Aznap este semmi egyebet nem hallottam, csak az, hogy csöpögött, csöpögött valami a foszladozó szőnyegre. A ház teljesen nyugodt volt. Senki se volt ébren. Bár rajtam kívül csak Buksi, az öreg goldim volt itt, és még gyaníthatólag pár pók a sarokban. Nekem is időnként lecsukódott a szemem, ahogy a régi fotelban összekuporodva ültem. Odakint szakadt az eső, és valószínűleg újra beázott a tető. Ez okozta a csöpögő hangot. Majd meg kell javítani – gondoltam magamban, majd megráztam a fejem. Felesleges. A kis faházat a kert végében már nem fogjuk használni.
Kiskoromban a nővéremmel, Lilivel szinte itt laktunk. Késő tavasszal kiköltöztünk és kora őszig majdnem minden esténket kint tölöttük. Amikor apukám megépítette, direkt úgy tervezte, hogy a tetőt hatalmas ablakok helyettesitsék, így még az ágyban fekve is lehetett látni a csillagokat. A nővéremmel éjszakákon át csak kerestük a csillagképeket, a tacskóm pedig a lábunknál aludt. Akkoriban össze voltunk nőve. Mi voltunk a Boncza- nővérek, a testvéri szeretet mintapéldája.
Ez így ment egészen tizenegy éves koromig. Ebben az évben a nővérem középiskolába ment. Elkezdte sminkelni magát és a szoknyái is egyre rövidebbek lettek. Tizenegy évesen csak annyit vettem észre, hogy megváltozott és ezért haragudtam rá. Mérges és csalódott voltam, amiért nem velem játszott, hanem a barátnőivel moziba vagy vásárolni ment. Az első gimis évét követő nyáron, amikor megkértem, hogy költözzön ki velem a faházba, csak annyit mondott, hogy nem megy, ott nincs wifi. Válaszul durcásan kijelentettem, hogy akkor pukkadjon meg, és a kispárnámat a hónom alá csapva kimentem a faházba. De nélküle annyira féltem, hogy pár óra múlva visszamentem a saját ágyamba.
A nyár további részében a ház lakatlan volt.
Egy év múlva nyáron, a nővérem elkezdte kitakarítani. Újra feléledt bennem a remény, hátha az idei nyarat itt töltjük. De amikor megkérdeztem csak annyit mondott, hogy átjönnek a barátnői és anya megengedte, hogy kint aludjanak. Úgy éreztem, hogy elárult, hiszen nem volt kimondva, de a faház kettőnk birodalma volt. Ezután a kapcsolatunk rohamosan elkezdett romlani. Én úgy gondoltam, hogy elárult engem, ő pedig hisztis kislánynak nevezett.
-Emma, túlreagálod! – mondta mindig.
A nővérem abban az évben érettségizett, amikor én felvételiztem. Mindketten el voltunk foglalva a tanulással. Engem felvettek ugyanabba a gimnáziumba, ahova ő járt, ő pedig Szegedre ment egyetemre. Ami azt jelentette, hogy elköltözik otthonról. A kollégium kézenfekvő lett volna, de annyira a saját lábára szeretett volna állni, hogy inkább összeköltözött a barátjával.
Mindketten tudtuk, hogy el fogunk távolodni egymástól, így furcsa módon azon a nyáron újra egymásra találtunk és kiköltöztünk a kis faházba, úgy ahogy legutóbb négy évvel ezelőtt tettük. Csak hajnalig beszélgettünk és kerestük a csillagképeket. Életem egyik legboldogabb nyara volt.
De az ősz első napján ő elköltözött, én pedig elkezdtem a gimnáziumot. Nehéz volt megszokni a változásokat. Nem csak az iskola és az osztályom lett új, de furcsa volt csak hárman leülni az étkezőasztalhoz esténként.
A gimis nyaraim úgy teltek, mint Lilié, amikor annyi idős volt, mint én. Fesztiválok, barátok. A kis faház nyaranta a barátnőimtől volt hangos, de amikor ritkán hazajött a nővérem, kint alaudtunk, mint régen.
Az érettségi viszont ott volt a nyakamon. Magától az írásbeliktől és a szóbeliktől nem féltem, viszont egy egyetem se tetszett úgy igazán. Még nem tudtam, hogy mi akarok lenni. A iskolai tantárgyak közül egyedül az angolt szerettem. Anya azt mondta, hogy jól bánok a gyerekekkel, és szerinte tanulhatnék angoltanárnak, de nem akartam tanár lenni. Egy este megszületett az elhatározás. Kimegyek egy évet bébiszitterkedni Londonba. Hiszen mindig is ez volt a nagy álmom. Tapasztalatot gyűjtök, új embereket ismerek meg, és ha visszajövök, majd eldöntöm mit kezdek az életemmel. És persze felejtek. Mert lesz mit az elmúlt hónapok rémálmaiból. Nagy meglepetésemre a szüleim támogatták az ötletem.
És most, az utazás napján csak ültem itt a megkopott faházban, mert nem tudtam aludni. Megnéztem a telefonom kijelzőjét. Hajnali négy van. Furcsálltam, hogy nem Anglián gondolkodtam, hanem a házon. Most ugyanúgy elmegyek, mint a nővérem. Ki fog pizsipartit rendezni itt ezután vagy a csillagokat nézni? Fájt itthagyni. Hiszen annyi emlék kötődik hozzá. Szép is és szomorú is.
Feltápászkodtam és az ajtó felé indultam, de előtte még megvakargattam a kutyám füle tövét. Békésen aludt, nem akartam felkelteni.
-Vigyázz ám a házra! – suttogtam.
Próbáltam elképzelni magam, ahogy ülök a Temze partján, háttérben a Big Bennel, de csak a megkopott bútorokat láttam. Kopogott a víz a szőnyegen, én pedig egy sóhaj kíséretében kinyitottam a faház ajtaját és elindultam a jövőm felé.Sziasztok! Remélem ez a rövid részlet tetszett nektek.😊
És kíváncsi is vagyok a véleményetekre, úgyhogy nyugodtan szóljatok hozzá, örülni fogok neki.
YOU ARE READING
Csillagles
RomanceKaptál már akkora pofont az élettől, hogy úgy érezted nem fogsz tudni belőle felállni? Emmával, aki másodállásban konyhatündér, pontosan ez történt. A lány viszont nem hajlandó összeomlani, tudja mit kell tennie. Amint leérettségizik már megy is álm...