Hol Az Üvegcipellőm?

2.

Ezidáig csakis a könyveimben leírtak adtak alapot arra, hogyan kellene elképzelnem egy királyi palotát. A nagyjából kétórás kocsiút egyik felét Mrs. Darling rögtönzött etikiettórája, a másikat a főváros és palotáról szőtt képzelgéseim tették ki. Láttam magam előtt a kőből és fából épített épületeket, a macskakövekkel cikkcakkozott utcákat, ahogy kocsik, szekerek hajtanak keresztül rajtuk. Az emberek egy-egy árus bódéjánál beszélgetnek, gyerekek játszadoznak. Éreztem a frissen sütött cipó illatát, hallottam a kocsmákból kiszűrődő zene foszlányait. Este mindent bevilágítottak a petróleumlámpák sárgászöld fényei. A kastélyt hatalmas gránittömbből épített épületként tudtam elképzelni, hozzá dukáló magas tornyokkal, vízköpőkkel, szobrokkal és rengeteg állomásozó őrrel. Igen, akárcsak egy tündérmesében.
Ezzel szemben a látvány, amivel szembesültem a kocsi ablakából, még az előbbi képzeleteimet is felűlmúlta. Maga a főváros legtöbb épülete, templomai nem álltak messze az általam elképzeltektől. Igaz, kicsit több volt a kellemetlen szag, ám ez egyáltalán nem szegte kedvem. A herceg születésnapja alkalmából mindenhol aranyszínű zászlók, jókívánságokkal teleírt textilek lógtak. Az épületek ablakaiba és lámpákra virágokat tűztek. Nem csak a palotában, de a fehér márványfallal védett fővárosi utcákon is zajlott az ünneplés. Az éttermek, étel és italbódék előtt finomabbnál finomabb ételekkel megpakolt asztalok és lócák kaptak helyet. Helyenként zenekarok szórakoztatták különböző szimfóniákkal a vendégeket, néhol még tánctér is volt kialakítva. Nagyon szerethetik a herceget, gondoltam magamban. Akárhova néztem, az emberek arcán mosoly terült el, nevetések, éneklések végeláthatatlan kavalkádja töltötte meg a hintót. Sugárzott a város, lüktetett. Annyira sok volt a petróleumlámpa, a gyertyák, mintha még mindig nappal lett volna. S ha ez nem lett volna még elég, a főváros fénypontja, a királyi palota félhold alakban terpeszkedett szét a város feletti dombon. A bál helyszínéül szolgáló építmény látványára még a lélegzetem is elállt. A Darling család kúriája is nagy volt, de ez... Mintha egy festményt bámultam volna, amely életre kelt. A fényárban fürdő grandiózus falak fehérmárvány tömbökből épültek. A bejárat egy felvonható kapuból állt, melynek közepén a királyság zászlói és címere volt kitűzve. Két oldalt őrök álltak, mindegyiknek egy-egy szál virág díszítette mellvértjét. Gondolom ezzel tisztelegtek Namjoon herceg előtt.
- Lehengerlő, nemigaz? - szakított ki ámulásomból Mrs. Darling hangja.
- Soha életemben nem láttam még ilyen pompás várost. Ilyen gyönyörű kastélyt. - amint áthaladtunk a kapun, megütötte a fülemet a bentről szűrődő szimfóniát, amelyet a zenekar éppen játszott. Ahogy közelítettünk a bálterem bejáratához, nyüzsgő emberek százai jelentek meg. Hallottam ahogy cipőjük koppan a csempén, ahogy köszöntőt mondva összekoccantják poharaikat. Szóval ilyen érzés lehetett megérkezni egy bálra.
Természetesen a herceg születésnapjára készített díszítés itt sem maradt el. A zászlók táncoltak a lágy tavaszi szellőben, a szökőkutak fürgén, mégis játékosan lövellték ki a vizet. Szobrok és testőrök arzenálja vett minket körbe. Fantasztikus volt, felűlmúlta minden képzelgésemet.
Végül a hintó megállt. Fellélegeztem, nem hiszem, hogy kibírtam volna tovább. Hiába borította a fát bársonyos és puha párnázat, a két órás zötykölődés után áldás volt felállnom és kiszabadulnom innen. Egy komornyik a hintó ajtajához lépve kinyitotta azt. Kezét először Mrs. Darling felé nyújtotta, ki szelíd mosollyal fogadta el azt.
- Uram - Mr. Darling kifejezéstelen arccal pillantott rám - köszönöm, hogy eljöhettem. Ígérem, nem okozok semmi problémát és többé nem teszek ilyet. - még amikor a főváros felé tartottunk kigondoltam, mit fogok mondani neki. Mindenképp szerettem volna tudatni vele, nem azért tartok velük, hogy kihasználjam őket, vagy hogy baj keverjek. Ennyivel tartoztam nekik, azután, hogy életben hagytak és felneveltek.
- Legalább tudod, hol a helyed. - sóhajtotta uram. - Ne kelts feltűnést. Maradj a háttérben. Világos? - bólintással adtam tudtára, megértettem szavait. Ekkor a komornyik felém fordulva ajánlotta fel jobbját. Óvatosan megérintve kissé izzadt tenyerét szálltam ki a hintóból. Már az idefele vezető úton is hatalmasnak tűnt a palota, na de most, hogy itt állt velem szemben, teljes életnagyságban... Hátra kellett hajtanom a fejem ahhoz, hogy a legmagasabb tornyot végig tudjam követni szemeimmel.
A főbejáratnál Mr. Darling felmutatta a meghívót, majd felajánlotta karját feleségének. Asszonyom elfogadva azt, szorosabban állt a férfi mellett. Rám pillantva, szájának szegletében apró mosollyal fogta meg kesztyűbe bújtatott kezem. Hálás voltam, amiért támaszt nyújtott számomra, ugyanis magassarkúm igencsak kényelmetlennek bizonyult. Féltem, bármelyik percben félreléphetek és nem hogy az estének, a bokámnak is vége. Nem csak cipőm, ruhám miatt is izgalom rázta meg testem. Mi van, ha túl vadnak találják? Mi van, ha túlságosan ki fog tűnni a többi nemes hölgy ruhakölteménye közül? Mi van, ha illetlenség fedetlen vállal beállítani? Egészen biztos nem, hisz akkor Mrs. Darling nem ezt a ruhát adta volna rám. Mély levegőt vettem, segítségkérően kerestem asszonyom tekintetét. Mintha csak olvasna gondolataimban, bíztatóan megszorította kezem.
- Nyugodj meg drágám, gyönyörű vagy. El fogod csavarni minden nemes férfiú fejét. - kacsintott játékosan, amin kénytelen voltam elmosolyodni. - Csak annyi a dolgod, hogy ragyogj és érezd jól magad. Jegyezd meg melyik asztalnál ülünk és ha elkeverednél, tudni fogod, hova gyere. - a hallottakat felfogva bólintottam. Nyeltem egy nagyot, miközben átléptük a palota küszöbét.
A bálteremhez egy széles, vörösben pompázó szőnyeggel borított hosszú folyosó vezetett. A folyosót felfele törő, magas pillérek szabdalták, tartva a felsőbb szintek iszonytató súlyát. Természetesen nem maradhattak el az őrök, a falakat díszítő fegyverek, olajfestmények és címerek százai. A teret gyertyák világították meg, a levegőben virágillat terjengett. Innen nyílt az est főszínterének számító bálterem, amelynek bejáratát egy óriási, arannyal futtatott szárnyas faajtó jelezte. Az ajtókat szélere kitárták. Már innen is láttam, a teremben domináló színek az arany és rubinvörös voltak. A szárnyas ajtókon belépve, mind a két oldalról vezetett le lépcső a fekete-fehér csempével borított tánctérre. A tánctér odlalán hosszú asztalok foglaltak helyet, amelyek szinte összeroskadtak a mindenféle saláta, hidegtálak, gyümölcsök, sütemények és innivalók alatt. Kétségtelenül nagy volt a választék. Le mertem fogani, az est folyamán fogok találkozni olyan étkekkel is, amiket világ életemben nem láttam még. A padlózatot és tetőteret gyönyörű virágmintás mozaiküvegek kötötték össze, melyeket mélyvörös függönyök foglaltak keretbe. A függönyök melletti gyertyatartókra felszúrt gyertyák mindegyikét meggyújtották, ezzel adva még több fényt és csillogást a termnek. A terem plafonjáról legalább három hatalmas kristálycsillár lógott le, mintha csak meg akarnák érinteni a fényesre polírozott táncparkettet. A szintén arannyal futtatott csillártartókat freskók fogták közre, különböző mennyei teremtményeket ábrázolva. A padló olyan tiszta volt, hogy még a táncoló párok tükörképe is tisztán kivehető volt. Apropó táncoló párok... Képtelen voltam levenni szemeimet a szenvedélyesen, kecsesen mozgó emberekről, kik úgy pörögtek, forogtak, mintha világéletükben erre teremtettek volna. Tökéletes, kimért mozdulatok, mintha virágszirmok táncolnának a szélben. Olyan volt, mintha összeforrtak volna a zene ütemeivel, mintha vérüknek lüktetéseiben érezték volna a dallamot, mely betöltötte az egész termet. Csodálatos volt, egyre csak hívogató. Meg mertem volna esküdni, a hegedűk egyre csak arra kértek, csatlakozzak hozzájuk. A terem végében foglalt helyet a királyi család három trónja. A király a középső, egyben legnagyobb trónon foglalt helyet, balján a királynővel. Viszont a harmadik hely - a hercegé - üres volt. Messze voltunk, de tökéletesen el tudtam képzelni a királyi párt, ahogy az etikettnek megfelelően egyenes háttal, szigorú tekintettel figyelik a táncoló fiatalok forgatagát, esetleg a herceg alakja után kutatva.
- Gyere, jelenésünk van őfelsége előtt. - húzott maga után finoman Mrs. Darling. Több mint valószínű, túlságosan elkalandoztam gondolatban. Reméltem, a szám nem maradt tátva. Az út a trónig valami szörnyű volt a magassarkúkban, ám szerencsére kezdtem hozzászokni a kellemetlen, szúró érzéshez. Szoknyámat óvatosan megemeltem, nehogy én vagy esetleg mások rálépjenek. Szívem majd kiugrott helyéről, olyan álomszerű volt ez az egész. Miközben lépkedtem, folyamatosan a táncoló forgatagon tartottam pillantásom. Én is szerettem volna szárnyalni, én is szerettem volna megismerkedni egy fiúval, aki felkér egy táncra. Azonban előtte kötelességem volt köszönteni a királyi párt. A trónok elé érve mélyen meghajoltunk, ők pedig kellemes mosollyal üdvözöltek. A király felkelve trónjáról sietett le a pár lépcsőfokon Mr. Darlinghoz. Baráti üdvözlésként futólag megölelték egymást, Mrs. Darlingnak pedig kezet csókolt.
- Drága barátaim, örülök, hogy eljöttetek. Már nagyon vártalak titeket. Kellemesen telt utatok? - pár szót váltva urammal és asszonyommal, csodálkozva fordult felém.
- És kit tisztelhetek az ön személyében? - nem tudtam mit mondani, kérdőn pillantottam Mrs. Darling felé, aki szerencsére időben reagált.
- Ó felség, ő itt az unokahúgom. Birtokuk távol esik a fővárostól, még nem volt lehetősége eljönni bálozni. Ma este azonban magammal hoztam. - illedelmesen meghajoltam, megkönnyebülve engedtem ki néma sóhajom.
- Nagy megtiszteltetés, hogy végre találkozhattam önnel, felség. Csodálatosabb első bált kívánni sem tudtam volna, egyszerűen minden olyan... tökéletes. - néztem fel óvatosan. A király Mr. Darlinghoz hasonlóan már ötvenes éveiben járhatott, mégse volt semmi jele. Fekete hajának nagy részét eltakarta koronája, ám arca meglepően fiatalos volt, melyet csupán szeme és szája környékén keresztezett néhány mélyebb ránc. Szemei szinte már feketék voltak, mégis nyugodtsággal tölött el pillantása. Kedves mosollyal nyúlt kezemért, finom csókot lehelt rá, ezek után Mrs. Darling felé fordult ismét.
- Mrs. Darling, az unokahúga elbűvölő teremtés. Szívesen bemutatnám a hercegnek. De amint látják... - mutatott háta mögé, az üres trónra - nem tudom, hová tűnhetett.
- Igazán köszönöm a bókot unokahúgom nevében is, felség. - hajolt meg illedelmesen asszonyom.
- Tényleg örülök, hogy eljöttetek. Most menjetek és foglaljatok helyet, éjfél tájékán tartom meg beszédemet. Addigis kedvesem - nézett rám bíztatóan - jó szórakozást. - megköszöntük a király szavait, még egyszer mindhárman fejet hajtottunk uralkodónk előtt s immár az asztalunk felé vettük utunkat.