Érj hozzám! •Befejezett•

7. Fejezet

Csak is egy dolog járt a fejemben, mikor Natenek rohama lett. Nem akarom őt többé szomorúnak és kétségbe esettnek látni. Megfogadtam, hogy bármi is legyen mellette leszek és megvédem őt, még ha ez egy több éves ígéret is, soha ne szegném meg.

Az este a kanapén való beszélgetésünk után, már csak azt vettem észre, hogy az ölelésemben mélyen szuszog. Óvatosan ölembe kaptam, hogy véletlenül se ébredjen fel, majd a háló felé vettem az irányt, ahol lassan belehelyeztem az ágyamba és betakartam. Hezitáltam rajta, hogy mellé feküdjek-e.

Igen, beadtam a derekam és mellé feküdtem. De csak is azért, mert nem szeretném, hogy újra rosszul legyen. Csak is ezért.

Sikeresen elhelyezkedtem, ám el is felejtettem, hogy Natetel borzasztó aludni..

Hogy miért?

Mert képes teljes egészében leszorítani az ágyról. Mondhatni épp, hogy levegőt enged venni, főleg miután rám helyzete az egész testsúlyát.

Mint mondhatnék, elég nosztalgikus az egész, hiszen legutoljára akkor aludtunk együtt, mikor még diákok voltunk. Aztán minden megváltozott. Ő elment én pedig igyekeztem rendbe hozni az életem és kitanulni azt, amiben a legjobb vagyok. Próbáltam őt elfelejteni, s nem egyszer, nem kétszer arra lettem figyelmes, hogy a gondolataim csak is körülötte forognak. Most meg itt van velem, mégis tudom, hogy nem helyes amit teszek. Félek, hogy megbántom, majd és nem tudom helyre hozni a dolgokat. Mégis igaza van. Tiltakozom saját magam ellen, miközben itt van az, amit szeretnék egy karnyújtásnyira. Itt van, Nate. Itt van Ő. Ő, aki mindennél fontosabb számomra.

****

Másnap reggel, Jesse szoros ölelésében találtam magam, ami igen kellemes volt, akárcsak a belőle áradó tusfürdő illat. Mindig gondosan hátra fésült haja, most össze-vissza áll, szája szélén, pedig egy kis nyálcsík csillan meg.

Marha sexi, mint ne mondjak..

De, még így is el tud varázsolni, főleg, ahogy tekintetem meztelen mellkasára csúszik. Ó, igen. Az egyszerűen tökéletes. Na jó, minden egyes porcikája az, de ezt neki nem kell tudni, hisz egoizmusból bőven jutott neki is.

Szemeit lassan elkezdi kinyitni, így inkább további alvást színlelek. Lássuk, hogyan is reagál.

Érzem, ahogy meleg kezeivel lassan hátamat kezdi simogatni, majd kissé hezitálva, de egy csókot nyom homlokomra.

- Bárcsak minden reggelem így indulna..- suttogja alig hallhatóan maga elé, majd óvatosan kimászik mellőlem. Az arcomat teljesen beborította a vörösség, így csodálkozom, hogy nem vette észre. Bár Jesse, sosem vette figyelembe az apró dolgokat. Jobban mondva, inkább nem vette észre, s ez mit sem változott a mai napig.

De minden apró kis hibájától függetlenül, talán ezért is szerettem bele. Igen, kimondtam, még ha hangosan nem is. Szeretem őt. Talán ezért is akarom őt annyira. Talán ezért leszek minden olyan dologra féltékeny, ami vele kapcsolatos. Ő ezt nem látja, se nem tudja. Esetleg sejti, de ez így helyén is van, még egy darabig, amíg nem tisztázza saját magában a dolgokat. Olyan, mintha újból tizennyolc évesek lennénk. Túl bonyolultak vagyunk.

A szoba ajtaja újból nyitódik, én pedig lassan elkezdem kinyitni szemeim. El kellene gondolkoznom tényleg azon a színész pályán. Érzem, ahogy az ágy újból besüpped mellettem és ismét ölelő karok között találom magam. Hihetetlenül jó érzés.

- Jó reggelt.- mondja egy elégedett mosollyal az arcán.

- Neked is.- válaszolom, majd megnyalom ajkaimat, hiszen legszívesebben megcsókolnám, most mégis jobbnak látom, ha ezt nem teszem és időt hagyok neki mindenre.

Mélyen egymás szemeibe nézünk, ahogy kissé eltávolodunk egymástól, majd meglepetésemre Ő teszi azt, amire én az előbb gondoltam. Megcsókol. Szinte fel sem fogom, hogy mi történik, csak kiélvezem a helyzetet. Az ajkait, a nyelvét, amivel bebocsájtást kér. Mindent. Kezeimmel fekete tincsei közzé túrok, ezzel is még közelebb vonva magamhoz. A következő pillanatban pedig, már csak azt veszem észre, hogy alatta vagyok és csak még mohóbban faljuk egymás ajkait. Mindegy egyes percét kiélvezem.

Lassan azonban elvállunk egymástól és csak bágyadtan bámulunk egymás szemeibe. Nem tudom mit mondhatnék. Annyira hirtelen jött ez az egész. Ám a csendet, végül ő töri meg.

- Csináltam reggelit. Nem vagy éhes?- kérdezi, miközben arcomból néhány tincset félre söpör.

- De, talán egy kicsit.- válaszolom, halvány mosollyal az arcomon, majd - miután lemászott rólam-, kimászok az ágyból.

A konyhából isteni illatok érződnek, így egyből össze is fut a nyál a számban. Régen is remek ételeket készített és úgy látszik ebben is csak fejlődött. Vajon mi mindenben fejlődött még? Túl kíváncsi vagyok, igaz? Mindent tudni akarok róla. Egyszerűen már a megszállottja lettem, ha lehet így mondani.

Helyet foglalunk, majd mindketten szedünk a forró ételből. Megint csak a csend, ami közénk telepszik. Oké, tele szájjal ne is beszéljen, de utána azért mondhatna valamit. Vagy talán nekem kéne? Lehet, hogy túlkombinálom kicsit. Gyerünk Nate, szedd össze magad.

- Öhm..ízé..- na, hát ez szép kezdés, mit ne mondjak. Csak tegyél fel egy kérdést vagy valami.- Miért csókoltál meg reggel?- basszus.

Nem elég, hogy saját magammal vitatkozok, még a világ legrosszabb indító kérdését is feltettem. Életből elégtelen.

Egy darabig nem szól semmit, csak fapofával néz. Ilyenkor az idegeimre megy. Esetleg nem tudja, hogy miért csinálta? Nem, Jesse nem olyan. Biztos van egy jó válasza, csak épp próbálja megfogalmazni magában.

- Csak.- rándítja meg vállát, majd mintha mi sem történt volna, eszik tovább.

Csak. Ennyi? Komolyan, ennyit bírt mondani? Hát én megfojtom ezt a srácot.

- Most szórakozol velem?- csattanok fel, hisz eléggé felnyomta bennem a pumpát idegileg.- Komolyan ennyi a válaszod? Egy csak? Ajánlom, hogy most azonnal gondold át még egyszer alaposan a válaszod, különben Isten az Atyám, hogy itt helyben fojtalak meg..- úgy látszik hatásos, mivel kikerekedett szemekkel néz rám és igen erősen kezd azon gondolkozni, hogy mit is mondjon. Jól teszi, mert hamar levegőhiányt kaphat a kezeim által.

- Oké, először is nyugodj meg. Másodszor pedig, azért tettem, amiért te is leszoktál „csak úgy" néha kapni. Vonzott az ajkad és igen jól is esett. De, hogy összefoglaljam, vágytam rád. Ennyi az egész.- válaszolja végül határozottan.

Egyik részem örül, a másik pedig sír. Örülök annak, hogy vágyott rám, hisz még mindig vonzó vagyok a számára. Az azonban elszomorít, hogy csak ennyi. Semmi több nem volt, csak egy fellángolás, amiben én úgy szint részt vettem. De nem fogom annyiba hagyni, ebben biztos lehet.

- Értem. Jobb, ha tudod, még így sem fogom feladni, Drága Jesse. Csak még elszántabb leszek.- mondom gúnnyal itatott hangon és befejezem a reggelim. Sokkal több van a szavai mögött, mint ő azt gondolja. Főleg azok után, amit reggel mondott, még ha ő úgyis tudja, hogy én nem hallottam.

Gondolkodásomból a telefon csörgése szakít ki, ám hamar rá jövök, hogy nem az enyém. Jesse arca teljesen elsápad, ahogy a telefonja kijelzőjét bámulja.

- Bocsáss meg egy pillanatra.- áll fel az asztaltól, majd besétál a szobájába.

Mégis mi folyik itt? Ki lehet ilyen hatással rá? Az mondjuk biztos, hogy nem szívesen beszél az illetővel, már csak az arcáról leolvasva is.

Mit titkolsz előlem, Jesse?