Érj hozzám! •Befejezett•

1. Fejezet

Hét év telt el azóta, hogy utoljára láttuk egymást Natel. A reptéren történtek után, eléggé magamba zuhantam, amit anyámék észre is vettek, de igyekeztek minél jobban oda figyelni rám és segítettek egy remek iskolát találni a számomra. Megfogadtam Nate tanácsát és olyan iskolát választottam, ahol azt tanulhatom, amit szeretek. Apám büszke volt, mikor felvettek egy fotós suliba és minden erejével azon volt, hogy támogasson benne. Örültek neki, hogy végre megtaláltam az életcélom.

Négy kemény év alatt sikerült elvégeznem, szereztem új ismeretségi kört, illetve remek vizsgákat is sikerült tennem. Ennél boldogabb nem is lehettem volna. 25 éves vagyok most és van egy remek állásom, sőt nem sokára egy galériába kell mennem fotózni, valamint néhány elvont fényképemet is kiállították. Natel nem beszéltem már évek óta. Nagy ritkán küldött nekem is egy levelet, amiben adott élet jelet, illetve hogy hogyan is áll a tanulmányaival. Nem haragudtam rá, egyszerűen csak úgy éreztem jobb őt elfelejtenem és nem még közelebb kerülnöm hozzá. Neki is meg lett a saját élete és nekem is. Ami volt az elmúlt és valószínűleg csak egy egyszerű fiatalkori fellángolás volt, semmi több.

Teljesen kicsíptem magam az estére, a stílusom, szinte semmit nem változott. A hajam lett talán egy kicsit rövidebb, de ennyi. Maradtam önmagam.

Beülve az autómba elindultam hát a tőlem egy órányira lévő galériába, ahol már vártak. Útközben elszívtam pár cigit, miközben élveztem a rádióból szóló kellemes zenét. Néha teljesen elmerültem a gondoltaimban és általában olyankor mindig eszembe jutottak azok az esték, amiket Natel együtt töltöttünk..

Hülyeség igaz? Hisz az már hét éve volt. Gondolom már teljesen el is felejtette az egészet.

Ujjaimat a kormányon táncoltatom, majd végül megérkezve az épülethez leparkolok, de még előtte megejtek még egy szál cigit elszívni. Mostanában egyre többet szívok, elég rossz szokásommá vált. Nézem, ahogy a rengeteg ember beözönlik az épületbe híresebbnél, híresebb festők vagy épp más milyen művészek. Amikor elkezdtem ezt az egészet, mindig egy dologra koncentráltam, az pedig nem volt más mint az összhang. Szerettem a munkám, hiszen ezt más csak hobbiként csinálhatja és igen nagy utat tettem meg idáig. Jó volt látni, ahogy egyre több képem lesz kiállítva vagy épp kel el. Jó megélhetést biztosított a számomra.

Elnyomva csikkem, beindulok az épületbe a névkártyámmal együtt, amit az öltönyömre kiteszek, majd elindulok körbe nézni a szebbnél szebb képek között. Ahogy nézem őket, teljesen elvarázsolnak a különböző textúrájuk és hangulatuk miatt. Az egyik festményen meg akad a szemem, hisz maga kép igazán elvont mégis színes. Valamiért teljesen magával ragad és hirtelen úrrá lesz rajtam a Déjà vu érzés. Mintha valahol láttam volna már ezt..

Elmélkedésemből kizökkent jó pár ember, akik nem mások, mint különböző újságírók és riporterek egyaránt. Egyből persze elkezdenek a képeim kapcsán és az itt lévő festmények kapcsán kérdezősködni, ami ezért elég bosszantó, de fő az udvariasság. Szerencsére gyorsan lerázom őket, így néhány munkatársammal folytatom tovább az estém egy kis pezsgő mellett és kifinomultan csevegünk a különböző művészetekről.

Ennél nagyobb sznob már nem is lehetnék..

- Na és Jesse, mi a helyzet veled?- fordul felém a főnököm elégedett mosollyal.

- Magam sem tudom még, az biztos, hogy maradok az országban és továbbra is ebben fogok dolgozni. Nem tervezek előre semmit, majd a sors eldönti a jövőm.- válaszolom és nagyot kortyolok pezsgőmbe.

- Micsoda gondolkodás. Nem tudom hallottad-e, de egy igen tehetséges festő érkezett Franciaországból, akinek a képeire igen nagy figyelem hárult, teljesen kiemelkedőek az egyediségük miatt.

- Nem, nem hallottam róla.- mondom kissé fancsali képpel, majd hátra simítom hajam.- Bár biztos érdekes lehet, ha még ön is felfigyelt rá.

- Szeretném majd, ha készítenél a festményeiről képet. Ez egy nagy lehetőség lehet számodra is.- vereget vállba.

Érdekes. Soha nem akartam annál többet, amim van és amit tudom, hogy biztosan elérhetek. Megmondom őszintén, nincs kedvem egy beképzelt és önelégült idióta festményeit fényképezni, de ha ez a főnököm álma, akkor hát legyen. Nem kételkedek az ízlésében, hisz ő az egyik legkiválóbb és legkifinomultabb ember, akit valaha láttam. Mikor meglátta az amatőr fényképeimet egyből felkarolt, mondván, hogy te még sokra viheted. És, hát így is lett.

Kezembe még egy pohár pezsgőt fogok és tovább folytatom az utam az alkotások között. Végig tekintek az emberek között is és a szemem megakad egy bizonyos személyen..

Na nem, ilyen nincs.

Biztos látattok már olyan nyálas romantikus filmet, amiben a két főszereplő a terem két túlsó végéből meglátja egymást és szinte szerelembe esnek első látásra.

Na igen, de ez a valóság és itt a szerelem helyett csak erős gyomor görcsöt érzek és idegességet.

Hisz tökéletesen az én kék szemeim összetalálkoztak egy zöld szempárral és csak egymást bámuljuk.

Hét éve nem láttam ezeket a szemeket... ezek pedig nem tartoznak máshoz, mint Natehez. Az én drága mostohatestvéremhez.

________________________________________________________________________________

Bocsi, hogy ennyire rövid lett, de jelenleg nem vagyok valami jól, illetve jövőhéten vizsgázok még és elég sok készülni valóm van, de igyekszem minél hamarabb hozni, majd a folytatását.😅🍑