GIMI

2.rész

3 nap, 72 óra, 4380 perc és 262800 másodperc. Ennyi idő maradt hátra a nyári szünetből. Egyes diákok ezt az utolsó három napot szórakozással, pakolással, a barátnőikkel, barátjukkal töltik, míg én mit csinálok?

A szobámban punnyadok egy ventilátor segítségével, citromos vizet szürcsölve, egy nagy doboz csokifagyit kanalazva és a Tinanicot tizenvalahányadszorra újranézve. Egy kicsit se szánalmas, nemigaz?

Most kezdhetném azzal, hogy itt meg ott voltam, de az anyagi háttereket figyelembe véve nem mindig kaphatjuk meg azt, amit szeretnénk, mint a hírességek és gazdag szülőkkel gyerekeivel ellentétben. Nincs nehéz dolguk, egy rövid mondat után rögtön ugornak a szülők, hogy gyerekeiket elkényeztessék. "Anyaaa, egy új Iphone-t kérek!" Vagy akár a kedvencem a : " Kérj nekem egy időpontot a kozmetikusnál, és ne felejts el időpontot kérni a szépségszalonba, rég voltam szolizni." típusúak.

Elképzeléseim szerint az új osztályt egy rakás cicababa, egypár páva, pár kocka és két-három nagy csávót tettető ficsúr fogja alkotni. Maga a megtestesült álom. Két okból választottam ezt a sulit. Az első ok amiért ezt a sulit választottam, a bátyám és az iskola állítólagos jó színvonala. Kinek nem tenne jót az, hogy csak pár emelet, osztály választja őt el az egyetlen barátjától, bizalmasától, azaz a testvérétől. A másik pedig, hogy csak két utcával lejjebb található, szóval bármikor sírva hazafuthatok, s csokit zabálva megnézhetem a Riverdale sorozat legújabb részét. Hát nem elképesztő terv?

-Biankaa! Kislányom! Dávid! Gyertek le! Fontos dologról szeretnénk veletek beszélni! - hallottam meg anya hangját a lépcső aljáról. Leraktam az egy literes fagyis dobozt és lecammogtam a lépcsőn. Amint leértem, anya kétségbeesett arccal nézett rám. -Veled meg mi történt? Egy úthenger hajtott át rajtad? Ugye nem etted meg azt a nagy doboz fagyit amit a desszerthez vettem?

-Én? Nem! Volt fagyink? -játszottam az ártatlan kislány szerepét.

-Még, hogy nem. Engem nem tudsz átverni. Később még számolunk, tudod a szabályt. Csak ebéd....

-Csak ebéd után desszerként fogyasztjuk vagy vacsora után mértékkel... bla bla bla, tudom.

- Menj fel és szedd rendbe magad, hamarosan itt lesznek.

-Kik lesznek itt és miért?- tudakoltam kíváncsian, s a szám széléről törölgetve le a fagyis hadművelet bizonyítékait. Gyakran előfordul nálunk, hogy mindent az utolsó pillanatban tudunk meg.

-Nem hallottál még arról, hogy új szomszédaink lettek? Hogy is hallhattál róla, mikor minden nap a szobádban kuksolsz, így lemaradva a kinti élet történéseiről.

-Héé, ez nem így van. Igen is kiszoktam mozdulni a szobámból.- húztam ki magam diadalmasan.

-Na mondd csak hol voltál utoljára?

-Tegnap elmentem a sarki boltba.

-Ez aztán az izgalmas téma. Rátérhetnénk a lényegre?- szólalt meg mögöttem Dávid.

-Persze, persze.- mondta anya.

-Mi lett Vili bá-val és azzal a vén szipirtyóval?

-Ésszel fiacskám. Az idős házaspár vidékre költözött, nyugalomban szeretnék leélni hátralévő éveiket. Kőváriék hamarosan itt lesznek, irány fel és valami normális ruhát próbáljatok meg előkeríteni.

-De anya...-próbáld Dávid ellenkezni, amire csak szigorú pillantást kapott.

Kérlelően néztem anyára, de ez sem hatotta meg. Fejemet lehajtva kullogtam fel a szobámig, hűséges társammal, Tobival.

-Na, Tobikám mitévők legyünk?- fordítottam figyelmemet a kis havanese fajtájú kutyánk felé, aki nagyokat ásítva elfoglalta helyét a kis kosárkájában és csillogó szemeivel engem kémlelt. Kis lustaságom, tiszta gazdája. - Te is aztán nagy segítség vagy.

Nagyot sóhajtva a szekrényem felé fordultam, kinyitottam azt, mire egy nagy rakásnyi ruhakupac borult rám. Ez lennék én, a lustaság királynője. Átverekedte magam a ruhák hadán, egy kupacban összeszedve azokat, az ágyra leraktam és sorba szaglászni kezdtem azokat és kiválogatni, hogy melyik ruhát vehetném fel még egyszer mosás előtt.

Volt ott foltos, mintás, ódivatú, kicsi és extra nagy méretű ruha. Lassan odáig jutottam, hogy egyetlen tiszta ruhám sincs amit felvehetnék, mivel anya kissé késésben van a mosással.  A kupacot összefogtam, majd levittem a mosókonyhába és az egyik nagyobb méretű kosárba beledobáltam.

A szobámba visszatérve végignéztem a szekrényem minden egyes részét valami ruhát keresve, de egy apró, mondhatni nagy bökkenőbe ütköztem. Nem maradt egyetlen tiszta ruhám se!!

Épp csak ledőltem az ágyamra, mikor abban a pillanatban megszólalt a csengő.

Azt hittem, hogy apa érkezett meg, ezért a foltos pólómban lesiettem a lépcsőn és ajtót nyitottam. Bár ne tettem volna. Ijedségemben bevágtam az ajtót az illető orra előtt, mielőtt megszólalhatott volna.

Fő az első benyomás!