Hírnévvel küzdve

A kezdetek

* 2 évvel ezelőtt *
-Molly, drágám gyere le egy kicsit! Beszélni szeretnék veled! - ordított fel anya az emeletre.
-Igen? - kérdeztem unottan,ugyanis éppen a ruháim pakolását szakította félbe,azzal hogy beszéde van velem.
-Gyere üljünk le.
Az egyik fotelt foglaltam el, anya a szemben lévőben helyezkedett el,majd pár perccel később apa és a bátyám lépett be a nappaliba.
-Mi az az őrületesen fontos dolog ami miatt abba kellett hagynom a filmemet? - kérdezte Ádám, enyhén megemelve a hangját. Á, jól neveltek vagyunk, meg minden...
-Kisfiam, örülnék neki ha lehiggadnál. - szólt közbe apa.
- Mint tudjuk, 2 nap múlva a mi Mollynk elkezdi gimnáziumi éveit. - kezdett bele anya.
-És akkor mi van? - nem pontosan értettem,hogy ebben mi olyan nagy szám, de apa és a tesóm félve összenéztek. Nem tetszik ez nekem...
- Mint tudjuk, ebben a családban mindenki menő volt az iskolában. - folytatta. He?? Itt mindenki megőrült vagy mi történik? - Szóval kislányom, te is az leszel. Pontosabban. Annak kell lenned! - mondta határozottan.
- Tessék?! - röhögtem fel hitetlenül, de látva, hogy senki nem szórakozik velem együtt, inkább befejeztem. - Anya, minden rendben van? Vagy mégis mi. A. Franc. Bajod. Van? - tagoltam jól érthetően.
-Istenem... - motyogta Ádám.

...

Első nap mindent megértettem. Az iskolába belépve szembe találtam magam anya képeivel. Nem viccelek... A falról engem bámult a kék szempár. Közelebb léptem, hogy jobban szemügyre vegyem őket. Négyszeres bálkirálynő, megyei akrobatika bajnok, országos harmadik, iskolánk büszkesége...stb...stb... Hogy én ezekről miért nem tudok???
Ádám lépett oda hozzám:
-Na mizu van,hugi?
-Hogy mégis mizu van? MIZU??? - ordítottam. Huppsz ez egy iskola, na mindegy. - Ezeket velem mégis mikor akartátok közölni?? Hmmm? - bökdöstem idegbetegen a mellkasát.
-Anya nem szokott mesélni róla, hagyja hogy magadtól rá gyere a dolgokra, velem is ez volt, de hidd el majd megérted. - ezzel faképnél hagyott, normális válasz nélkül. Na szép, mondhatom.

Csengetés után a teremben vártam, hogy belépjen az ofőnk.
-Sziasztok, gyerekek! - köszöntött minket mosolyogva egy negyvenes éveiben járó, magas nő. - Varga Klárának hívnak, de hívjatok nyugodtan Klári néninek. Én leszek az osztályfőnökötök. Most pedig egy gyors bemutatkozást kérnék mindenkitől. - nagyon aranyosnak tűnik. - Kezdhetitek is. - nézett az első sorban ülő lányra.
- Nagy Nikolett vagyok, imádok táncolni, mondjuk ez nem meglepő ebben az iskolában. - nevette el magát.
Így haladtunk végig sorban, ahogyan ültünk, aztán egyszer csak én következtem.
-Horváth Molly vagyok. Anyukám elvileg ide járt suliba bár eddig nem tudtam, ja és fogalmam sincs, hogy ezt minek közöltem veletek. - erre mindenki elröhögte magát.
- Hogy hívják anyukádat? - kérdezte Klára néni.
- Horváthné Fodor Gabriella. - nincs hosszú neve, áhh nincs...
Na és erre a kijelentésemre elszabadult a pokol, pedig csak anyám nevét közöltem. Mindenki tombolt, kérdezősködött, vagy nem értette mi történik (halkan megjegyzem, hogy én is az utóbbi emberek táborát erősítem) , az ofő meg egyszerűen köpni-nyelni nem tudott.

Na és ettől a pillanattól kezdve mindenki velem akart barátkozni, a fiúk ragadtak rám mint a kosz, a lányok hívtak magukkal mindenhova. Kivéve egy embert az osztályból. Nikit. Őt nem érdekelte semmi vagy senki, és nekem ez jobban tetszett mint az,hogy lezsibbasztannak agyilag a nyomulós emberek.

Úristen emberek,ez az első könyvem! Köszönöm, hogy elolvastad. 😊❤ Remélem tetszett, kommentbe várom a véleményeket. Negatív, építő kritikát is elfogadok, nyugodtan írhattok azt is!😘😘😘