtem. Nem csak hogy kiemeli, hogy Parkinson óta nem járt senivel, még képes és belém köt!
Mérgesen indultam el a szobám felé.
- A FRANCBA! - kiáltottam amikor észrevettem, nincs nálam a jelvényem. Most várhatok valakit akinek van.
- Miért üvöltözöl ribancka ?
Most ha lehet még mérgesebb lettem.
- Fent hagytam a jelvényem.
1,2,3 és elkezdett röhögni.
Borzalmasan mérges voltam.
- Mit találsz ilyen viccesnek ?!
- Semmit ... hát elég szerencsétlen vagy...
- Nem segítesz?!
- Nem! Tudod ahhoz... testi érintés kell... már pedig nincs az az isten akiért én még egyszer hozzád érnék...

Draco

- Remek, akkor mégsem fogod ketté törni a kezem... - dörmögte az orra alatt Granger. Pont jókor mert majdnem elfelejtettem az ígéretemet. Úgy tettem mintha nem hallottam volna.
Pedig nagyon is, és sötét emlékeket idézett fel bennem. Ekkor hatalmas zsivaly támadt. A Griffendéles Dean Thomas vonult végig a folyosón. A rajongó táborával. Lányok... Elővettem a jelvényem. Közben megfordult a fejemben, Granger vajon beleesette az idei legcukibb pasiba, Dean Thomasba? Igazából lehet, hogy járnak is... Végülis akkor sem ellenkezett amikor én mondtam, hogy ne verjük nagy dobra azt ami köztünk van. Eközben belenyomtam az erre szolgáló résbe a jelvényt és indultam is volna tovább, amikor Granger se szó, se beszéd megfogta a válamat. Megpróbáltam lerázni, de nem sikerült.
- Engedj el!
Látta, hogy nem fogom sokáig tűrni az érintését, ezért (mivel már a 4. lépcsőfokon voltunk és különben beriasztott volna )végig simítva a kezemen megfogta a csuklómat és elkezdett felráncigálni . Megborzongtam az érintésétől. Undorító kis utólsó...
Rántottan egyett a karján és majdnem hátra esett. Már csak 2 lépcsőfok volt hátra.
- Ajj kérlek Malfoy!
- Mit kérsz?!
- Hogy engedj fel! Az a két lépcsőfok! Már csak nem halsz bele!
- Hát tudod valamit valamiért...
- Tessék?!

Hermione

El sem tudtam képzelni, hogy mit akarhatott... TŐLEM (?)
- Tudod mit? Inkább majd akkor mondom el ha szükségem lesz rá - gonoszan vigyorgott.
- Nem! Ilyenbe nem megyek bele!
- Hát ha nem, akkor nem...
Elhúztam a számat. Hogy lehet ilyen bunkó? Aztán hirtelen megszólalt:
- Jó, döntöttem. A feltételem az, hogy soha többet nem szólsz hozzám éés... még csak rám se nézel!
Teljesen ledöbbentem. Lesütöttem a szemem. Hogy lehet valakitől ilyet kérni? Éreztem, hogy egy könnycsepp elindul a szememből. Bólintottam.
Felhúzott. Szerintem jót akart röhögni rajtam de nem hagytam neki lehetőséget. Egyből berohantam a Griffendél ajtaján. És bezártam az ajtót. A földre csúsztam. És sírtam. Megint Draco Malfoy miatt. Megint.

Draco

Egy kicsit nekem is keménynek hangzottak a szavaim, de ha azt akarom, hogy elfelejtsem a sárvérűs mindenével együtt akkor, ez a legjobb megoldás.
Sok minden nem hagyott nyugodni.
Annyi mindent hazudtam már neki. Nem beszélve a csata napjáról. Belefáradtam, de mar nyakig benne vagyok, nincs visszaút.
Később miután megcsináltam a házimat és bepakoltam, arra gondoltam, hogy még is minek jöttem össze Pansy vel. Megint.

Sziasztok ! Itt egy újabb rész. Nos, nyílván valóan gondolhatjátok, hogy ebből a 'ne nézz rám' ból nem lesz sok minden... sőt, talán nem is akármi lesz belőle.
Köszi, hogy elolvastad.
Móni