Hopp, egy villanás. Láttam mégis mikor megfordultam csak egy alakot látok a sötétben megbújva. Felemelem a kezemet, az árny is így tesz. Közelebb lépek, ő is. Megpillantom az arcát, ahogy a fényre lép. Sötét maszkot visel, ám a szemét láttom. Olyan, mint az enyém.
Nem értek semmit. Ő is megnéz engem, majd elmosolyodik s így szól:
-Te vagy én és én vagyok te, ketten együtt vagyunk az élet örzője.....
-De miért vagy maszkban?
-Azért, hogy az emberek ne láthassák az általuk okozott bajokat. Minden sebhely egy nem természetes halál. Akár állaté, akár emberé.
-Soha nem veszed le?
-Néha felfedem magamat a tiszta lelküeknek és ők megértik miért kell vigyázni az életre. Ám van aki csak él céllok nélkül, és csak a pénz hajtja, őket te képviseled. Azt hiszik nem követnek el bűnt, ezért vagy te fehérben.
-Mik vagyunk mi?
-Bolyongó lelkek, mert soha nem találjuk a helyünket az életben, így megkaptuk annak a vigyázását.
-Miért csak most........-Akadok el.- Miért csak most tudom meg ezeket?
-Mert csak most lettél az élet angyala.
-Az élet angyala?
- Igen, az előző társam nem tudta felfogni ezeket a szörnyűségeket, így leszállt a földre, hogy próbáljon tenni valamit.
- Sikerült neki?
-Nem.
Sokáig hallgattunk és néztük egymást. A szemében megláttam valamit és megértettem az emberek cselekedeteit, az erőszakosságot. Megértettem, hogy miért szenvednek azok, akik lélekben szegények, megértettem, hogy miért magányosak a kitaszitottak.
Megrendített. Felemeltem a kezem és a tükörre illesztettem, ő is így tett. A kezünk össze ért.
-Segítek.-A szeme megrebbent. És csak álltunk, és állunk talán ma is.
