Testvériség

A bostoni tea délután

De annyit elárulsz mit fogunk csinálni?
- Meg tesszük ennek a földnek a szabadsága felé az első lépéseket.
Megrendezzük a bostoni tea délutánt!
- Ha ezzel felszabadíthatom az itt élő embereket, én benne vagyok.
- Oké akkor mondom a tervet...

Szóval igen. Így történt az, hogy most itt állok este hét körül Boston kapujában. Elméletileg beszélnünk kell a Szabadság fiaival és utána elintézzük a hajókat védő őröket aztán a teát a vízbe dobjuk és kész is. A templomosok remélem nem találnak más módot a tőke szerzésre. Ekkor egy sötét alakot pillantottam meg a fák között. Gyanítom, hogy Connor az de azért kivontam a rejtett pengéimet. Fő az óvatosság. Az alak eközben gyors léptekkel elindult felém. Mondjuk ha bevetném a mi "egyedi tehetségünket" hamarabb megtudnám ki közelít. Mint hogy itt szuggerálom a sötétséget. De végül erre nem is lett szükség mert az alak kilépett a hold gyenge fényébe amely megvilágította a jövevényt.
- Mondtam hogy itt leszek.- jegyeztem meg a közeledő Connornak.
- Legalább megkíméltél egy újabb csalódástól.- válaszolta kicsit flegma stílusban.
- Na indulás.- mondtam kicsit türelmetlenül. Sötétség honolt már Bostonban és az utcáit is csak néhány lámpa pislákoló fénye világította meg. A piactér kiürült a nappal hangosan kiáltozó kofák hangjait sem lehetett már hallani. Csak az őrök járása és fegyver csörömpölése töri meg a csendet. A feltűnés elkerülése érdekében a tetőn folytattuk utunkat minden őrt elkerülve. Connor elég gyorsan ugrált tetőről-tetőre így én is gyorsítottam. A kikötőbe érve néhány alakot pillantottunk meg amint éppen sugdolóznak valamiről. Ekkor Connor felém fordult.
- Majd én beszélek velük, és légyszíves csinálj mindent úgy ahogy mondom. Megegyeztünk? - bólintottam jelezvén a válaszom. Közelebb sétáltunk a férfiakhoz akik amint észrevették Connort kézfogással üdvözölték.
- Végre itt vagy barátom. Kit hoztál magaddal ha megkérdezhetném?
- Ezzel mindenki tekintete rám szegeződött. Mivel az én arcomat is csuklya fedte így nem tudtak engem beazonosítani.
- Csak egy barát. Segíteni jött.
- Tökéletes! Minnél többen vagyunk annál jobb. Remélem ennek a gyermeknek is oly tiszta a szíve mint a miénk.- közelebb lépett hozzám az ismeretlen férfi amitől kicsit megrezzentem. De ekkor valaki közbeszólt.
- Uram az őrök!
- Nem kell miattuk sokáig aggódni barátom.- az "úr" Connor felé bicentett. Aki már meg is indult a házak felé, hogy fentről támadhasson. Én viszont a földön maradtam, majd lassan minden árnyékot kihasználva lopakodtam közelebb az őrökhöz. Hatan voltak de közöttük fel véltem fedezni két gránátost (írói megjegyzés: a gránátosok azok a zöld szoknyás emberkék). Azokkal jobb vigyázni. Kipattintottam a rejtett pengéimet majd azt amelyik háttal állt nekem torkon szúrtam majd egy másikat aki még nem ocsúdott fel a történtekből hasba rúgtam erre ő fájdalmában összegörnyedt és szintén torkon szúrtam. Mielőtt viszont a két gránátos rám vetődhetett volna, Connor leugrott a tetőről és a két őrt a földre teperve oltotta ki az életüket. A másik két britt katona rögtön lendítették is a kardjukat, hogy leszedjék a fejünket. Én gyorsan előhúztam a kabátomból egy tőrt és azzal hárítottam a csapást Connor pedig inkább kitért előle. A katonák nem adták fel egy könnyen. Újra támadtak én ismét hárítottam majd a másik szabad kezemmel (amin még mindig ki volt pattintva a rejtett penge) hasba szúrtam. Ő megtántorodott én pedig kapva kaptam az alkalmon kigáncsoltam és végeztem vele. Eközben Connor már a hajón harcolt a katonával akit egy jól irányzott csapással a vízbe lökött. A zajra viszont a város lakói is figyelmesek lettek ezért a pár perce még üres utcák kezdtek megtelni különféle emberekkel. Ennek tetejébe a "Szabadság fiai" szónoklatba keztek és szították a népet a katonák ellen. Eközben már én is feltántorogtam a hajóra tudni illik a hajók nem éppen a kedvenceim közé tartoznak. A tényen pedig az sem változtat hogy ez a két teával agyon pakolt tákolmány le van horgonyozva.
- Sissy! Dobáld a teás dobozokat a vízre én addig fedezlek.- és mielőtt bármit is mondhattam volna vagy egy tucat katona vetődött Connorra. Így hát fogtam annyi teás dobozt amennyit csak tudtam és mindet bele dobáltam a vízbe. Eközben végre valahára az ifjú urak is hozzáláttak a munkához és a másik hajó kipakolásával foglalatoskodtak. Én pedig miközben pakolásztam ráadásként még a keringőt is el kellett járnom, hogy kikerüljem hol az őrök repkedő muskétáit hol magukat a fegyver tulajdonosait.
- Egy kicsit igazán siethetnél!
- Sietnék én szívesen ha egy kicsit óvatosabb lennél.- jegyeztem meg.
- De már csak pár láda van hátra.
- Hála az égnek!- a szemem sarkából láttam, hogy Connor kezd fáradni és még szaporábban szedte a levegőt. Sötétbe burkolózott arcán megcsillant pár izzadtság csepp. Már csak öt doboz volt hátra a mi hajónkon. Elkezdett fájni a fejem a sok emberi ordításoktól. Kócos váll fölé érő rövid vöröses barna hajam most össze vissza állt. Zöld szemeimmel az utolsó teás dobozt kerestem, amikor egy golyó suvített el a fülem mellett. Ekkor meg pillantottam azt amit kerestem egy katona holtteste takarta el. Arrébb lökdöstem majd meglepődve figyeltem fel arra a tényre, hogy nem jött több katona. Ami volt is elszelelt. A tömeg pedig már akkorára nőtte ki magát, hogy az egész kikötőt beterítették az emberek, és ezek a nők és férfiak szemében most először csillant meg a remény sugara. Aztán mindenki üdvrivalgásban tört ki kántálták azt a képletes szót melyért mindnyájan áhítozunk. Azt üvöltözték Szabadság. Connor felé pillantottam aki a hajó korlátjára támaszkodva nézte a jelenetet. Odasétáltam hozzá és láttam amint komoly arcára felkúszik egy aprócska bágyadt mosoly.
- Éljen a megmentőnk.- mondtam azzal a kezébe nyomtam az utolsó teás dobozt.
- Ezzel már Johnson terveinek lőttek.
- Emlegetett szamár.- mutattam a kikötő túl oldalára.
- Akkor valamit még meg kell tennem.- lesétált a hajó fedélzetéről majd már szinte a templomosok elé lépve felemelte a teás dobozt majd szépen elengedte azt ami jókora placcsanással esett a vízbe. Én eközben lassan de biztosan kecmeregek le a fedélzetről.
- Idióta hajók!- morgolódtam.
- Megkérdezhetném, hogy mégis mit csinálsz?- a kérdésre összerezzentem de az ismerős hangra még inkább.
- Öööm...távozok?
- Félsz a víztől?
- Mi?!? Dehogy is.
- Akkor mitől vagy így megijedve?- kérdezte Connor gúnyosan.
- Hajók...- ennyit tudtam kinyögni mert konkrétan a karomnál fogva ráncigált le Connor a szárazföldre. Megkönnyebbülten sóhajtottam.
-Tudod hol van Davenport?- kérdezte.
- Persze, jóval Concord és Lexington után.
- Akkor jó. Van ott a többinél egy jóval nagyobb ház. Holnap reggel hatra legyél ott.
- Rendben de minek?
- Majd megtudod de ideje indulnunk.- bökött az éppen felénk szaladó katonák felé.
- Támogatom az ötleted.
Azzal mindketten eltűntünk a nagy tömegben.

Vajon mit akarhat Connor hős nőnktől? Ti már tudjátok? XD Írjátok le kommentbe kíváncsi vagyok. 😄😁😆