-Randy meg vagy még?-fordult hátra Lori a csomagtartó felé, ahol a magzatpózba kuporodott fiú alig látszott ki a bőröndök alól.
-Őszinten? Kibaszottul hányingerem van.. Mikor érünk már oda?-ütögette meg az üléseket.
-Anya?-fordult kérdően Norio a vezető ülésben ülő nő felé.
-Tíz perc maximum és ott vagyunk. Kitartást Randy-nézett a visszapillantó tükörbe.
A reptér felé tartottunk.
-Rettentő éhes vagyok..-nyavajgott Earl. -Ti nem?
Megráztam a fejem és tekintetemet a mellettünk elsuhanó autókra vezettem.
Izgatott voltam. Lori keze után nyúltam és félve megszorítottam.
-Cherry, nem lesz semmi gond.. Kurva jó hetünk lesz ígérem!-simította meg a karomat és visszadugta a fülébe a fülhallgatót.
Pár perc múlva már helyet keresve bolyongtunk a parkolóban.
-Bekísérjelek titeket?-fordult hátra Norio édesanyja mire Randy lelökve magáról a táskákat felemelte a fejét.
-Nincs szükség rá. Nagyok vagyunk.
Bólintott.
Kinyitotta nekünk a csomagtartót Earl pedig mindenkit fellökve az elsőként vette ki bőröndjét és csapta le az aszfaltra.
-Haver, azért kiengedhetnél-lökte arrébb Randy és csomagjával együtt kimászott a kocsiból.
-Vár ránk Tokyo!-tárta szét karjait üvöltve Lori és villám sebességgel az épület bejárata felé kezdett rohanni.
Hangosan kifújtam a levegőt, mire Mrs. Daishi átkarolta a vállam.
-Minden a legnagyobb rendben lesz. Vigyázzatok magatokra. Te is Earl-nézett szúrós tekintettel a majdnem kétméteres hófehér bőrű, szeplős fiúra.
-Na de kérem. Én mindig jól viselkedek. Én vagyok a mintagyerek-veregette meg mellkasát és Lori után sietett.
-Szeretlek kincsem!-fordult ekkor fiához a nő.
-Én is téged anya. De le fogjuk késni a repülőt-nézett az órájára és kivonta magát az ölelés alól.
-Viszlát Mrs. Daishi!-intett Randy, és végül mi is Earl-ék után futottunk.
Rengeteg ember körözött az üzletek előtt.
A gépünk két óra múlva indult.
Átestünk a hosszadalmas biztonsági ellenőrzéseken, ami Lori ingerült csapkodásaival végződött.
-A büdös picsáért dobatták ki velem azt a kurva testápolót-ütögette Earl vállát.
Pár nehézséggel de végül teljes pompában vírítottam Lori mellett a repülőgépen. Míg ő az ablak melett ülve készített videókat én izzadt tenyeremet törölgettem a pokrócomba.
A kellemes női hang, utasított minket, hogy lassan megkezdődik a felszállás és kapcsoljuk be a biztonsági öveket.
Idegesen kezdtem szorítani a barátnőm kezét, és birizgálni a hajam.
A gép lassan a levegőbe emelkedett a fülem bedugult és azt kívántam bárcsak ne jöttem volna el velük. Aztán pár perc emelkedés után kezdtem teljesen megszokni. Félve Lori-ra pillantottam aki mint mindig most is zenét hallgatott.
-Ugye hogy nem olyan rossz?-nézett ki az ablakon.
-Hát.. Nem olyan vészes-haboztam.
És kezdetét vette a 13 órás út Japán fővárosa felé. Ahol olyan dolgok történtek amik talán New York-ba soha nem történhettek volna meg.
