Én és a Tesi Tanárom [S.M] {BEFEJEZETT}

Part 7

Suli felé haladva egyre jobban kezdett elfogni a szorongás, a görcs ami a hasamban volt az is csak egyre növekvedett. Féltem. Hogy mitől? A Shawnnal való találkozástól, attól hogy Leeroy itt is bántani fog. Képes rá, tudom hogy bármit megtesz azért, hogy az legyen amit ő akar.

Mire észbe kaptam már a suliban voltam. Az idegesség egyre jobban nőt, az pedig, hogy az első óra tesi szinte kikészített. Gyorsan beszaladtam az öltözőbe és át öltöztem, persze azért nem siettem el a dolgokat. A terembe érve körül néztem és amint megláttam Leeroyt ismét úrrá lett rajtam a szorongás. Szemünk találkozott és a fiú arcára kiült egy ördögi mosoly. Érzem, hogy a mi kis kapcsolatunknak még nincs vége. Meg szakítottam a szem kontaktust és Shawnt kerestem. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy nincs még itt az irodája felé sétáltam. Lehet rossz döntés volt, de úgy éreztem beszélnem kell vele. A tegnapról és bár félek neki elmondani mit is érzek valójában, az érzéseinkről is kikell tárulkoznunk, mind a kettőnknek.

Bekopogtam, de nem jött válsz. Megpróbáltam még ötször ezt a tevékenységemet, de egyiknél sem hallottam semmit, ezért önszántamból benyitottam, de bár ne tettem volna. Shawn és a kémia tanárom Mrs.Smith éppen csókolóztak. Engem meg elkapott a hányinger. Hogy lehet valaki ennyire szemét? Leeroy, ő biztos tudta, azért nézett úgy rám. Csalódtam, tudom hogy Shawnhoz semmi kapcsolat nem fűz, de rohadtul fájt az, hogy úgy láttam őket. Igen abban a pillanatban féltékeny voltam, hogy nem én vagyok ott es kulcsolom át a nyakát. Hogy nem én csókolom puha ajkait, amikhez a múlt este volt szerencsém.

- Öhmm.... Sajnálom... Elnézését. - makogtam össze-vissza. Shawn rám kapta a tekintetét. Látszott rajta is a döbbenet, amint meglátta, hogy levagyok sápadva. Nem szóltam semmit csak vissza csuktam az ajtót és a mosdóba rohantam. Még be sem mentem, de már sírtam. Hogy teheti ezt? Biztos csak egy játékszernek néz mindenki. Meg történt az, amit soha nem akartam.... Elvesztettem mindenkit. Senkim és semmim nem maradt. Mint ahogy a filmekben lenni szokott neki dőltem a jéghideg csempének és lecsúsztam. Össze kuporodtam és sírtam.....megint. Ez az évem szerintem, csak ebből fog állni. De, ha meg nem teszek ellene semmit abba belehalok. Össze kell szednem magam. Erősnek kell lennem. Nem is értem, hogy most miért sírok itt Shawn miatt. Nem jelentek neki semmit, csak egy kis diák lány vagyok számára. Ezekkel a gondolatokkal álltam fel a padlóról és szedtem rendbe egy kicsit magam. Miután az elkenődött szempilláimat is nagyjából vissza igazítottam elindultam az órára. Már folyt vagy 10 perce a tanítás, mikor vissza értem. Beálltam játszani én is. Egyfolytában égetett egy embernek a tekintete. Tudtam kihez tartozik, pont, ezért nem is néztem oda. Egyik pillanatról a másikra egy labda repült felém, amit nem vettem észre és jól arcba csapott, ami álltál el sötétült minden.

*Shawn szemszöge*

Lucy mikor vissza ért az órára látszott, hogy sírt. Pedig nem az történt, amit ő hisz. Egyszerűen én csak simán írtam a naplót, mikor Lisa betoppant az irodámba, kifordultam, hogy meg kérdezzem mit akar, mire ő az ölembe ült és elkezdett csókolni. Nem tudtam ellenállni, annyi ideje nem volt ilyen kapcsolatom egy nővel sem, hogy az már önmagában is hihetetlen. Annyira el voltunk foglalva egymás szájában matatásával, hogy nem is hallottuk, mikor Lucy bejött. Pedig nem akartam ezt tenni vele, mert mindennél többet jelent nekem és nem szeretném elveszíteni. Viszont csak az vettük észre, mikor össze-vissza motyogott.

- Öhmm.... Sajnálom... Elnézését. - mondogatta. Én hirtelen rá kaptam a tekintetem. Ahogy ő meg volt döbbenve a látottakon, úgy én is az ő jelenlétén. Láttam, ahogy könnyesedik a szeme. Nem is próbált mást mondani, csak becsukta az ajtót és gondolom elrohant.

- Lisa figyelj, nekem ez nem megy. - mondtam már mikor a nyakamat kezdte el puszilgatni. - Sajnálom. - és ezzel a lendülettel fel is álltam, ezzel őt is ugyan arra a mozdulatra kényszerítve.

- Akkor majd később. - mondta és elhagyta a helyiséget. Én is kimentem, majd elkezdtem tartani az órát. Direkt nem mentem után, nem akartam, hogy még jobban fájjon neki, tudtam ha most utána rohanok és magyarázkodom, azzal semmire nem megyek.

Az osztálynak csak kiadtam, hogy mit csináljanak és leültem a padra gondolkozni. Lucy úgy tíz perc elteltével ért be. Nem szóltam neki semmit. Nem is tudom mit mondhatnék. Úgy érzem, hogy itt a hetek alatt annyira jóban lettünk, olyan mintha már vagy ezer éve ismernénk egymást, és szerintem kezdek is érzelmeket táplálni iránta. De ez mégsem helyes, mert ő mégis csak a diákom.

Mikor a lány is beállta játszani öt kezdtem el figyelni. Minden egyes mozdulata megbabonázott. Ő is nagyon elgondolkozhatott, mert észre sem vette, mikor egy labda repült felé, ami arcon csapta. Törékeny kis teste pedig a földön landolt. Azonnal felpattantam és siettem a segítségére.

- Álljatok hátrébb. Martin szólj a mentőknek. - utasítottam a diákokat. - Lucy, Lucy... - rázta, próbáltam felkelteni, de semmi. Pulzusa volt és lélegzett is. A mentők egy öt perc alatt ott is voltak. Lucyt rárakták a hordágyra és eltolták mentő kocsiba.

- Van hozzátartozója? - kérdezte egy idősebb mentős.

- Nincs. Tudtommal, a szülei és a testvére is nemrég halt meg. - mondtam idegesen.

- Rendben, akkor meg kérem, hogy ön fáradjon velünk. Mivel a lány még nem múlt el 18, ezért kell valakinek vele jönnie. - mondta én pedig egy kicsit bólintottam és otthagytam Mrs.Horanre a gyerekeket.