Hírnévvel küzdve

Elegem van

Csodálkozva bámultam a földön heverő összetört családi fotónkra ami mellett ott állt...

... a három kilencedikes csaj. Te jó isten!

-Ti meg mi a szart kerestek itt?! És, hogy jutottatok be??-ordította Ádám. Csenge, Anna és Kitti ilyedten néztek ránk. - Jó, most rögtön elmagyaráztok mindent vagy hívom a rendőrséget!
-Tessék?- sápadtak le azonnal.
-Jól hallottátok. Mégis mit képzeltek, hogy betörtök ide? - szólt bele Márk is. Szeretem amikor így kiáll értünk, csak sajnos most nem volt időm ezzel foglalkozni. Nagyobb bajom is volt ennél, minthogy benne gyönyörködjek.
-Nem betörtünk!- tiltakozott egyből Csenge. Ő bizonyult a legbátrabbnak.
-Akkor ezt mégis minek nevezitek?!- kiabáltam rájuk.- Ne csak álljatok, mint valami szerencsétlen! Mondjátok el, hogy mit kerestek a házunkban az éjszaka kellős közepén?!
-Mi...mi nem gondoltuk, hogy itt-itthon lesztek. - dadogta Csenge. A másik kettő meg se mert szólalni.
-Mivan? Tisztán hallottam, hogy valamelyikőtök azt mondta: most biztos felkeltetted őket! - néztem rá hitetlenül.
-Oké. Nyugodjon le mindenki!- szólalt meg Niki.- Most szépen leülünk a nappaliba és átbeszéljük ezt az egészet.
Így is tettünk.
-Megmagyarázok mindent csak ne szóljatok közbe. - pillantott rám Csenge.
-Rendben. Bár nem ígérem.- válaszoltam.
-Ez az egész akkor kezdődött, amikor a suli előtt találkoztunk. Mi csak normálisan beszélgetni szerettünk volna veled, de akkor megjelent Ádám. - tekintete a bátyámra vándorolt, majd folytatta. - Elég bunkó volt velünk, így gondoltuk hogy visszavágunk. Eredetileg nem terveztünk betörni hozzátok, de Anna ötlete az volt, hogy írjunk egy levelet nektek.- elhallgatott, ezért gondoltam mostmár megszólalhatok.
-Nem lett volna egyszerűbb bedobni a postaládába? És amúgy is. Ki ír levelet a mai világban?- csodálkoztam. A három lány egymásra, majd ránk néztek aztán megint egymásra.
-Úristen!- tátotta el a száját Kitti.
-Mi az?- kérdeztük egyszerre Ádámmal.
-Erre nem is gondoltunk!- csapott a homlokára Anna.
-Mire?- na ezt már egyszerre mind a négyen mondtuk. Összhang azért megvan.
-Eszünkbe se jutott az, hogy a postaládátokba dobjuk be a levelet. - felelte Csenge a homlokára csapva.
-Na jó...Ti tényleg tisztára sötétek vagytok. - néztem rájuk elképedve.
-Jó, oké, emberek én totál kiégtem. - röhögött fel Niki.
-Ugye nem hívjátok a rendőrséget?- tette fel félve a kérdést Anna.
-Inkább az elmegyógyintézetet hívom mindjárt. - nevetett fel Ádám is.
-Felejtsük is el ezt az egészet, a levelet meg inkább nem nézném meg ha lehetséges. Szerintem azzal mindenki jobban járna. - töprengtem hangosan.
- Persze. Kedvesek vagytok, hogy így reagáltatok.- mosolyodott el Anna.
-Amúgy ti teljesen betegek vagytok. Már bocsánat, hogy ezt mondom, de akkor is. Jézusom.- szörnyülködött a bátyám.
-Tudjuk, hogy ez elég érdekesen jött ki. Tényleg bocsánat! - erre elkezdtek sírni. - Mivel tehetjük jóvá?- szipogták.
-Azzal, hogy csatlakoztok hozzánk. Mármint. Nem kell semmivel kijavítani ezt a marha nagy hülyeséget. Legyünk jóba azt kész.
-Komolyan? - visította Kitti. A hirtelen hangulatváltozás megy neki...
-Komolyan. Most viszont sziasztok! Hajnali négy óra, ideje távoznotok. - szóltam rájuk kicsit erélyesen.
- Már megyünk is!- pattantak fel és kihúztak az ajtón.
-Na jó, én most mentem aludni. Újból. - Márk kezét megragadva lemásztam a kanapéról, majd magammal rángatva őt is, visszasétáltam a szobámba. Bedőltem az ágyba és két perc múlva már aludtam is.

...

Reggel fáradtan keltem ki az ágyamból. Márk még nagyban aludt, mikor én már elintéztem a reggeli rutinom. Ami fürdésből, öltözködésből (egy kényelmes nadrágot vettem fel egy adidas pólóval) és hajcsinálásból állt. Nem sminkeltem ki magam, mivel nem megyek ma sehová.

Szombat lévén mindenki sokáig aludt, ezért kb délelőtt tízkor reggeliztünk. Illetve reggelinek indult, de egy oltári nagy veszekedés lett belőle. Na de szépen sorjában.

Miután felébredtek a többiek is, lementünk a konyhába. Anya és apa az asztalnál ülve vártak ránk.
-Jó reggelt!- köszöntünk egymásnak.
-Milyen volt a buli?- érdeklődtem.
-Nagyon jó volt. De meséljetek inkább ti. Példuál arról, hogy mi volt az az összetört kép a földön?- néztek ránk meglepetten.
-Nem mi voltunk!- mondta hirtelen Ádám.
-Akkor mégis ki?
-A kilencedikesek.- szólalt meg Márk. Na ezt nem kellett volna.
-Tessék?- kaptunk egy dühös pillantást apától.- Arról nem volt szó, hogy más is jön Áronékon kívül!
-Oké, oké. Nyugi van. Elmondunk mindent. - és így is tettünk, szóról szóra elmeséltük az este, illetve hajnal eseményeit.
-Úristen! Azonnal hívjuk a rendőrséget! És ti miért nem szóltatok nekik?- vont kérdőre minket őfelsége. Mármint, anya.
-Megbeszéltük a dolgokat. És ne hívjátok a rendőrséget. - felelte a bátyám.
-Jó, rendben, de ez már több a soknál. -akadt ki újból apa.
-Minden oké van. - bizonygatta Ádám. Még, hogy minden oké? Semmi se oké. Hangot is adtam a véleményemnek:
-Dehogy van minden oké! Ez nem normális dolog! Ha ők ilyen elvetemültek, azért mert véleményük szerint bunkók voltunk velük, akkor kitudja még hány ilyen van! Mert mi vagyunk a híres család meg a suli nagymenői ezért mindenki jóba akar velünk lenni, de ha meg véletlenül elutasítjuk őket, vagy hangosabban szólunk oda nekik, egyből baj van és jön a bosszú állás. Ők voltak az elsők, ezek a kiscsajok. De kitudja még hány embernek fordult meg ez a fejében amit ők tettek!- fakadtam ki. Niki, Márk és Ádám még a hallottakat emésztették, amikor anyám éles hangja szakította ki őket a gondolatmenetükből.
-Molly! Mi bajod van már megint,kislányom?!
-

Anya,nem érted meg, hogy elegem van ebből?Utálom ezt az egészet!- odítottam mostmár teli torokból.
-Mégis miből?! Abból, hogy semmi problémád az iskolában? Hogy mindenki körbe ugrál? Miből, mondd miből?- kiabált ő is.
-Elég legyen!- szólt közbe Ádám. - Igaza van Mollynak. Ha ők képesek voltak erre, akkor bárki más is.
-Ez hülyeség! Nem tudtok ti semmit!- okoskodott tovább anya.
Megelégeltem ezt az egészet és egy határozott mozdulattal felálltam az asztaltól, majd a szobámba rohantam. A párnámba zokogva még hallottam ahogy veszekednek, de azt már nem, hogy miről.
Még az ajtóm nyitódására se emeltem fel a fejem. Valaki leült az ágyam szélére és elkezdte simogatni a hátam.
-Sss, minden rendben lesz!- húzott magához majd szorosan átölelt.
-Elegem van.- szipogtam bele a mellkasába. Nem szólalt meg csak továbbra is a karjaiban tartott és nem engedett el. - Márk. - néztem rá pár perc csend után.
-Igen, Ly?- mosolyodott el.
-Köszönöm!- suttogtam, majd ismét hozzá bújtam.
-Szeretlek, Ly!
Egyedül ő hívott Ly-nek. Imádtam ahogy kiejti a nevem. Őt magát is imádtam, úgy ahogy volt.
-Én is Márk! Én is. - néztem rá újból könny áztatta szemeimmel.

Ennyi is lenne az új rész. Nem lett valami jó szerintem, de remélem azért tetszett nektek.❤❤