Riverwood - Tökéletes játszma

Ébredés

Első fejezet: Ébredés

Csendes tavaszi délután volt, egy fa tetején ültem. A fák virágba borultak, és a pici, rózsaszín szirmokat úgy fújta szét a szél, mintha hópelyhek lennének. Szerettem ezt a helyet. Békés volt, szinte már tökéletes. A hátam a fatörzsnek támasztottam, gondolatok cikáztak a fejemben.
Pár napja ébredtem ebben a városban. Szakadó esőben, egy sikátorban, az emlékeimtől megfosztva. Mindenkinek van egy élete, amely a megszokott úton halad. Nekem nem volt... Nem voltak emlékeim, nem tudtam a nevemet, a koromat... De az életet ismertem, ismertem az esőt, a szelet, a napsütést. Tudtam az állatok neveit, akik fel-felbukkantak a növényekkel benőtt város utcáin. Ismertem a folyót, ami kettévágta a világot, amelybe csöppentem. Hidak íveltek át fölötte, régiek voltak, málladoztak, indák lógtak le az oldalukon, ám amilyen szép látványt nyújtott, annyira életveszélyesnek számítottak. Itt bármi egyetlen pillanat alatt leomolhatott. Sziklákba épített üveg épületek, hatalmas csarnokok, házak, a parton álló kisebb boltok.
Szerettem elképzelni, hogy milyen lehetett, mikor még ezrek jártak, s keltek a városban. Mikor még volt, aki itt lakjon. Már ha létezett ilyen.
Most az emberek helyén őzek, és farkasok portyáztak, csak úgy maradhattam életben, hogyha mindent megteszek ezért. Ha kellett, boltokat fosztottam ki, állatokra vadásztam, és öltem. Van jó oldala annak, mikor egyedül ébredsz egy városban, és nem emlékszel semmire. Tiéd az egész átkozott hely, ami gyönyörű, ám ez nem elég. A szépség még senkit sem lakatott jól, és senkinek nem nyújtott biztonságot, többek között nekem sem.
Meguntam az ücsörgést, így jobbnak láttam odébb állni. Két napja csak mentem előre. Kerestem a veszélytelen helyeket, és talán a reményt. Magamnak sem nagyon akartam bevallani, de reméltem, hogy előbb utóbb találok valakit itt. Ha már az őrület határára sodródom, legyen valaki, aki visszaránt a szakadék széléről. Lassan haladtam, a folyót követve mentem előre, néha pedig benéztem a kisebb utcákba. Felderítettem a helyet, s a fejemben egy térképet tároltam minden kis zegzugról, ahol megfordultam.
Kezdett sötétedni, de még nem gondoltam úgy, hogy be kellene fejeznem az utam, így mentem tovább. Már egész magasan állt a hold, amikor hatalmas villámok hasították ketté az eget, és szakadni kezdett az eső. Gyorsan besiettem egy épületbe, amely valamikor egy kisebb lakóház lehetett. Az ajtaja kettétörve hevert a földön, ám maga az építmény egész jó állapotban volt. Behúzódtam a leghátsó szobába, valószínűleg egy gyerekszobába. Leültem az ágyra, és a táskámból előszedtem egy konzervet. Az összes dolog, ami most nálam volt egy áruházból származott. Rögtön az első éjszakámon fosztottam ki. Ezek a konzervek például tökéletes szolgálatot tettek, hogyha éppen nem tudtam friss húshoz, vagy valamiféle gyümölcshöz jutni. Volt még nálam pár ruhadarab, két kés, és egy pisztoly pár lőszerrel. Meglepő, hogy mi mindent lehet megtalálni a boltokban. Hihetetlen, hogy az emberek ezeket csak úgy árulták, pedig fegyverek voltak, olyanok, amelyekkel egy pillanat alatt el lehetett venni valaki más életét. Nekem nem emberi élet kioltására kellettek, hanem az állatok ellen. Például a vacsorám levadászásához, vagy önvédelemre. Szinte faltam a konzerv tartalmát, a dobozra azt írták: ananász. Fogalmam sem volt, mi lehet az, de az ízét elviselhetőnek találtam. Mielőtt ledőltem volna, kicsit megrázogattam a párnát, mert vastagon állt rajta a por. Ám arra az egy éjszakára, amire nekem kellett, tökéletes volt. Lehunytam a szemem, szinte azonnal el is aludtam.