Amíg a szivárványkerék háromszor megpördül... Addig megcsókolhatsz

NYÁR - 1.

Egy júliusi nap láttam meg őt...

A folyópart izzott a melegtől, a Duna kék habjai nem rabolták el a levegő melegségét. A hőség lecsorgott a főváros üvegpalotáinak tetejéről, lefolyt az üvegablakokon, üvegfalakon, majd az esőcsatornákon át egyenesen a víz felé vette útját. A Duna azonban felszólalt, amikor hűvös vizét szennyezni akarták. Nemet kiáltott.

– Megtagadom! – ordított dühödten, majd, hogy tettekkel is alátámassza elhatározását, hullámait visszahívta.

– Ne nyalogassátok úgy a híd lábát! – parancsolta, a hullámok pedig engedelmeskedtek.

Hogy egy kicsit megpihenjek a sétám közepette, behúzódtam a híd alá. A Petőfi híd pesti hídfője volt, ahol a kettes villamos időnként szikráit szórva, nyikorgó kerekekkel állt meg, hogy az utasokat felvegye.

A levegő sokkal kellemesebbnek hatott, az árnyék kitakart a napsugarak elől. Megmenekített az elevenen való elégéstől.

És ekkor, amikor beértem a híd alá, megpillantottam őt. Fent állt rollerjével a gördeszkás ugrató pályán. Felemás zoknit viselt, egy feketét a bal lábán, fehéret pedig a jobbján. Nem hordott sisakot, csak egy terepmintás kalap díszítette szőke hajkoronáját, mely meg-meglibbent, mikor újra és újra felreppent a levegőbe. A szellő ilyenkor beletúrt hosszú tincseibe, kósza virágokat tűzött bele, hébe-hóba agyoncsókolta őket.

Észre se vettem, hogy percek óta bámulom. Csak az térített észhez, mikor kék angyalkaszemeivel visszanézett rám.

Azon nyomban futásnak eredtem. Inamba szállt minden bátorságom, szinte kimenekültem a hűvös óvó karjaiból, hogy a hőség vaskos kőfogainak ütközzem, melyek mérges gőzként felfelé lebegtek az aszfaltról.

Hiábavaló volt azonban elszaladni, nem volt búvóhely előle. Azon az éjszakán, amikor a sötét virágai a függönyöm mögül holdfényként kivirágoztak a szobám falain, az ő vonásait is köztük láttam. A pisze orrocskát, a piros, megduzzadt ajkakat, a kifulladástól fel-leemelkedő mellkast, az előre hulló aranyvesszőket.

Álmomban fölém hajolt, és a fülembe suttogta a nevét. Mikor felébredtem, már nem emlékeztem rá.

______________________________________

Tudtátok, hogy a Petőfi Sándor híd alatt tehetségek töltik a nyarukat? Elképesztő nézni őket, ahogy hasítják a levegőt a rollerjükön repülve. A mai napi élményem ihlette eme rövid, valószínűleg pár részre korlátozódó történetet. Akit érdekel a folytatás, tegye fel a kezét. ^^

Haru Amadare