Viktuuri on Ice

Második rész

- Hölgyeim és uraim! Önök, akik itt ülnek, ezen a helyen, most egy korcsolya-történelmi eseménynek lehetnek tanúi! - Taps zúgott fel. Lekapcsolódtak a fények, és már csak egyetlen reflektor maradt fénylő; amelyik a tükörsima pályára világított. A jég így kékesen fénylett. Varázslatos volt, feszültséget és izgalmat keltő. A tömeg valóban izgatott volt, senki sem tudta, mi fog történni, hogy mire számítsanak. - Két világbajnok versenyző fog a jégre lépni, akik szokatlan koreográfiával készültek nektek! Két csodálatos fiatalember, akik mindent megtettek, hogy eljussanak ide, akiknek a szerelme beragyog két kontinenst is. - Újabb tapsvihar és kiáltások. Sokan már kezdik sejteni, hogy kik fognak táncolni. Ők még izgatottabbak és türelmetlenebbek lettek. Japánban Yuuri családja Minakóval, Minamival, valamint Yuuko kis családjával boldogan ült a tévéképernyő előtt. Moszkvában Yurio - egy bolyhos cicával az ölében - Otabekkel és Milával várta a kivetítő előtt az előadást, bár először nagyon vonakodott megnézni mondván, hogy őt nem érdekli az a két idióta. Svájcban Chris, Thaiföldön Pichit rágta buzgón a körmét a legjobb barátjukat várva. A világ minden pontján, minden szem rájuk szegődött.

- A ma este más lesz, mint a többi, hiszen olyan élménnyel gazdagodhatnak, amit nem felejtenek el egyhamar. Most utoljára táncolnak végig a világon kéz a kézben, közben megragadva mindenki szívét, hogy magával húzzák azokat a koreográfiába. - Továbbra is izgatott sistergés. Léptek hallatszottak az egyik pályára nyíló folyosóról. Levették a pengéről a védőket, és lassan a jégre léptek. Megcsókolták egymást, mielőtt elváltak volna, majd megálltak középen; egymásnak háttal. Mindketten leszegték a tekintetüket és összekulcsolták maguk előtt a tenyereiket.

A tömeg viharrá változott, amint meglátták őket. Zászlók kezdtek lobogni, a kiáltások és a taps hangja jelentősen felerősödött.

A japán korcsolyázó egy pillanatra felnézett, hogy megnézze a közönséget, és boldogan nyugtázta, hogy minden ember arcán széles mosoly ült.

- Szóval hölgyeim és uraim, fogadják nagy szeretettel Viktor Nikiforov ötszörös világbajnokot, és Katsuki Yuuri világbajnokot! Koreografálta: Katsuki Yuuri. A zene címe: Victuuri on Ice.

Mindenki elcsöndesült.

És felcsendült a zene.

A két korcsolyázó egyszerre kezdett el mozogni. Lassan felemelték a kezeiket, tekintetükkel követve, mintha valami számukra nagyon fontos dolgot rejtenének benne. Ugyanabban az ütemben lökték el magukat és siklottak kissé lassan, kissé mintha bizonytalanul.

Talán nem találtak valamit. Valami nagyon fontosat.

Látszólag szinkronban voltak, ugyanakkor ugrottak el és érkeztek stabilan a jégre, és kezdtek el forogni egy magas hang után.

De egyszer sem néztek egymásra. Tekintetük nem találkozott, hiába látszott, hogy egymagukban nem teljesek, csak egy egésznek a felét teszik ki, de nem találták meg egymást. Mégis, így is annyira összhangban voltak, hogy a közönség megesküdött volna rá, hogy nem csak a mozdulataik egyformán kecsesek és gyönyörűek, hanem a szívük is egy ütemre dobog. Nem a zene ütemére, hanem egymáséra.

Hiányolták egymást és egy kicsit önmagukat is, segítségre vártak és egy társra. Valahányszor elsiklottak egymás mellett, egyre közelebb értek, viszont egyre elveszettebbnek tűntek.

A kezük nem talált kezet, amelyet foghatnának.

Bár a koreográfia a maga módján gyönyörű volt, a lépések hibátlanok, de nem volt lendülete, és hiányzott belőle az a szépség, melyet csak teljes boldogságban tudhatunk kifejezni. Gyönyörű volt, de mégis olyan szomorú. Talán épp a szomorúsága teszi ennyire csodálatossá. Mindenkit átjárt ez az érzés. Az emberek várták, hogy találkozzanak, hogy történjen valami, hisz úgy tűnt, a végtelenségig fognak magányosak, bizonytalanok, elveszettek lenni.

De egyszer csak a zene gyorsabb lett, hangosabban és határozottabban szólt. Valami mintha elkezdene megváltozni, sugallta.

A két korcsolyázó ebben a pillanatban a pálya két végében táncolt rendületlenül. Egy lépéssorozat után forogtak egyet, kezüket kinyújtották az ellenkező irányba; pont egymás felé. Megálltak, maguk elé néztek, majd a jég közepéhez kezdtek siklani, gyorsabban, mint eddig. Megjött a lendületük, a penge sebesen szántotta fel a jég felszínét. Mindez közepén, teljesen váratlanul egymásra néztek és találkozott a tekintetük. Egymásba fonódott az égszínkék és a gesztenyebarna, az orosz és a japán, a bizonytalan és a kiégett, valamint az Erosz és az Agape, hogy aztán soha többé ne engedjék el a másikat, miközben kiegészítik egymást, hogy végre a két fél eggyé váljon. Yuuri látta, hogy Viktor alig észrevehetően elmosolyodok. Ez a gesztus őt is megmosolyogtatta.

Már látták egymást. Már vágytak egymásra. Csak közeledtek és közeledtek, míg végül... Felcsendült egy erőteljes magas hang.

Csupán egy hang, de mégis más volt, mint a többi, változást hozott. Csupán egy este. Csupán egy kis tánc. Csak egy bankett... És mégis felrobbantotta az érzéseiket, önmagukat, az egész világot számukra.

Egyszerre rugaszkodtak el és ugrottak egy négyszeres Flipet. Egymással párhuzamosan pörögtek, míg a jégre érkeztek. Még egy fordulat, majd lassan megálltak és lehajtották a fejüket. Pár méterre álltak egymástól, egymásnak háttal. A zene mostmár sokkal halkabban, lassabb ütemben szólt. Egy pillanatra megállt a világ. Majd hátralökték magukat, és érezték, ahogy a hátuk a másik hátának ütközik. Ekkor felemelték a fejüket, tekintetüket felfelé szegezték. Érezték egymás illatát, egymás érintését. Egymást. Körözni kezdtek egyhelyben úgy, hogy továbbra sem szakadtak el egymástól. Ha a szívük kiugrott volna, amit majdnem meg is tettek, és felszálltak volna a magasba, akkor csak két egymásba mosódott forgó foltot látott volna, csakúgy, mint a jin-jang.

A kezeiket kinyújtották maguk elé és tenyérrel lefele ringatóztak, közben a fejüket ellentétes irányba mozgatták. Majd maguk mellé emelték, mintha el akarnának repülni, akár egy szélbe belekapott pillangó. Az egyik karjukat behajlították, majd hátradobták. Majdnem megérintették egymás oldalát, de a kezüket már azelőtt felemelték, mielőtt megtörtént volna. Így a bal kezüket oldalt tartva pörögtek tovább, miközben a másik kezük az ég felé mutatott. Felhúzták az ölükbe az egyik lábukat, ezúttal az ellentétjét a másikénak. Kinyújtották, majd fellendítették egyenesen a homlokukhoz. Mindezt megtették a másikkal is, csak fordítva. Mikor mindkét penge leért a jégre, leemelték a kezeiket és terpeszbe álltak. Kifordították a lábfejeiket, és egy kicsit hátradőltek. Épp eléggé ahhoz, hogy a fejüket rá tudják hajtani egymást vállára. Mindezek közben a hátuk egy pillanatra sem hagyta el a másikét. Viktor hallotta Yuuri lihegését. Kifáradt, de még simán bírja, ha támogatja őt. Ezért oldalra döntötte a fejét, és egy gyors puszit nyomott a nyakára. Szerelme meglepődött és beleborzongott, de nem esett ki a koreográfiából. És a zene ekkor újra felgyorsult. Ez azt jelentette, hogy végre megfordulhattak. Végre egymás szemébe néztek, egymásra mosolyogtak. Viktor megfogta Yuuri derekát, mintha csak egyedül lennének, senki sem látná őket, elkezdtek korcsolyázni. A tekintetüket egy pillanatra sem szakították el egymástól. Olyan közel voltak, amennyire csak közel lehetett valaki valakihez.

Csak siklottak. Úsztak a boldogságban, a meghittségben, és tudták, hogy ez sokkal több, mint egy tánc.

Mert ez az ő történetük happy end-je. Nem is, inkább csak a közös történetük bevezetőjének a befejezése.

Viktor Yuuri mögé csúszott. Hátulról átfogta a derekát, és így korcsolyáztak egy fél kört. Előrehajolt, és lágyan párja fülébe súgta:

- Bízz bennem. - És Yuuri természetesen bízott benne. Lehunyta a szemeit, tenyerét az orosz kezeire simította. Elrugaszkodtak.

Yuuri először nem akarta bevállalni ezt az ugrást. Nem azért, mert félt, hogy Viktor elrontja, nem dobja fel őt rendesen és elesik, bár szerelme ezt hitte. Kétségei támadtak, hogy a japán korcsolyázó talán nem is bízik benne igazán és elszomorodott. Attól a naptól kezdve egész álló nap csak edzet, túlhajszolta magát, hogy bizonyítson; igenis meg tudja csinálni. Yuuri persze csupán aggódott érte: mi van, ha ő maga elrontja az ugrást és esetleg ráesik Viktorra, akkor ki tudja mi történne vele. De aztán elhatározta magát és úgy érezte, közösen bármilyen akadályt legyőznek, bármire képesek. Mikor ezt kijelentette, párja szív alakú mosollyal kezdte el ecsetelni, hogy mennyire tetszik neki Yuuri elszántsága és bátorsága.

Ő pedig már attól boldog volt, hogy láthatta azt a vigyort, azt a fényt a szemében.

Elrugaszkodtak, és abban a másodpercen az arénában és a tévéképernyő előtt ülő összes néző visszatartotta a lélegzetét. Az orosz erős karjai feldobták Yuurit, aki kezét a mellkasához szorítva, lehunyt szemmel kezdett el forogni a levegőben. Viktor gyorsan lelassított, majd felnézett rá, hogy sikerül-e az ugrás. Egy fordulat, aztán mégegy, majd végül egy utolsó.

Egy angyal, gondolta. Végre egymás szemébe néztek, egymásra mosolyogtak. Viktor megfogta Yuuri derekát, mintha csak egyedül lennének, senki sem látná őket, elkezdtek korcsolyázni. A tekintetüket egy pillanatra sem szakították el egymástól. Olyan közel voltak, amennyire csak közel lehetett valaki valakihez.

Egy angyal. Meg mernék rá esküdni, hogy most egy földre szállt angyal szárnyal előttem, láthatatlan szárnyakkal.