Ébredj fel!

1. Levél

Minden történetet nehéz elkezdeni, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire. Nem regényt írok, sokkal inkább levelet, amit sosem fogok feladni a postán és valószínűleg személyesen sem adhatok át. Ennek két nyomós oka is van. Egyrészt, mert ha újra mellettem leszel boldog perceket szeretnék megélni veled, nem pedig gyászlepel alatt a múlton töprengeni. Nem érdekel mennyit kell várnom rád, türelmes vagyok, te is tudod. Hogy is ne tudnád, amikor két évig bombáztalak üzenetekkel, hiába nem válaszoltál. Péntekenként hamarabb végeztem az iskolában, így vártam egy órát, hogy elsétálj mellettem, majd lássam ahogy beülsz a bátyád fekete Impalájába és mit sem sejtve az érzéseimről elhajts mellettem. Nem viszonoztad a szerelmemet, bár ezért nem hibáztatlak. Sőt, ha tehetném építenék egy időgépet és visszautaznék egy hónappal ezelőttre, amikor titokban figyeltelek minden percben. Akkor ugyanis életed legszebb napjait élted. Sokat lógtál a bátyáddal és a haverjaiddal, végre kezdett rendbe jönni az életed, nem zaklattak tovább a bántalmazóid a suliban. Legalább is így volt ez egy rövid időre. Ennyi jutott neked a jóból, a hétköznapi gimnazista szórakozásból. Egy hónap. Nem több. Ezáltal el is érkeztem a másik okhoz, amiért valószínűleg nem adom át majd neked ezt a levelet. Kórházban fekszel. Mély álomba merültél, gyenge tested, de annál erősebb lelked most pihen. Nem kelt fel fény, ordító bátyád meleg ölelése, ahogy az arcodra hulló apró, hideg könnycseppjeim se. Ártatlan arckifejezésed azt sugallja, érzed a jelenlétem, talán a hangomat is hallod, ha hozzád szólok. Az orvosok azt mondták csak a képzeletem és a remény játszik velem, szerintük talán nem kelsz már fel álmodból. Milyen gyönyörűen hazudnak, ugye? Szemrehányóan nevetünk majd rajtuk. Várom már azt a pillanatot. Kérlek, hamar ébredj fel!

Sziasztok, bátorkodtam megosztani az első levelet. Kicsit hosszabbakat tervezek ennél, de bevezetésnek szerintem megteszi. Várom kommentbe a véleményeteket ^^