Hazugságok felsőfokon

2. Fejezet

Másnap reggel egy fiatal férfi lépett be a szobába. Egész éjjel ezen az átkozott csilláron hagyott lógni. Nem érzem a testem egyetlen porcikáját sem. Mindenem elzsibbadt, és elgémberedett. Miféle ember az ilyen? 

- Hmm... - Hirtelen mozdulattal ragadta meg államat a férfi. Szinte nem is éreztem, annyira elgémberedett mindenem. Szőke vállig érő haját kezdte el pödörni, majd a tincsek közül egy kéket húzott elő, amivel megcsiklandozta az orromat. Kelletlenül rántottam arrébb a fejemet.  - Tudom is milyen ruhákat hozok neked. - Mondta egyhangúan.

- Előbb talán leszedhetne a csillárról. - Rekedt hangomtól elképedtem. Végignézett egész testemen, majd sietős léptekkel távozott. Kössz szépen.

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el mióta a meleg srác meglátogatott, az időérzékem teljesen elvesztettem. Az ajtó kivágódására leszek figyelmes.

Egy szőkésbarna hajú férfi lép be. Fehér trikót visel, amin átütnek a fekete tetoválásai. Ahogy közelebb lép, jobban szemügyre vehetem. Egy szemöldökpiercing csúfítja az arcát, mégis vonzónak tartom.

- Colton. - nyújtja felém kezét. Kérdőn ránézek. Hogy képzeli a kézfogást? - Hoppá. - fejemet ismét leengedem, mert ebben a lehetetlen pózban nem bírom megtartani. Erős karjával megemel majd levágja a kötelet a csillárról. Ha nem tartana, valószínüleg összerogynék a lábai előtt.

Egy gyűrött papírt rángat ki egyik kezével a zsebéből.

- Raven Wood. - nevemet lassan, de határozottan ejti ki. Erős angol akcentusán mosolyognék, de még az arcizmaim is beálltak. Aprót bólintok, jelezve hogy figyelek rá. - Kyle már volt nálad? - értetlenül nézek rá. - A kis buzi. - forgatja meg szemeit.

- Igen. - válaszolom kimérten. Lassan leültet az ágyra, magának odahúz egy széket, megfordítja, majd leül velem szembe. Farzsebéből elővesz egy A/4 es papírt, és egy tollat.

- Korod? - kérdezi. Állítólag Cole mindent tud rólam, akkor minek a kérdések?

- Harminchét - hazudom. Colton öblös hangján felnevet.

- Iskoláid?

- Szajhaképző középiskola, utána apácának tanultam. - Kihúztam magam, és próbáltam komolynak tűnni. Jobb karommal a még mindig zsibbadt balt nyomkodom, és a nyakamat tekergetem hogy kiálljon belőle ez a lüktető fájdalom. Colton összegyűri a papírt és a szoba jobb sarkában pihenő kukába hajítja. Másik farzsebéből egy bilincset ránt elő, amit erőszakosan a jobb kezemre csattint. A másik végét a kovácsolt vas ágykeretéhez illeszti, majd magamra hagy a szobában.

Úgy tűnik itt mindenkinek az a mániája hogy faképnél hagyjuk a vendéget.

- Korod 22, művészeti szakközépiskolába jártál, ahol drámát, festészetet, és grafikát tanultál. Szűz vagy, és a nagymamád egyedül nevelt fel. - szerintem Cole levegőt sem vett miközben elmondta ezeket a tényeket rólam. - Miért nem voltál képes ezt magadtól elmondani? Miért vártad meg, míg bejövök? - nyakamhoz kap, mire ösztönösen kezére szorítom az enyémet is. Most ketten fogjuk a nyakamat. Érzem amint az oxigén nehézkesen jut be a tüdőmbe, majd az utolsó lábujjam is elválik a földtől ahogy felemel. - Mi lenne ha tudnál viselkedni?

Elnged mire az ágy mellé zuhanok. Kezem erősen visszaránt a bilincs miatt. Mi jön még?

- Mit akarsz Tőlem? - kérdezem miközben szabad kezemmel a nyakamat masszírozom.
Cole hátat fordít nekem, és úgy válaszol:

- Még én sem tudom. - egy pillanatra zavarodottnak tűnik, és elhiszem neki amit mond.

- Engedj el... - haza akarok menni a nagymamámhoz, ott kell mellette lennem. Már nagyon idős és nem sok van neki hátra. Fogalmam sincs mennyi az idő, de tudom hogy ilyenkor már meg kellett volna jelenjek nála. Nem tesz jót a szívének ha aggódik, márpedig mi mást csinálhatna egy idős asszony aki elvesztette a lányát és a gyermekét Ő nevelte fel?!