Különkiadás: Bakiparádé

65 1 0
                                    

- Köszöntöm a Nadja's Show nézőit! Nadja Shamak vagyok a műsorvezető. A mai vendégeim Gina a Két lány Párizsban írója és Yukina az említett műsor rendezője - mondta a nő és a ledfal mögül előjöttek a lányok - Sziasztok.

- Szia Nadja - köszöntek a lányok is.

- Nagyon tetszik a sorozatotok. Hogyan jött az ötlet, hogy ezt a két lányt beleszőttétek a műsorba?

Gina elmosolyodott és úgy válaszolt:

- Szerettünk volna egy olyan történetet, amelyben két eddig ismeretlen lány szemszögéből nyerhetünk bepillantást a Miraculous szereplőinek életébe és velük is billenhet a sorozat sorsa jó vagy rossz irányba - a műsorvezető ezután mosolyogva így szólt:

- Nagyon érdekes lehetett az elején kigondolni ezt az egészet. Na és a forgatás során akadtak kis nehézségek? - erre Yukina nevetve megszólalt:

- Nem is kicsik. Néhány szereplővel alaposan meggyűlt a bajunk. Na de most lássunk ezek közül a bakik közül néhányat - Yukina a kivetítőre szegezve a távirányítót elindította az összeállítást - Kezdjük azokkal akikkel még kevésbé volt nehéz dolgunk. Először is nézzük Marinette bakiját! - és elindult a lány része.

Marinette fut a suli felé, de megbotlik és Adrien karjaiba zuhan.
- Oh bocsi Adrien, nem akartam beléd rúgni..mármint beléd esni… - erre a rendezői székében ülő Yukina:
- Ezzel most belém rúgtál rendesen. Benned bíztam, hogy megtanulod a szöveged - fogta a fejét.
- Nem baj Marinette. Nekem nem fájt, de úgy tűnik Yukinának nagyon! - nevetett Adrien és vele együtt a két kwami is.

- És most következzen Adrien bakija! - narrálta a rendező és folytatódott a bejátszás.

- Adrien féltékenységi jelenete, csapó 1!
Nathaniel és Marinette beszélgetnek, Adrien féltékenyen nézi őket, majd eldobja a flakonját, de mellé megy.
- Ennyi! Adrien próbáld még dühösebben! - a fiú bólintott, majd elkiáltotta magát megint Yukina - Csapó 2!
Megint eldobta Adrien, most még dühösebb ábrázattal az üveget, ám ez is mellé ment.
- Csapó 23! … Mellé!
- Csapó 45! … Mellé!
- Csapó 66! … Mellé!
- Csapó 140! - Adrien már szinte forr a dühtől, ami benne van, ezért most már hátra is fordul és úgy dobja meg Nathanielt, ami célba is talál, erre Yukina elkiáltotta magát:
- Megtartjuk! - és az egész stáb röhögésben tört ki.

- A következő Gabriel!

- Tüköróriás! Szerezd meg az akumákat! - mondja Halálfejként az akumatizált Jamesnek, mire Alya bekiabálja:
- A talizmánokat!
- Jó, akkor azokat is! - legyint egyet és a kulisszák mögötti székeikben ülve, mindenki a fejére csap.

- Az újabb szereplő Savvy!

Az első harcnál vagyunk, Savvy-t Maciként meglátja a többi szuperhős, ahogy esik le az egyik ház tetejéről, majd elkiáltja magát:
- Tükör! Adj nekem trambulint! - az meg is jelenik és néhány percig megfeledkezve magáról, a lány el kezd játszani rajta.
Ennek Yukina vet véget:
- Savvy..nem ez volt megbeszélve.
A lány leugrik erre a trambulinról és zavartan beletúrva a hajába megjegyzi félmosollyal:
- Bocsi.

- Következzen Kendall bakija! - így a rendező és Gina mondja erre:

- Nekem speciál ez a kedvencem - nevetve.

Kendall az étteremhez érve, kinyitná a lányok előtt az ajtót, viszont egy hiba csúszik a számításaiba, mivel a kilincs a kezében maradt..az ajtóval együtt.
- Hm..pedig ma nem is ettem spenótot - és nagy röhögés.

Miraculous - Két lány PárizsbanWhere stories live. Discover now