Viktuuri on Ice

Első rész

A korcsolya pengeéle végighasította a tükörsima jeget, ahogy Yuuri egy tripla Axel után egy lépéssorozatba kezdett bele. Lehunyta a szemét, hogy jobban átérezhesse a zenét és a mozdulatait. Felnyújtotta a karjait az ég felé, megpördült a tengelye körül és kecsesen siklott tovább. A zene egyre hangosabb lett, a lépések egyre gyorsabbak.

Stay close to me.

Yuuri akaratlanul is Viktorra gondolt, visszaemlékezett arra a meghökkenésre, mikor az edzője hülye fejéből kipattant az az ötlet, hogy adják elő a Stammi Vicino-t páros koreográfiában. Viktor büszkén kezdte ecsetelni, mennyire jól fognak együtt mutatni a jégen, észre sem véve párja sokkolt tekintetét. Igen, Yuuri először azt hitte, nem gondolja komolyan, de be kellett látnia, hogy nem tud ellenállni a bájának, és nagy nehezen belement. Persze miután megesküdött neki, hogy az élete árán is vigyázni fog rá, és nem fog semmilyen baja esni. És valóban így történt. Miután megnyerte az ezüstöt, Viktor úgy gondolta, valahogyan meg kéne ünnepelni mindkettőjük visszatérését, és ezt mivel mással lehetne a legjobban megtenni, mint egy tánccal az egész világ előtt.

Az élmény csodálatos volt. Yuuri soha életében nem érezte magát olyan szabadnak, mint mikor Viktor felemelte és megpörgette a levegőben, érezve, ahogy lentről mosolyog rá, vagy mikor egymás kezét fogva, összehangolódva siklottak, mintha egyek lennének, mert egyek voltak, és azon a helyen, ahol eggyé váltak. A jégen. Aztán a zene elhalt, de az ő szívük sebesen dobogott tovább, mintha az idő megállt volna, csak álltak egymással szemben, kipirulva lihegtek, és egy pillanatra még a közönség hangos tapsviharja és ünneplése is távolinak tűnt. És Yuuri azon kapta magát, hogy Viktor egyszerűen odasiklik hozzá és puhán megcsókolja. De valahogy Yuurit akkor már egyáltalán nem érdekelte, hogy az edzője másodjára is megcsókolta őt az egész világ szeme láttára.

Kinyitotta a szemeit, abbahagyta a forgást, és összekulcsolta a kezeit a magasban. A zene elhalt, helyette egy lelkes közönség tapsát hallotta meg. Viktor a pálya szélén állt, és pattogva fejezte ki a tánca iránti csodálatát.

Japánban voltak, a Hasetsuban. Yuuri nem akarta ismét elhanyagolni családját, ezért a döntő után egyből haza szeretett volna menni. Viktor természetesen nem akart elválni tőle, így vele tartott. Yakov persze dühös volt, amiért nem a világbajnokságra koncentrál, de Viktor meggyőzte, hogy Yuurival könnyebben tud koncentrálni és szenvedélyesebbé is tud válni (bár Yakov szerint Vitya már így is túl szenvedélyes). Így történt, hogy két hónapot Japánban töltöttek, majd utaznak Szentpétervárra, ahol mindketten kötetlenül és keményen gyakorolhatnak.

Yuuri hihetetlenül örült, hogy több időt tudnak kettesben tölteni. Egyre jobban beleszeretett Viktorba, holott azt hitte, lehetetlen egy embert ennyire szeretni. A párján is azt látta, hogy egyre boldogabb vele, és ez őt is még boldogabbá tette.

A palánkon áthajolva egy rövid csókkal üdvözölte Viktort.

- Tökéltes volt Yuuri, sokkal jobban csinálod, mint én! - Felvette szív alakú mosolyát és az egész lénye szinte ragyogott. Korcsolya volt a lábán, gyorsan pályára lépett és megfogva a szerelme kezét lassan elindultak.

- Ez nem igaz, nálad jobban senki sem tudja ezt eltáncolni.

- Imádom, hogy ilyen szerény vagy, de ne felejtsd el, hogy ki is szárnyalt túl engem! - Elengedte a kezét, és inkább a derekát karolta át, így még összehangoltabban kellett lépniük. Yuuri rámosolygott, ahogy hozzásimult, de tekintete egyszer csak ravasszá vált.

- Szóval azt mondod, én jobb vagyok Őfelsége Ötszörös Világbajnok Orosz Műkorcsolyaisten Nikiforovnál.

- Hát azt majd a világbajnokságon meglátjuk. De ha én nyerek, akkor meg kell lepned valamivel!

- Rendben. - Elgondolkodott egy pillanatra. - És ha én nyerek?

Viktor hirtelen megállt, de a kezét nem vette el Yuuri derekáról. Megfeszítette az izmait, és felemelte Yuurit, aki meglepetten kiáltott fel. Elnevette magát, és még magasabbra emelte párját, aki beletörődött a helyzetébe, és úgy döntött, bízik Viktorban.

Felemelte az egyik karját, ugyanúgy, mint a Stammi Vicino páros koreográfiájukban, és átjárta ugyanaz az érzés, mint akkor. Újra akarta élni. Ismét táncolni akart Viktorral, kiegészítve egymás mozdulatait, élvezve, ahogy egymással kiteljesedik a koreográfia és a szívük is. Meg akarja osztani ezt a pillanatot mindenkivel, látni akarta, ahogy Viktor Nikiforov, az ember akit egész életében a legjobban csodált, mennyire boldog, miközben megtalálják egymást a jégen és közösen siklanak tovább.

Visszaérkezett a jégre, félig a szerelme ölébe, aki alig pár centire mosolygott rá.

-Akkor végre úgy kielégíthetlek, ahogy csak akarod - válaszolta mélyen búgó csábító hangján, mire Yuuri fülig vörösödött, zavarát gyorsan Viktor vállába rejtette.

- Ne mond csak úgy ilyen dolgokat - mondta halkan.

- Hiszen te kérdezted - puszilta meg a feje búbját. - De a vörös fejedet igennek veszem. - Yuuri belebokszolt a vállába, mire csak felnevetett, és megfogta a kezét, hogy korcsolyázzanak tovább. Csak nevetett, és kecsesen lépett, minden mozdulata tökéletesnek tűnt úgy, hogy ott volt mellette, a kezét fogva és vele együtt siklott. És Yuuri észrevette, hogy ő maga is pont így van ezzel. Megragadta az orosz vállát, és bíztatta, hogy táncoljanak. Felemelte a lábát és kicsit előre dőlt, Yuuri pedig elécsúszva megtette ugyanezt, hogy szimmetrikusan legyenek. Viktor megsimította az arcát. Belepirult az egyszerű érintésbe, de nem zavarodottan, hanem boldogan. Megpördült, elszakadva egy másodpercre Viktortól, de a harmadik forgás után visszatért hozzá, és hagyta magát irányítani. Felemelte Yuurit egy kicsit, épp annyira, hogy el tudjon rugaszkodni egy dupla Fliphez. Ívesen szállt a levegőben, kezeit a mellkasához szorította. Jeget érve párja felé fordult, aki rögtön ott termet mellette, hogy együtt befejezzék a koreográfiát. Viktor mélyen a szemébe nézett és szenvedélyesen megcsókolta. Elmélyítette a csókot, amibe Yuuri még mindig beleborzongott. Mi lesz akkor, ha majd valami több is történik köztük? Belepirult a gondolataiba és gyorsan visszacsókolt, addig legalább csukva vannak Viktor szemei. Úgy érezte, eléggé elhatározta magát ahhoz, hogy kimondja a gondolatait. A vágyat, amit a szerelmével akar megvalósítani.

- Azt hiszem tudom, mit szeretnék akkor, ha én nyerek.

*

A tömeg fülsüketítően őrjöngött. A reflektorfények cikáztak az arénában, és felcsendült a győzelmi zene. Viktor alig tudta elhinni, hogy mindez megtörténik. Igen, legyőzték őt, de valahogy jelen pillanatban ez volt az, ami a legkevésbé érdekelte. Csak büszke volt, határtalanul büszke, és végtelenül szerelmes.

A pódium legfelső fokán Yuuri állt, kipirultan, leizzadva, nyakában az aranyérem, kezében egy csokor virág. Úgy tűnt, menten elsírja magát, mikor kimondták a nevét. Yuri Plisetsky dühöngve állt a harmadik fokon, felnézve a boldog párra, akik az állványról leugorva egymás nyakába borultak. Viktor könnyezett és nevetett egyszerre, párja gyengéden csókolta le az arcán végigcsordulni készülő könnyeit.

Nyertek.

És Viktor biztos volt benne, hogy az éremmel együtt Yuuri szívét is elnyerte. Végérvényesen.

- Yuuri, szeretlek! - sírta és még szorosabban ölelte. - Sikerült! Megcsináltad! Alig hiszem el... - Hangja elhalt, ő maga sem tudta, hogy az örömtől, a büszkeségtől vagy a fáradtságtól.

- Megcsináltuk. Te és én. Hisz nélküled sosem sikerült volna eljutnom ilyen magasra. Köszönöm. Nincs még egy ilyen lenyűgöző ember a világon, mint te.

- De van. Épp itt áll előttem - mosolygott rá. Igen, Yuuri lefagyva állt előtte, és leírhatatlan vágyat érzett, hogy kimondja a gondolatait. De olyan gyorsan cikáztak a fejében, hogy nem tudott utolérni egyet sem. Ezért kimondta a legelső dolgot, ami az eszébe jutott.

- Felülmúltalak és megnyertem a Világbajnokságot. Én győztem. Teljesítened kell egy kérésemet. - Közelebb hajolt hozzá, az orrukat épphogy egy centi választotta el. Viktor elmosolyodott Yuuri hirtelen megnyilvánulására.

- Ezért nem fogom soha megbánni, hogy felhoztam belőled az Eroszt - mondta a mély és legcsábítóbb hangján.

*

Yuurinak szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy Viktor egyáltalán nem emlékszik az ígéretükre. Először jól ledorgálta a megilletődött oroszt, aztán nevetni kezdett, miszerint sosem fog változni. Később pedig rákvörösre pirulva, kezébe temetett arccal ült a pálya szélén, Viktor pedig mindennel próbálta vigasztalni, de a csókokkal most valahogy nem ment semmire.

- Ne aggódj, Yuuri, nem mondtál semmi rosszat - mondta gyengéden. Yuuri lassan felnézett rá, a szemei széle kicsit piros volt. Úgy nézett rá, mint aki menten elsírja magát. Viktort nagyon megijesztette ez a tekintet.

Még mindig nem tudott mit kezdeni szerelme könnyeivel. Sosem tudta, mit kéne tennie, mit kéne mondania. Pedig Yuuri érzékeny típus volt, és Viktor hibáztatta magát, hogy egyszerűen nem tud neki vigaszt nyújtani. A fejében cikáztak a gondolatok, mit kéne mondania most, kéne egyáltalán mondani valamit. Lassan és gyengéden kisöpörte az arca előtt lógó éjfekete tincseit, majd magához vonta egy forró ölelésre. A párja a vállába temette az arcát, ahogy közelebb húzódott.

- Lejárattam magunkat az egész világ előtt. - Viktornak kikerekedtek a szemei.

- Ez nem igaz... - suttogta lágyan a fülébe, megőrizve nyugodtságát.

- De igen, sajnálom. És... - Belemarkolt Yuuri vállaiba, és eltolta magától annyira, hogy egyenesen a szemébe tudjon nézni. Égszínkék tekintete mint a gyémántnak, kemény és határozott, de valahogy mégsem veszett el belőle az a rengeteg törődés, vágy és szerelem, minden, minden amit Yuuri iránt érzett. Olyan volt, akár a hullámzó tenger és a tiszta ég ötvözése. És Yuuri már jól ismerte ezt a tekintetet.

- Nem kell semmit sajnálnod. Senkit nem járattál le. Szeretem mikor ilyen vagy, vad, közvetlen és hihetetlenül csábító. Méghogy szeretem, mi több, imádom! És nem csak én érzek így. Nézz körbe! Emberek milliói ünnepelnek most téged, akik mind támogatnak és csodálnak. Én pedig hálásan megköszönhetném Istennek, hogy én vagyok az abból a rengeteg emberből, aki itt ülhet melletted, foghatja a kezed és kimondhatja ezeket a szavakat.

Yuuri végre elnevette magát. Szerelme észrevétlenül engedett ki egy halk sóhajt.

- Én sajnálom, amiért elfelejtettem az ígéretünket.

- Semmi baj. Már megnyugodtam. Tudod, valamiben mégis más lettél.

- Miben?

- Meg tudtál vigasztalni és nem hagytál sírni.

- Nem csak ebbel változtam, Yuuri. - Közelebb vonta magához, kezét áthelyezze a válla felett, Yuuri pedig lassan nekidőlt. - Más emberré tettél, egy sokkal jobb emberré. Aki tudja értékelni az életet, vannak új ötletei és meg tudja lepni velük újra a közönséget. Aki jobban megérti mások érzéseit, és törődik is velük ahelyett, hogy csak hamisan mosolyogva, udvariasan továbbáll. És aki végre foglalkozik az L betűs szavakkal is.

- Az L betűs szavakkal?

- Life and Love. Élet és szerelem. Mindkettőt te virágoztattad fel, Yuuri. Mindkettőt neked köszönhetem. - Szerelme az arcára simította a kezét és hosszasan megcsókolta.

- Én is - szólalt meg a japán korcsolyázó miután elváltak egymástól. - Én is mindezt neked köszönhetem. Viktor, én... - habozott, nem tudta, hogy kezdjen hozzá az ötletéhez. Újra Viktorral akart táncolni, szabadon siklani a jégen, újra és újra közösen korcsolyázni, miközben átírják a történelmet. - Én ezt a történetet, ezeket az érzéseket meg szeretném osztani a világgal. Szeretnék... még egyszer... veled... - mondta a zavartól szaggatottan, de párja megértette. Elkerekedtek a szemei, átszellemülten meredt Yuurira. Az álla is leesett, meglepetésében hirtelen nem tudott szóhoz jutni. Mondania kell valamit, ez nem egy álom, gondolta. Ez a valóság, az igazi, nagyon is valós Yuuri, akiről mindig álmodott. És már tudta, hogy az álmok igenis valóra válnak.

A szája egy hatalmas szív alakját vette fel, mikor egyszer csak felkiáltott. Szerelme megesküdött volna, hogy az egész aréna hallotta.

- YUURI, IMÁDLAK! - A nyakába ugrott, és úgy ölelte, mintha soha de soha nem akarná többé elengedni. - Ez a legnagyobb kívánságod? - Yuuri elmosolyodott és helyeselt.

- Akkor mutassuk meg a világnak a szerelmünket! - És utána eljegyezlek, gondolta magában. Miután teljesítik Yuuri álmát, teljesíteni fogják a közös álmukat. - Ígérem, hogy a legeslegjobb koreográfiát fogom összeállítani, amit csak látott a Föld! - Ezt hallván szerelme ökölbe szorította a kezét és vett egy nagy levegőt. Most, életében először nem futamodik meg, és saját maga fog valamit alkotni. Valami csodálatosat, ami láttán az orosz korcsolyázó szája lehengerlő szív alakú mosolyt vesz fel.

- Én szeretném - jelentette ki. - Hadd csináljam meg én a koreográfiát! Tudom, hogy még sosem csináltam ilyesmit és valószínűleg közel sem lesz olyan jó, mint a tied, de... Szeretnék alkotni valami maradandót, egy történetet ami behatol az emberek szívébe és megérinti azt, valamit, ami... boldoggá tesz téged.

Felnézett Viktorra, aki nem mondott semmit, csak hangtalanul, fülig elpirulva próbálta visszatartani a könnyeit. Megölelte Yuurit, annyira, amennyire csak lehetséges. Szerelme viszonozta, és puhán megcsókolta. Kezével végigsimította az arcát, frufruját a füle mögé tűrte. Várta a választ.

Viktor egyszerűen csak előre hajolt, és a fülébe súgta:

- Köszönöm. - És újra magához ölelte.