Supernatural Oneshots

Költői Igazságszolgáltatás

A fejemet lehajtva kapkodtam a lábamat a zsúfolt folyosón és igyekeztem nem neki menni senkinek, ami szinte lehetetlen volt. Minél messzebb akartam kerülni az irodától, sőt az egész helytől. Még mindig nem tudtam elhinni, ami történt, egyszerűen nem ment.

Az egyik sarkon fordultam be, mikor beleütköztem valakibe és a frissen mosott padló miatt még el is csúsztam, a földre érkezést pedig fenékkel tompítottam.

- A francba! Ne haragudj! - kapott a kezem után és segített felállni, de én egy pillanatra sem néztem rá. - Jól vagy? - kérdezte és ez volt az utolsó szalmaszál, ott helyben kitört belőlem a zokogás. - Én tényleg nem...

- Nem ez a baj - ráztam a fejem szipogva, majd felnéztem a férfira. A takarító volt, néha láttam csak, egyszer-kétszer rá is köszöntem, de sosem beszélgettem vele.

- Akkor? - vonta fel szemöldökét, whisky színű szemeiben kíváncsiság csillant.

- Úgy sem hinnéd el - töröltem meg a szemeim egy fejrázás kíséretében.

- Tégy egy próbát!

- Itt nem - néztem körül, majd megláttam a személyt, akit a legkevésbé akartam, mire kirázott a hideg, a takarító pedig követte a tekintetem.

- Gáz van a proffal?

- Mennem kell - léptem volna el a férfi mellett, de elkapta a karom.

- Ilyen állapotban akarsz vezetni? - kérdezte, én pedig néhány pillanatig csak pislogtam rá.

- Honnan tudod, hogy kocsival vagyok?

- Ráhibáztam - vágta rá, fürkésző tekintete egy pillanatra sem engedte az enyémet. - Haza viszlek, rendben? Útközben pedig elmondhatod, hogy mi történt, persze csak, ha akarod.

- Honnan tudjam, hogy nem vagy valami őrült sorozatgyilkos, aki így csalja el az áldozatait? - kérdeztem a táskám pántjával babrálva.

- Nem tudhatod - rántotta meg a vállát, majd egy bújkáló mosollyal nézett rám. -, de tudod, túl sármos vagyok sorozatgyilkosnak - mondta, mire akaratlanul is kuncogni kezdtem.

- Evvel nem vitatkozom - fésültem a fülem mögé egy kósza tincsem. - Tényleg haza vinnél? - néztem fel rá tágra nyílt szemekkel.

- Persze. Elpakolom a játékaimat - utalt a takarítószerekre. - és mehetünk is - kacsintott, majd elfelé indult, de utána nyúltam.

- Nem mehetnék veled? - kérdeztem, majd a vállam felett átnézve a professzort figyeltem, aki láthatólag csakis arra várt, hogy egyedül maradjak. - Kérlek!

- De - bólintott közben ő is a professzort figyelte. - gyere!

Elpakolta a dolgait, majd kisétáltunk a kocsijához, én mondtam a címem és indultunk is. Mikor a motor felbőgött egy megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem és minél messzebb értünk az iskolától annál nyugodtabb lettem. Az út nagyrésze csendben telt, a rádiót sem kapcsoltuk be. A gondolataim akaratlanul is visszavittek az irodába, én pedig igyekeztem mindes másra gondolni, csak azokra a dolgokra nem.

- Amúgy Gabriel - mondta felém fordulva, én pedig csak sűrűeket pislogtam.

- Tessék?

- A nevem - engedett meg egy halvány mosolyt. - Gabriel.

- Istenem ne haragudj, csak máshol jártam - szavadkoztam zavartan. - Az enyém Angie.

- Angel vagy Angela?

- Angel.

- Szóval Angel - horkant fel, mire furán néztem rá.

- Mi baj vele? - kérdeztem folyamatosan arcát figyelve.