Hazatérés (puf)

ELSŐ RÉSZ

Csónakos nagyon keményen dolgozott azért, hogy a kölykeinek mindent megadhasson.
A kölykei alatt itt egy hatéves ikerpárt kell érteni, egy lányt és egy fiút, egy szőke és egy barna fej, olyan dumával, hogy a kollégák mindig beborultak az asztal alá a röhögéstől.
Egyébként maga is meglepődött azon, hogy gyerekei vannak, és ő az apjuk, és nem is értette, hogy történhetett, de valószínűleg köze volt ahhoz a tényhez, hogy nőkkel, úgymond szexuális kapcsolatba keveredett.
Panka és Gergő anyja lelépett. Tulajdonképpen nem árult zsákbamacskát a nő - kezdő színésznő volt, és esze ágában sem volt gyereket nevelni, úgyhogy rögtön meg akart szabadulni a nemkívánt terhességtől, amikor fény derült rá, de Csónakos addig győzködte, míg megszülte a gyerekeket - és csak aztán lépett le.
Mocskosul nehéz volt eleinte, de aztán egész jól belejött, és mióta övé volt a műhely - azóta az anyagi helyzete is aránylag normalizálódott. Igaz, ehhez piszok sokat kellett dolgozni, gyerekek ide vagy oda. Az egyik sarokban volt a “babaszoba”, és szerencse, hogy a kölykök jó alvók voltak, úgy aludtak a műhelyzajban, mint a parancsolat, az autó részeit pedig előbb tudták, mint a saját nevüket.
Néha persze megkérdezték, hol az anyjuk, de olyankor Csónakos csak annyit mondott, hogy “anyátok azt a döntést hozta, hogy nem maga fog felnevelni titeket” és kész, semmi fölösleges szentimentalizmus.
Aztán eljött az első nap az iskolában, Csónakos szíve elszorult, mikor nézte a kis elsőseit, hófehér ingben, sötét szoknyában és nadrágban, komolyan álltak egymás mellett a sorban, és akkor bőgni tudott volna a büszkeségtől, mint egy szaros kölyök.
...aztán elkezdték hazahordani a hülyeséget.
Gergő különtornára akart járni, Panka pedig balettozni, és mikor azt mondta a kislány, hogy minden lány jár az osztályból, na az győzte meg Csónakost, mert nehogymár az ő lánya kimaradjon valamiből, ami az összes másiknak megvan.
- Biztos ezt akarod? - kérdezte bizonytalanul a lányát, miközben fuvarozta őket este vissza az iskolába, a kislány komolyan kuporgott az ülésben, sötét haja kontyba fogva, - a takarítónéni csinálta neki a műhelyben, mert zseniális volt az öreglány, ha frizuráról volt szó - és ettől roppant előkelővé változott még a fejtartása is.
- Jaj biztos, apa. A tornatanárbácsi tartja. Ő nagyon aranyos.
- Mármint... bácsi? - Csónakos hitetlenkedő pillantást vetett a visszapillantó tükörbe - Bácsi és balettot tart?
- Ki ne mondd, hogy buzis, apa! - Gergő rosszallóan szólt rá az apjukra, és karba fonta a kezét, és Csónakosnak átfutott a fején, hogy kevesebbet kéne ocsmányul beszélnie a gyerekek előtt. - Balázs bácsi nagyon jófej. A tornát is ő tartja. Minden páros nap este torna van, páratlanon meg balett.
- Beszarás ez a Balázs bácsi. - dörmögte maga elé Csónakos - Ki ez, valami szupermen olimpikon?
- Képzeld, Amerikából jött haza. Azt mondta, nincs felesége, de van egy gyűrű az ujján, szóval a Lili szerint hazudik, - Ez Panka volt, és Csónakos egy pillanatra elgondolkodott rajta, mikor lett a lánya ennyire... Nő.
- Apának is van gyűrűje. - mondott ellent Gergő - Aztán mégisncs felesége!
Panka vállat vont.
- Lili azt mondja, majd ő lesz a felesége, de Balázs bácsi engem sokkal jobban szeret, mint őt.
- Meg engem. - kotyogott bele a kisfiú is.
- Igen. Az első névsorolvasásnál mosolygott a nevünkön, aztán ránk nézett, és nagyon fura arcot vágott, főleg a Gergőt nézte meg nagyon, aztán megkérdezte mi apukánk neve, és nagyon csodálkozott valamin.
- Azért ha nagyon kerülget az a Balázs bácsi lányom, akkor szóljál. - csóválta a fejét Csónakos - mert akkor bemegyek, és elbeszélgetek vele.

Csónakos reménykedett, hogy hamar megunják a balettot meg a tornát. Vagyis, legyünk őszinték, a tornát még okénak tartotta, de a balettot már nagyon nem vette be a gyomra, főleg, mert egyszer látott egy fotót egy balettos lábáról, és azóta rosszul volt, ha csak eszébe jutott, de a kislány csak nem adta fel, sőt, egyre több és több dícséretet hozott haza, és a műhelyben órákig volt képes hihetetlen pózokban ülni a padlón, “nyújtom a spárgámat” felkiáltással.
Gergő is elég hamar eljutott a “nézd apa, megtanultam hátrabukfeneczni”- ből a “nézd apa,hogy dobom a hátraszaltót”-ig, és a kollégák füttyögtek meg tapsoltak, meg hátbaveregették Csónakost, hogy milyen fasza kölykei vannak, és Csónakos mindig csak csóválta a fejét, mert ő félt, hogy nem lesz ennek jó vége.
Mondjuk ezt az aggodalmát semmi nem támasztotta alá. A gyerekek élvezték, és a visszajelzések alapján még viszonylag tehetségesnek is bizonyultak 
- Balázs bácsi azt mondta, második félévben már mehetünk versenyezni is!
- Fiam ne beszélj teli szájjal. - intette le Csónakos
- De ez nagyon nagy dolog, apa. - Panka egyre jobban hasonlított az anyjára, ezek az ellentmondást nem tűrő hangsúlyok, és a fennkölt pillantások, amiket az emberekre vetett. - összesen négyünknek mondta. Pedig mi is tizenketten vagyunk, meg a Gergőék is.
- Majd szeretne beszélni veled amúgy! - kotyogott bele Gergő megint teli szájjal.
- Aztán mit akar? Tudod, hogy nem érek rá, fiam. A műhely nem viszi el saját magát. Ha mondani akar valamit, hívjon fel.
- Nem vagyunk a postásod apa. - szögezte le a kislány. - Légyszíves, menj be. Lehet, hogy a jövőnkről van szó! - Csónakos röhögött volna, ha nem épp őt oltja be a saját lánya, de azért így is elnyomott egy vigyort.
- Majd adok neked mindjárt olyan jövőt - zabolázta meg az arcvonásait. - Ne játssz az étellel, lányom, ha nem kell, hagyd ott. Irány fogat mosni, és aludni.
- De apa...
- Mars.