Fleeing

Suli /3./

~*~*~*~*~*~*~*~ Sharon ~*~*~*~*~*~*~*~

Sikerült. Idetaláltam, a GPS segítsége nélkül. Nagy szavak. Magamat ismervén 86%-ban biztos voltam az eltévedésemben.
Lassan, nagy levegő kíséretében baktatok be a diákokkal teli előcsarnokba. A falak narancssárgán virítanak és egész kellemes hangulatot kölcsönöznek az épületnek. Az aulában kisebb társalgók vannak elhelyezve, ami asztalokat és puffokat, illetve fotelokat is takar. Ami rögtön kiszúrja a szemem az egy rohadt nagy koszorú az ajtóval szemben. Magasabb mint 4 méter! Uramatyám mi lesz még itt...
Elbambulva bandukolok el a titkárság után kutatva, ugyanis sem órarendem, sem sulitérképem, de még könyveim sincsenek.
A folyosón kezdenek fogyatkozni a diákok. Ki-ki megy a saját termébe. Ha nem akarom kihagyni az egész órát, akkor nem lenne hátrány megkérdezni valakit a titkárság hollétéről, mielőtt mindenki felszívódna...
Kb annyira vagyok bátor a leszólítást illetően, mint amennyire egy mormota szocializálódhat az emberek között alvás közben... morfondíroztam, miközben leszólított egy srác.

-Segíthetek?- teszi fel a kérdést egy fekete hajú mogyoróbarna szemű kb 180 cm-es srác nekem miközben a folyosón zsörtölődöm.
Eleinte csak bambulok ki a fejemből. Nem akarom elhinni, hogy egy ilyen srác hozzá szólt egy magamfajtához, de aztán telik tőlem egy fejrázás és egy mosoly.
Mintha elvitte volna a cica a nyelvemet.

-Hahó!- lengeti meg immáron a kezét is a szemem előtt, arravárva hátha válaszolok is, és nem csak bólogatok mint egy fogyatékos bábú...
- Nem, de azért köszi.- erőltetem ki magamból a szavakat.
Nem igazán vagyok menekülő típús, de két pislantás közben hátat fordítottam és bár a lábam földbe gyökerezett, otthagytam a srácot a folyosón és a szekrények mögé bújva a tömegbe beolvadva néztem, aki még tett pár lépést utánnam, de mivel a tömeg az ellenkező irányba sodorta, és valószínűleg nem érdekelte annyira egy hülye lány így hát feladta és inkább csatlakozott a haverjaihoz, majd még egyszer visszanézett és elindultak az emeletre a tömeg áradatával.
Tiszta hülyének tarthat most. Ha még ennyit sem vagyok képes megkérdezni valakitől, hogy merre van az a rohadt titkárság akkor mi a francot keresek én ebben suliban...?

~*~*~*~*~*~*~*~ Bryan ~*~*~*~*~*~*~*~

Beértem a suliba, majd a biciklim letámasztása után elindultam megkeresni Davidéket, akiket szokás szerint a második emeleti folyosón találtam meg. El sem téveszthettem volna, ugyanis a bejáratig elhangzott Tom röhögésének hangja.
Szegény Hanry-t megint megszívatták. A szekrénybe rejtett konfetti a mai napig megunhatatlan poén. És még mindig hatásos. Bár néha volt már rá példa, hogy elvetették a sulykot, egy-egy túldramatizált beszólással, vagy cselekedettel. De most mit mondjak erre? Gimisek vagyunk és előttünk az élet. Nem fogjuk vissza magunkat csak amiatt, hogy kisangyal imidzsünk legyen. Azok nem mi lennénk. Oké, nem azt mondom, hogy az ördöggel paktálunk, de pokoli jól értünk a szívatáshoz, és ezt szeretjük kinyilatkoztatni.
Az igazgatói irodát már a második otthonunknak is elkönyvelhetnénk, ugyanis nem állna messze a valóságtól. Nem telik el úgy három nap sem, hogy ne tegyünk látogatót Mr. Lambend-nél. Szerencsétlen már van vagy hetven éves, de mindig jól szórakozik rajtunk. Minden alkalommal elhangzik az a kérdése, hogy honnan vesszük ezeket a tréfákat, és mi mindig mondjuk neki, hogy saját józan paraszti eszünkből, de nem igazán van ínyére elfogadni a válaszunk, és inkább csak fejcsóválva mosolyog rajtunk. Ennek ellenére viszont nagyon csipázzuk az öreget, mert nem anyai szigorral és sok büntetéssel áld meg minket. Általában egy-egy legközelebb ilyen ne legyen mondattal már jöhetünk is vissza, és az áldását adja ránk. Volt pár más eset is, de azokat inkább nem taglalnánk.

Odamentem a srácokhoz, akik egy-egy pacsis hátveregetéssel vagy öklössel köszöntöttek. Nos, mint említettem, figyelni kell a csínytevéseinkre. Ez most sem volt másként, ugyanis Brad nem változott és megint papírfecnit találtam a hátamra aggasztva Fuck off! felirattal, ami valószínű köszönéskor került rám, mivel nem rémlett, hogy reggel én aggattam volna fel magamra...
Feltűnés mentesen leszedtem a papírt a hátamról és papírgalacsinná hajtogatva hozzávágtam Brad fejéhez. Én élveztem. Ő már kevésbé.
Épp elkezdtünk a holnapi új trükk kipróbálásáról beszélgetni amikor is előkerült Justin McTiff a folyosó túloldalán, aki suli legnagyobb seggfeje és szoknyapecére is...
Valami lánnyal beszélgetett, ami nem lép meg, de a csaj valahogy más volt mint az elődei. És nem csak azért mert kb két perc után felszívódott, ráadásul Justin nélkül... hanem mert nem tűnt olyannak aki arra hajt, hogy a "menők" közé kerülhessen Justin oldalán.
Jár neki a taps amiért hátatfordìtva otthagyta. Bár a beszélgetést nem hallottam, és nem tudtam a szájukról leolvasni azért van spiritusz a kiscsajban az biztos. Nem semmi. Justin még vissza is nézett rá, idefelé jövet.
Érdekes. Kihívást lát benne...

Kukkoló idiótánk mikor ideért lepacsizott párunkkal. Akikkel még annyira nem vetette el a baromságait, azokkal aránylag haveri viszonyban volt. Nem túlzottan, de mégis.
Miután eme szent cselekmény végetért elindultunk az eggyel felettünk lévő emeletre kémiázni.

_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_

Sziasztok!
Remélem ez a rész egy kicsit felkeltette az érdeklődést, és várjátok a következőket. Ha igen, légyszi ne felejtsétek el jelezni egy vote-val, ami nekem visszajelzésként szolgál a commentek mellett. Köszönöm az eddigi támogatásokat és bátorításokat is, ugyanis enélkül már most, még az elején felhagytam volna az egésszel.
Viszlát a továbbiakban! :)