1.rész Krematórium

706 29 5
                                    

-Nos, hogy érzik magukat uraim?-kérdezte a szemüveges férfi, miközben minket fürkészett.
-Nem is tudom...egész jól. Kicsit fáj a fejem.-gondolkodtam el.
-Szintúgy.
-Ez teljesen normális mellékhatás. És, nincs esetleg valami probélmájuk? Lelki gondok, vagy ilyesmik? Tudják, szükséges, hogy ezeket megoldjuk a távozásuk előtt.
-Igazán?-kérdezek vissza.
-Természetesen. Mégsem mehetnek el csak így.
-Hát, a tény, hogy egy pszichológusnál ülök akaratom ellenére, a pokolban és, hogy minden bizonnyal meghaltam, elég frusztráló.-jut eszembe.
-Na ne mondd. Szerintem az én helyzetem kellemetlenebb. Megölt az apám, aki valójában nem is az igazi.-forgatja szemét.
-Teljes mértékkel megértem. Szeretnék elmesélni? Az aktájuk nem ír túl sokat...-néz bele a papirokba.
-Rendben, miért is ne.-vonok vállat, majd mesélni kezdek...

Minden egy unalmas, verő fényes hajnalban kezdődött. A napom már most el volt rontva, ugyanis ki nem állhatom a napsütést. Unottan battyogtam le a lépcsőn a konyhába, hogy elkészítsem a kávémat. Tejre nem volt szükségem, csak a fekete italra. Lehúztam egy korttyal, majd elindultam felöltözni és megmosakodni. Mikor ezekkel megvoltam, fáradtan húztam fel cipőmet és ültem be az autóba, hogy munkába indulhassak. A fiam már elment rég, így nem kellett búcsúzkodnom. Nincs mit szépíteni, egy életunt, huszas évei közepén járó férfi vagyok. Minden áldott napom ugyan úgy telik, felkelek, dolgozok és alszom. De, legalább a munkámat szeretem.
Odaérve bezárom a gépjármű ajtaját és a bejárathoz battyogok. A recepciós lány már a pult mögött ült és szokásához híven megint bepróbálkozott.
-Jó reggelt, Mr Holan-köszönt egy nagy mosollyal.
-Jobbat.-motyogom, majd a szekrényemhez megyek átvenni a fehér ruhámat.
-Esetleg, nem ér rá....
-Nem.-vágtam rá meg sem várva, hogy befejezze. Nincs kedvem hozzá.
A szobában előkészítettem az eszközöket és vártam, hogy jöjjön a hulla. Élveztem felboncolni a testeket és megvizsgálni őket. A kloroform illata és a vér látványa megnyugtatott. Ez az egyetlen érdekes dolog az unalmas életemben.

-Várjon csak!-szakít félbe a pszichológus.-Ha jól értem, maga boncoló?
-És gyakran a krematóriumot is én kezelem.-bólintok.
-Milyen csodás munka.-forgatja szemét Chris
-Ez érdekes. De mostmár értem, hogy miért ül a pokolban.-gondolkodott el.
-Miért, az, hogy hullákat nyitok fel olyan nagy bűn, hogy a mennybe már nem mehetek?-kérdezem unott arcal.
-Elég etikátlannak számít. De folytassa csak...

Szóval, kávéval a kezemben vártam, hogy megérkezzen a munka. Úgy 20 perc múlva betoltak egy férfit, vagy inkább fiút. Az aktája szerint 19 volt, egy támadásban sebezték halálra. Neki is álltam a munkának, ami a test alapos megtisztításával kezdődött. A folyamatot nem részletezem, nem annyira érdekes. Mikor végeztem, áttoltam a hullát a hűtőházba. Ha a temetésre hamvasztást kérnek, még el is égethetem a testet. Habár akkor felesleges volt vele ez a sok munka, de nem számít, én élveztem.
A nap folyamát nem történ érdekesebb dolog, egészen délután fél 3-ig. Chris anyja telefonált. Meglepődtem, hogy ilyenkor hív, de azért felvettem a telefont.
-Szia Linda.-szóltam bele unottan. Mit akar már megint?
-Szia Ed.-mondta jóízűen. Igen, felszedett magának egy gazdag vénembert, így igencsak jó körülmények között él. A helyében talán én is örülnék, habár ilyen áron nem kellene pénz.-Hogy van az én Chrisem?
-Talán ha vele lennél tudnád.-morogtam.
-Naa, ez gonosz volt. De mindegy is, nem ez a lényeg. Hogy állsz a pénzzel?-kérdezte.
-A munkám jól fizet, el tudom tartani. De tudod, tekintettel lehetnél arra, hogy te vagy az anyja, én pedig csak a nevelő apja vagyok, utalhatnál néha egy keveset. Különben is, mikor akarod már...-kezdtem volna, de valaki félbeszakított
-Hogy mi?-Chris nézett velem értetlenül farkasszemet.
-Figyelj, most le kell tennem.-mondtam, azzal kinyomtam a hívást.-Chris, ez nem az...
-Ne hazudj nekem!-ezzel már elkéstem.-Mi ez az egész? Te nem is az igazi apám vagy?-tudakolta és láttam rajta, hogy egyre jobban összezavarodik.
-Menjünk át a krematóriumba, ahol kettesben lehetünk. Ott elmesélek mindent. Már 16 vagy, azt hiszem, meg tudod érteni.-Vezettem át a terembe, ahol az egyik hatalmas égető nyitva állt és meleg csapott ki belőle.-Kezdjük onnan, hogy édesanyád 15 volt, amikor megszült téged. Fiatal és felelőtlen volt és hát megtörtént. Persze az apád amikor megtudta, hogy terhes, egyből megszakított vele minden kapcsolatot, így teljesen magára maradt. Egy darabig a szülei pénzéből tartott el téged, aztán pedig prostitúcióval kezdett foglalkozni.
-Akkor ezért járt olyan későn haza...-gondolkozott el.
-Igen. Én 17 voltam amikor megismertem édesanyádat. Te még csak 6 éves voltál, amikor először találkoztam veled. Mikor össze jöttem vele, azt mondtuk neked, hogy én vagyok az apukád, aki a katonaságtól jött haza.
-Igen, ismerem a sztorit.-forgatta szemeit.
-Aztán mintahogy azt tudod, pár évre rá elment. Nincs mit szépíteni ezen, egy gazdag pasassal  lelépett. És hát, innentől tudod...
-Ez hihetetlen! Idáig hazudtatok nekem...nem. Te hazudtál nekem!
-Mivel anyád megkért rá.-dörzsöltem meg homlokom.-De figyelj.Tudnod kell, hogy én mindig is saját fiamként szerettelek.-tettem kezeim vállára, amit elcsapott, majd ellökött magától.
-Nekem ezt ne mondd! Átvertél!-kiabált és közben taszított egyet rajtam.
-Miattad tettem! Jobb volt ez így!-löktem meg én is.
-Ne döntsd el, hogy nekem mi jobb! Az igazságot kellett volna mondanod!-most egyet a mellkasomba ütött. Így kezdődött a hangos veszekedés és lökdösődés. Míg egyszer egy erősebb lökésemmel az óriási, forró kemencébe löktem. Ő megkapaszkodott köpenyemben és magával rántott. A lángok elviselhetetlen hősége elemésztett minket. És nem maradt belőlünk más, csak hamu.

-Ez a történet.-jelentettem ki.
-Azta.-döbbent le a pszichológus.-Ez egyszerűen...azta. Hihetetlen. De tudják mit? Jobb lesz maguknak a pokolban. És nem is azért, mert oda valóak lennének.
-Hát akkor?
-Az maradjon az én dolgom. Most, hogy elmesélték mi is történt, van valami, amiben tudok segíteni?-kérdezte.
-Igen.-szólt Chris.-Rendeznünk kéne ez az egészet.
-Ó, ezt majd maguk megoldják. Most pedig, induljanak is.
-De várjon, ez egyáltalán nem segített.-háborodtam fel.
-Hát, ez van, nincs mit tenni. De menjenek, a vonat hamarosan indul.
-Nem lesz valamire szükségünk?-kérdeztem.
-Nem. Csak is magukra és a lelkükre. Arra viszont vigyázzanak, könnyű elhagyni. Na, akkor viszlát és jó utat.-csapta be mögöttünk az ajtót. Értetlenül áltunk, de mikor megláttuk a hely egyetlen vasúti vágányát egy vonattal, végül úgy döntöttünk, felszállunk. Egy kettes helyre telepedtünk, egymás mellé
-Hát, azt hiszem, ezt megszívtuk.-szólt Chris.
-Ja, szerintem is.-feleltem, majd a vonat kifutott az állomásról. Ezzel elkezdődött a forró, szenvedélyes kalandunk a Pokolban.

Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: Sep 04, 2018 ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

Forrób mint a PokolDonde viven las historias. Descúbrelo ahora