Szellemek ⛈ Hood

Prológus

Hűvös, őszi este volt. Az aszfalt nedves volt még a pár órával ezelőtti esőtől. A fák már ledobták színes koronájukat, csak csupasz ágaikat lengette az enyhe szellő. Calum sebes léptekkel haladt, csuklyáját fejére húzva. Vállát egy fekete sporttáska húzta le, amiben az összes szükséges cuccát magával tudta hordani. Egyfolytában a szüleit hívogatta, de egyikük sem vette fel e telefont. Nem csodálkozott rajta, hiszen a börtönben töltött évei alatt egyszer sem látogatták meg, kitagadták a családból. A tökéletes testvérek mellett már nem volt rá-egy bűnözőre- szükségük.

A huszadik próbálkozás után teljesen felhúzta magát, és üvöltve földhöz vágta a kezében lévő telefont. Apró darabokra zúzódott. Nem tudta, most mihez kezdjen magával. Legszívesebben visszament volna a börtönbe, bár még csak egy fél órája hagyta el. Céltalanul sétált az ismeretlen utcákon, mikor meglátott egy gyönyörű, régimódi házat, amibe egyből beleszeretett. Mindig is szerette a régi, rejtélyes helyeket. Közelebb lépett hozzá, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve átugrott a romos kőkerítésen. A régi téglák erősen ropogni kezdtek testsúlya alatt. Egy óriási kertben találta magát. Öt lépésenként egy fával találta szemben magát, miközben a majdnem egy méter magas fűben próbált haladni. Szemmel láthatóan elhagyatott volt a kert, ebből következtetve pedig a ház is üresnek tűnt. Néhány perc céltalan bóklászás után végre talált egy kisebb, kevésbé gazos, kövekből összerakott kis utat, mely egyenesen a ház felé vezetett. Gondolkodás nélkül elindult rajta, és lassan haladva figyelte környezetét. Valóban rengeteg fa volt a hatalmas kerten belül, bár többségük már elég öregnek és elhaltnak tűnt. Calumot elvarázsolta a látvány. Évekig élt egy cellában, mely a közhitektől eltérve egész otthonos és tiszta volt, most pedig itt áll egy talán többszáz éves elhagyatott ház udvarán, amit csodálatosnak tartott. Messziről madarak csiripelését hallotta, míg itt néhány varjú krákogott.- Tetszik ez a hely.- suttogta maga elé egy hatalmas, őszinte mosollyal az arcán. Pár perc lassú séta után már egy hatalmas, ócska ajtó előtt állt, melyet először nem mert kinyitni. Félt, hogy mégis mi várja bent. Esetleg kiderül, hogy nem is elhagyatott a ház, és most birtokháborítás miatt visszakerül a börtönbe, vagy esetleg amint hozzáér a korhadó fából készült ajtóhoz, az egyből rádől, és kínhalált hal. Az utolsó dolog, ami eszébe jutott, azok a szellemek voltak. Ezen a buta ötleten elmosolyodott, majd összerázta fejét, ezzel minden ködöt szétoszlatva elméjében lenyomta a kilincset. Hallatszott, hogy nem mai darab, mondjuk nem is számított másra.

Az ajtó túloldalán teljes sötétség fogadta, kellett pár másodperc, mire szemei hozzászoktak a más fényviszonokhoz. Zsebéből előhúzta istnített öngyújtóját, majd azzal viágítva beljebb lépett egy lépést, majd mégegyett. óvatosan araszolt, inkább nem kockáztatta meg, hogy rálép egy patkányba, vagy esetleg egy hullára. Nem tudta elképzelni mi várja majd bent.

Egy szűkös folyosón találta magát, melynek falán érdekes alakok arcképei lógtak, rajtuk néhány folttal és pár kiló pókhálóval. Óvatosan araszolt az első ajtó felé, mely a falak jobb oldalán helyezkedett el. Egy kis önbátorítás után teljesen feleslegesen leynomta a rozsdás kilincset, hiszen az ajtó zárva volt. Nem értette, hogy egy elhagyatott házban miért vannak zárva az ajtók, de nem volt ideje gondolkodni, ment tovább a következő repedezett bejárathoz. Itt sem járt több szerencsével, amint hozzáért a kilincshez, az egy nagyot roppant, és kezében maradt a régi fém. Apró bogarak kezdtek kimászni belőle, amitől természetesen borzasztóan megijedt és egészen a nyitott bejáratig eldobta. Gyomra egy kicsit összeszorúlt az undorodottság miatt, de ezt mér észre sem vette, elnyomta a hatalmas izgultság keltette gyomoridege. Hirtelen feltöltődött teste adrenalinnal és kíváncsisággal, majd berúgta a zár nélküli nyílászárót. A fadarab lomhán kezdett eldőlni, majd egy hatalmas csattanással ért földet.

Bent nem talált senkit, a bútorokat hatalmas porréteg fedte. A helyiség egy konyhára hasonlított leginkább, legalábbis a púltokból és az öreg gáztűzhelyről erre következtetett. Közelebb lépett az egyik vastag fából készűlt bútorhoz, majd végigsimította tenyerét. Centi vastagságú porréteg ragadt bőrére, amitől egy kicsit szintén kirázta a hideg. Keresett egy egy rongydarabot, majd abba alaposan beletörőlte az évek alatt lerakódott koszt. A csaphoz lépett, melyből meglepően még mindig folyt a víz. Ez eléggé felvillyanyozta, ezért neki is állt letisztítani bútorokat. A rongynak elég hamar befellegzett, nagyjából a hosszú púlt feléig bírta, majd teljesen szétfosladt. Calum egy hatalmas sóhajtás után hátrébb lépett, majd elindult megkersni a kamrát, legalábbis remélte, hogy találni fog valami hasonló helyiséget. Elbaktatott egészen a folyosó végéig, amit egy csigalépcső zárt le.

Az öreg lépcső repedező hangot adott ki, mikor gyengéden rátette egyik lábát, majd még nagyobbat roppant, mikor a másikat is ráhelyezte. Lélegzetét visszatartva lépkedett a végtelennek tűnő lépcsősoron, majd hatalmasat sóhajtott, mikor végre elérte a végét jelző korlátot. Az emelet padlóján egy hatalmas zöld szőnyeg húzódott, melyben meg is botlott párszor. Körbejárta az összes nyitott ajtajú szobát, nem volt kedve megint betőrni néhányat, viszont az emeleten szinte csak hálószobák voltak, meg két mosdó. Nem tudta mitévő legyen, ezért inkább visszasétált a földszinten található konyhába, majd elült a már letisztított bútorra. Arcát tenyereibe temette, majd keservesen sírni kezdett. Ő sem tudta miért. Talán a szülei miatt, talán az örörm miatt, hiszen végre kiszabadult a börtönből, de igazából nem is nagyon érdekelte, csak sírni akart, hogy kiadja a testét feszítő tömény stresszt. Egy pillanatra úgy érezte, mintha mégsem lenne egyedül, ezért egyből felkapta tekintetét, de senkit sem látott maga körül. Lassan körbefordúlt, majd mikor ismét vissza akard feküdni saját tenyerében, meglátta a mellette heverő friss, illatos rongyokat. Biztos volt benne, hogy azok eddig nem voltak ott, hiszen biztosan észre vette volna. Teljesen össze volt zavarodva, pedig most még nem is volt semmilyen szer hatása alatt. Amint ez a gondolat végigfutott agyán, felpattant, majd rohamos léptekkel kiviharzott az új otthonából. Egészen a következő sikátorig meg sem állt, ahol csuklyáját ismét fejére húzta, majd lassan, mélyeket lélegezve közelebb lépett az ismerős alakhoz.

-Nem is tudtam, hogy már kiengedtek, Calum.- mondta reszelős hangon a másik csuklyás alak.

//

Ez most elég nehéz és érdekes, de megint itt  vagyok. Nem ígérek semmit a történettel kapcsolatban, de megpróbálom visszarázni magam a régi állapotomba, és végre befejezni valamit. Köszönöm a sok támogatást, nagyon sokat jelentettek, pedig nem is jártam gyakran vissza, de borzasztóan jól esett látni, hogy néhányan még így is olvasnak. Több, mint egy év kihagyás, de most megint itt vagyok és próbálok visszatérni GURLS. Remélem sikerül és tetszeni  fog az új Klum ff:3 Fogalmam sincs milyen időközönként fogom majd frissíteni, de majd igyekszem.

Luv psychocoala 

//