Once Upon A Time

9. Rész - A pokol angyala

- Azt a rohadt!

Beverly kifeküdt mellettem, mind a ketten izzadtak voltunk, levegőhöz kapkodtunk. Szexeltem már életemben, de ilyen jót még soha... Beverly egyszerűen csodálatos volt! Bár mindig mondják, hogy azzal a legjobb akit szeretünk és én őrülten szerelmes vagyok ebbe a lányba!

- Én is ezt mondom... - sóhajtottam.

Ledőltem én is mellé és csak bámultuk a plafont. Elképzeltem, milyen is lenne minden nap így felkelni. Oldalra fordítottam a fejem és csak néztem Bev magabiztos arcát, sugárzott róla a boldogság. Viszont kicsit szörnyen éreztem magam... Soha nem voltam még szerető. Persze izgalmas és nem mondom, hogy nem élvezem, de valamilyen szinten borzalmas. Te rontasz el mindent, ami eddig a normális kerékvágásban ment. De azt tudom, hogy minden dologhoz két ember kell és ha ő is akarta, akkor ez mind a kettőnk hibája.

- Bev...

- Hm?

- Lehet önző vagyok de... Örülök, hogy elhagytad.

- Kit?

- Hát őt... Elhagytad nem?

- Hát...

- Te jó isten... Én ezt nem értem... - könyököltem fel az ágyon.

Beverly nem nézett rám, a szemei még mindig csukva voltak.

- Idejössz, féltékenységi jelenetet rendezel, aztán lefekszel velem. Nem értelek, Bev, mégis mi folyik itt? Mi a fene ütött beléd? - rivalltam rá kétségbeesetten.

Egy pillanat alatt elöntött a düh, és a kétségbeesés. Mély sóhajtás szakadt fel a lányból.

- Nagyon sajnálom. Mégis mi mást vársz még tőlem? Fogalmam sincs, mi ütött belém, de amikor elmentél úgy éreztem, muszáj utánad jönnöm, és tisztességesen lezárnom ezt az egészet.

- Ez neked tisztességes? - kiabáltam rá.

Felpattantam az ágyból, magam elé húztam a takarót, miközben a szanaszét heverő ruháimat kerestem, Beverlyn egy cseppnyi megbánás nincs.

- Most mégis mi ütött beléd?

- Mi az, hogy belém mi ütött? Én idióta azt hittem, hogy most már végre együtt lehetünk! El sem hiszem, hogy bedőltem neked. És miattad még Zoeyt is megbántottam... Én idóta!

- Ela... Nekem ez nem fog menni! Nem kéne ilyen egyenes látásúnak lenned...

- Nem vagyok egyenes látású! Egyszerűen azt érzem amit te, csak én veled!

- Értem...

- Nem, nem érted! Soha nem is értetted...

- Utálom mikor ezt mondod... Ugyan azt érezzük. Megértem, hogy mi van.

- Akkor mégis, hogy mondhatod ezt?

- Én csak le akarom venni magunkról ezt a dolgot...

- Ó, szóval már teher is lettem!

- Nem ezt mondtam...

- Nem érdekel! Kergessem a lehetetlenem!? Te voltál az én nagy lehetetlenem! Érted? Mindennél jobban akartalak! Csakis téged! És egy olyan ember vett el tőlem aki még csak régen nem is volt jó ember! Én is szerettem volna neked virágot venni de nekem nem lehetett! Szerettem volna neked olyan dolgokat adni, csinálni amikkel világ legromantikusabb embere lettem volna, de nem lehetett! Nekem határaim voltak szabva könyörgöm... Nem hívhatlak kicsimnek! Minden amit akartam megadtak de el is vettek egy éjszaka alatt, Isten kibaszott velem, végignézte ahogy tönkreteszem az életemet és nem tett érte semmit, hogy ne így legyen! Utolsó leheletemmel is küzdöttem, úristen írtam száz okot miért szeretlek! És ez neked nem kell. Erre közlód, hogy csak rosszabb lesz és márpedig velem fogod megbeszélni? Hát kösz. Mindennél és mindenkinél jobban szerettelek. Annyira imádtalak, hogy már egy szavadba belebetegedésig bolondultam. Annyira, hogy képes voltam neha hülyét csinálni magamból! De ebből elegem van. Tehetsz egy szívességet és mehetsz vissza.