Szaty

3. fejezet

A hétvégém eseménytelenük telt. Tulajdonképpen semmi értelmeset nem csináltam, csak pihentem és nem próbáltam azon agyalni, hogy mi lesz hétfő, amikor Evelin és Balázs szemébe kell nézne. E mellett pedig emésztett a bűntudat Márk miatt is. Miután többedszerre is átfutottam a fiú Facebook profilját, rájöttem honnan volt olyan ismerős az arca. Ő volt az a srác, akit a koncerten a színpadról észrevettem és - mint kiderült - a húga volt az a lány akit már akkor is a barátnőjének néztem. Egyébként a hétvégén többször is megnyitottam a messengert, hogy írjak neki valamilyen választ, de semmi jó nem jutott az eszembe. Csak ültem a képernyő előtt és néztem a kis pálcikát, amint eltűnik, majd újra megjelenik, végül feladtam.
Vasárnap este elég későn feküdtem le. Beszippantott az egyik kedvenc sorozatom, a Csillagkapu. Tudom, 17 éves lányként lehet, hogy kicsit meglepő, hogy egy sci-fi sorozatért vagyok úgy oda, de higgyétek el, az a sorozat zseniális.
Szóval a lényeg az, hogy már bőven elmúlt éjfél, mikor végre lefeküdtem, eredményül pedig reggel eléggé elaludtam. Mikor rájöttem, hogy alig egy negyed órám van összekészülni, kapkodva pakoltam össze a holmim és felkaptam az első ruhát amit a szekrényben találtam. Sietve bekaptam egy kekszet a konyhában és már rohantam is a buszmegállóba, ám bármennyire is siettem, a busz már elment, így az ujjammal idegesen kopogtatva a combomon vártam, hogy befusson a következő járat. Amely késett. Nem sokat, de pont eleget.
Miközben a kapaszkodót fogva egyensúlyoztam, megpróbálva nem elesni, folyamatosan a telefonom óráját néztem.
-Biztosan elkések. - sziszegtem, miközben leugrottam a buszról, ami végre beért a sulival szembeni megállóba. Bevágtam a zsebembe a telefonomat és futva indultam az iskola bejárata felé.
Lihegve estem be a hatalmas fa kapun.
-Jó reggelt! - vetettem oda futtába a portásnak. Az iskola aulája elég nagy volt. Nagy, kör alakú terem. A bejárattól ballra és jobbra a földszinti folyosók, szembe az emeletre vezető lépcsősor helyezkedett el. A lépcsősor felett, a sárga falon, hatalmas óra jelezte, hogy pillanatokon belül becsöngetnek.
Végig siettem a fehér és barna csempékből kirakott padlón és már szedtem is kettesével a fokokat az első emeleti tanterem felé, ahol matekkal kezdtem. Az osztályfőnökömmel. Nagyon szeretem Sárközi tanárnőt, de elég szigorú. Bár matek-fizika szakos, szóval mit vár az ember...
Ahogy beestem a terembe, megszólalt a csengő. Mélyet sóhajtva vettem tudomásul, hogy  Sárközi tanárnő még nincs bent. Először annyira el voltam foglalva azzal, hogy minél előbb lerakjam a cuccom a helyemre, hogy fel sem tűnt, hogy az összes osztálytársam egy kupacban áll, körülvéve valakit, akinek nem láttam az arcát, de biztosan nem az osztályba járt.
-Mi a fene? - morogtam, mikor végre feltűnt, a nem hétköznapi jelenség. Ledobtam a cuccom a szélső padsor második padjára (ahol ülök) és odaléptem a többiekhez.
-Sziasztok! - köszöntem, úgy általánosságban mindenkinek.
-Szia! - köszönt vissza Viki kedvesen - Márk, nézd. Ő Kata. Róla beszéltem. Végre itt van. - mondta, mire a kör közepén álló fiú végre megfordult. Abban a pillanatban, pedig teljesen lefagytam. Ő ugyanis nem más volt, mint Hevesi Márk. A srác, akivel pénteken összefutottam.
-Te meg mi a francot keresel itt? - kérdeztem döbbenten.
-Te mit keresel itt? Nem suliba kéne lenned? - kérdezett vissza és a kérdés értelmetlenségéből, illetve az arckifejezéséből ítélve ő is eléggé meglepett lehetett.
-Nem tudom feltűnt-e, de ez egy iskola. Ide járok. Ebbe az osztályba. Te viszont tuti nem, szóval mit keresel itt? - tettem fel a kérdést újra, ám választ már nem kaptam, mert belépett Sárközi tanárnő, így mindenki a helyére sietett. Dühösen vágtam le magam a székemre. Márk a terem másik felében ült le, Bálint mellé.
-Gyerekek! Hetes vagy ilyenek? Álljatok fel. - kérte Sárközi tanárnő, mire egy kis tanakodás után sikerült kitalálni, hogy ezen a héten melyik az a két szerencsétlen, akikre rá lehet fogni, gyakorlatilag bármit a kréta hiányától a teremben lévő állott levegőig. Kivánszorogtak a táblához, mi pedig jó diák módjára állva hallgattuk, hogy ki hiányzik ma. Amúgy senki sem hiányzott, szóval sok értelme volt. Na mindegy.
Mikor ezt letudtuk, végre megkezdődhetett az óra.
-Szóval, mint már azt említettem, ma egy új diák érkezett hozzánk. - kezdte Sárközi tanárnő.
-Ezt mégis mikor mondta? - suttogtam oda, a mellettem ülő Ilonának, mire válaszul csupán egy vállvonást kaptam.
-Remek. - motyogtam az orrom alá.
-Márk, kérlek állj fel és mutatkozz be a többieknek. - folytatta a tanárnő, mire Márk felemelkedett a helyéről és mindenki egy emberként fordult felé. Kivéve engem. Unottan a padon könyökölve csak azért is a másik irányba néztem.
-Kata, te is megtennéd, hogy figyelsz? - szólt rám a tanárnő. Hát persze. Nehogy ne vegye észre...
Már éppen elnézést kértem volna, amikor Márk megelőzött.
-Tanárnő ne fáradjon. Már tapasztaltam, hogy Kata nem kifejezetten veszi észre, hogy más is van a világon rajta kívül. - mondta, rám pillantva.
-Mondja ezt, mr. nem is ismer, de már ítélkezik. - vágtam vissza mogorván. Mindenki - beleértve Sárközi tanárnőt is- döbbenten nézett ránk.
-Ti ismeritek egymást? - kérdezte végül a tanárnő.
-Nem! - vágtuk rá szinte egyszerre.
-Legalább valamiben egyetértünk. - sziszegtem, majd, mivel nem akartam büntetést kapni felvettem a legártatlanabb mosolyomat és úgy néztem a tanárnőre.
-Elnézést. - mondtam bűnbánóan és ártatlanul belenéztem Márk szemébe, jelezve, hogy folytathatja, én figyelek. Így hát megtudhattam, hogy Márk azért van itt, mert nem rég költöztek és ebbe az iskolába fog mostantól járni. Valamint, hogy szeret sportolni és egyszer mindenképp el akar jutni Párizsba. Hú, de kíváncsi voltam erre...
De legalább elment vele egy kis idő. Mert ez után jött a halál. A matekóra. Fogalmam sincs, hogy lehet valami ilyen unalmas, de az biztos, hogy csak arra riadtam fel, amikor Sárközi tanárnő bejelentette, hogy akkor jövő órán a ma elhangzottakból írunk. Hát még ha tudnám, hogy az mi. Tulajdon képen írtam, amit az órán mondott és csináltam a feladatokat, de őszintén, már akkor nem tudtam volna elmondani, hogy mit csináltunk.
Hála istennek megszólalt a csengő, az osztály pedig kiözönlött a teremből.
Szinte elsőként hagytam el a termet és siettem a következő óránk helyszínére. Na nem mintha annyira érdekelt volna, hogy mikor érek be bioszra, de semmiképpen sem akartam összefutni Márkkal.
-Kata várj! - hallottam meg magam mögül Anita hangját, így kelletlenül lassítottam, az egyébként rettentően zsúfolt folyosón.
-Mi volt ez? - kérdezte mikor mellém ért.
-Micsoda? - kérdeztem vissza, mintha nem tudnám miről beszél.
-Mi volt ez Márkkal? - pontosította a kérdést - Ti ismeritek egymást vagy mi?
-Nem. - ráztam meg a fejem - Csak már összefutottunk egyszer és nem volt túl színpatikus. Ennyi. - adtam meg a diplomatikus választ. Az igazság tulajdonképpen az volt, hogy még mindig (sőt, egyre inkább) bűntudatom volt amiatt ahogy Márk húgával bántam és fogalmam sem volt, hogy hogyan beszéljek Márkkal.
-Hát, pedig adhatnál neki egy esélyt. - vonta meg a vállát Anita - Rendesnek látszik.
-Talán igazad van. -sóhajtottam, miközben beléptünk a terembe és mindketten elindultunk a padunkhoz. Talán Anitának igaza van. Lehet, hogy érdemes lenne kibékülni Márkkal. Elvégre az osztálytársam lett...