Éjföld Krónikái 1. - Az eltitkolt herceg

1

Nerien sok emberi könyvben olvasta már, hogy egy megtört szívnél nincs rosszabb és pusztítóbb.

Most ő is megtapasztalhatta, azonban nem az emberi érzékekkel felfogható érzést, hanem egy sokkal elemibb és ősibb dolgot, ami egyenesen a zsigerekig hatolt és ami a végletekig feltüzelte elfojtott mágiáját.

Eddig is mindennél jobban gyűlölte az anyját, de volt benne egy halovány remény, hogy az évtizedek, évszázadok múlásával felejteni fog és megenyhülni irányába. De minden egyes tettével újra és újra megcáfolta ezt a reményét, most pedig végképp porrá tiporta.

Ahogy aranyló mágiájának fénye elcsendesedett és a holdfényes éjszakai égbolt újra betöltötte a tájat, teljes rálátása nyílt tettének következményére.

A mostanáig csak kamillákkal és apróbb virágokkal borított mező közepén egy hatalmas fa állt, megtörve az eddigi nyugodt harmóniát. Óriási gyökerei a föld fölé értek és a kezdeti robbanásszerű roppanó hangokból halk nyöszörgéssé szelídülve, lassan törtek utat maguknak és tekeredtek egy vérrel borított, átszúrt test köré.

Mágiájának dühe új életet teremtett áruló szerelmének véréből.

– Egy ilyen nap után nincs is jobb, mint beülni egy légkondicionált kocsiba – mondta Nerien megkönnyebbülten, miután ezüst Mazdájával besorolt a forgalomba.

– ... a városban uralkodó átlaghőmérséklet elérheti a 40 °C fokot is, így aki csak teheti, ne mozduljon ki a jól hűtött lakásából.

A nimfa ezüst tekintetét a rádióra szegezte.

– Nem mondod, időjárás kisasszony... – morogta gúnyosan.

– Nerien, szomjasak vagyunk! – visította számtalan hang az anyósülésről.

Ránézett az előtte kígyózó forgalmi dugóra, végül beletörődve a hosszas várakozásba belenyúlt a táskájába és elővette teli vizesüvegét. A korábban vásárolt árvácskák egészen addig visongtak, ameddig az üvegének teljes tartalmát rájuk nem öntötte. Inkább a szomjúság, mint egy csapat panaszkodó virág csemete.

Alig várta, hogy hazaérjen és egy rövid pihenő valamint egy hideg ital után kimehessen a kertbe és elültethesse új szerzeményeit. Már pontosan tudta is, hogy hol lesz a helyük és biztos volt benne, hogy jól ki fognak jönni gyökérszomszédjaikkal. A rózsáival is kellett valamit kezdenie, mert azok folyamatosan a nem megfelelő hely miatt panaszkodtak. A szomszéd nagyra nőtt bokrai teljesen kitakarják előlük a napot, pedig eleinte tökéletesnek tűnt a kiválasztott hely. Egészen a fafejű Mr McShaw érkezéséig, aki többszörös kérése ellenére sem vágta vissza rendesen a kerítés mellé ültetett tujáit.

Miközben megfelelő új helyeken gondolkozott beindult a forgalom és a hozzá hasonlóan siető autók közt végre kijutott a városból. A téglaépületeket felváltotta egy szemnek sokkal kedvezőbb zöld táj. Direkt olyan lakóhelyet választott, ami mellett volt egy kisebb erdő és közel volt egy sűrűbben lakott helyhez.

Az első harminc évét az emberek világában mindentől távol, szinte remeteként töltötte. Talált magánk egy lakatlan erdei házat, próbált felejteni és hozzászokni egy teljesen új és más élethez. Az utóbbi volt a könnyebb, alig öt év után kitanulta a halandó szokásokat és papírokat is szerzett magának. Elvégzett pár ingyenes online tanfolyamot és készen állt arra, hogy azokat a valóságban is alkalmazza. A felejtés azonban nehezebbnek bizonyult.

Rémálmaiban újra és újra átélte a réten történt borzalmakat, ébren töltött gondolatai közt pedig folyamatosan egy jobb megoldást keresett, ami megelőzte volna az őt ért árulást. Észre kellett volna vennie, hogy sok másik férfihoz hasonlóan Leiht is csak az anyja miatt akarta őt, hiszen ki tudna ellenállni a leendő nimfakirálynőnek?