Ébredj fel!

3. levél

Ma szerencsém volt összefutni Jiminnel. Úgy látszik jobban ért a pszichológiához, mint gondoltam. Nagy meglepetésemre suli után megragadta a kezem és félre hívott beszélgetni. Rólad beszéltünk. Azt mondta egyértelműnek látta, hogy szeretnék közelebb kerülni hozzád, így az én segítségemet szerette volna kérni. Kikerekedett szemekkel néztem rá, aprót bólintottam és végighallgattam, ahogy szomorú életképedet újra vetíti előttem eltörölve tévhiteimet és rávilágítva a valóságra. Ebből a valóságból semmit nem kellett volna tudnom. 

Megkérdezte, mit tudok a bántalmazóidról, én pedig szépen elmeséltem mindent. Elmondtam, hogy tudom, hogy félve kellett iskolába jönnöd, volt pár ellenséged. Próbáltam részletezni, de rá kellett döbbennem, kevesebbet tudok, mint hittem. Jimin arcán ekkor egy levert félmosoly jelent meg. Nekilátott a nagy vallomásnak. 

A bántalmazóid nem is az iskolában vannak, ugye? Sőt! Nem is a korcsoportod. Legjobb barátod türelmesen bevallotta, hogy terrorizálóid nem mások voltak, mint a szüleid. Azok a szorongás nyomai, amit reggel és délután láttam rajtad nem csak az emberektől való félelmeidből erednek, sokkal inkább abból, hogy haza kell menned, találkoznod kell édesapáddal. Barátod elmondása szerint csak beosontál a szobádba, hogy észre se vegyenek. De sajnos a menekülési útvonaladba gyakran betolakodott édesapád, te pedig nem tudtad elkerülni. Veszekedésetekben a szavakat felváltották a cselekedetek. Istenem, nem tudom leírni a fájdalmat amin keresztül mehettél, belegondolni sem merek. Mit érezhettél, amikor a magasba emelte ökleit? Nagyon féltél? Eluralkodott rajtad a pánik? Vagy szimplán elszenvedted a fájdalmakat, tudván, ettől nem menekülhetsz el? Melletted akarok lenni, hogy gyengéden átölelhesselek, megtanuld mellettem a szeretetet. De ha nem is mellettem.. fontosabb most nekem a te boldogságod, találj kérlek egy lányt aki majd segít neked a nehéz időszakban. 

Holnap meglátogatlak, mesélek neked valami érdekeset!