Marion Capulet avagy Tybalt húga

20. Fejezet -Az eskü

Mindjárt éjfél, és úton vagyok a kis kápolnához. Már csak pár méter, látom már. Gyorsabbra vettem a tempót, és szószerint beestem az ajtón. Benvolio ott állt, abban a ruhában amit az első, na meg a második találkozásunkor viselt. Ő a kék szetjében, én meg a piros báli ruhámba álltam ott.

-Istenem, fogadom hogy örökkön-örökké hűséges leszek Marion Asto Capulethez, még azután is hogy a halál elválasztana. -mondta áhitattal hangjában.

-Uram, fogadom hogy mostantól örökké hűséges leszek Benvolio Montague-hoz, a halál után is.

Benvolio megfogta a kezemet, majd magához rántott és megcsókolt. Úgy ahogy még soha eddig.

-Hiányozni fogsz...-suttogta. -De nem jöhetsz velem, ameddig férjnél vagy. Megtalálnának.

-Örökké szeretni foglak drága jó Benvoliom.

Elengedtem a kezét, és elindultam haza.

A sírás határán voltam. Ha ránéznék nem tudnám visszatartani a könnyeimet. És egyébként is. Nekem otthon van a helyem. A fiaimmal. Rájöttem hogy nélkülük nem tudnék élni. És ők se nélkülem. Ők nem Escalus gyerekei. Ők az én gyerekeim. Mindörökké.

*****
-Marion találjál már egy normális nevet! Vagy legalábbis olaszt.

-Nekem a Thalia tetszik. És pont. Ha fiú akkor te választhatsz.

-Könyörgöm legalább olasz legyen! Anyám neve is szép, Valentina!

-Neked sincs semmi közöd ehhez a gyerekhez, anyádnak meg végképp!-ismertettem a helyzetet, mire a tenyere az arcomon csattant.