Altató Dal

I. - Zaklató

Érezted már úgy, hogy valaki figyel? Hogy folyamatosan a nyomodban van? A legjobb alkalomra várva rád támadjon?

Nos, én az utóbbi időkben elég sűrűn érzek ilyet.
Nemrégiben elkezdtem focira járni a csajokkal mivel szükségem van a testmozgásra, ám ezzel egyidejűleg kialakult egy betegségem amire gyógyszereket kell szednem, ez igencsak befolyásol a sportban.
Amikor volt rá lehetőségem sosem mentem egyedül az edzésről, és jönni sem szívesen jöttem egymagam, mivel ezek késő este kezdődnek általában már sötét van mikor végzünk a csajokkal. Legtöbbször Viktóriával megyek és a tesójával, ugyanis ők a szomszédban laknak. De mivel sajnálatos módon Vikinek kiugrott a térdkalácsa, immáron az egyedüllét idilli csendjében kell hazáig baktatnom ami úgy 1,5 km.
A tegnapi edzés pont ugyanolyan volt mint a többi, Lalisa folyton káromkodott, az edző megint engem cseszett le, Dorothy szarságáért, szóval a megszokott kerékvágásban folytak a dolgok. Mivel sikeresen felnyomták bennem a pumpát, ahogy az öltözőbe értünk, bevettem a gyógyszerem és már húztam is haza.
Eszembe jutott a holnapi matekdoga amire készülnöm kéne, és már szaladt volna ki a számon a jólismert "faszom"  jelző, amikor valami mocorgást hallotam az egyik bokorból. Az ember ilyenkor joggal gondolja, "csak a szél"... Igen, csakhogy aznap este teljes szélcsend volt. Szkeptikus voltam, így tovább mentem, de pár lépés haladás után megint hallottam... megfordultam és láttam annak a valaminek az árnyékát... Nem tudhattam, mi bújik meg a sötét mélyén, így inkább felhúztam a nyúlcipőt és amilyen gyorsan csak tudtam, haladtam előre. Elővettem a telefonom, hogy felhívjam apámat. Igaz nagyon későn végez a munkájával, de most talán kivételt tehet... remélem. Eltelt pár másodperc miközben azt a tipikus sípoló hangot hallgattam amitől mégjobban futkosott a hideg a hátamon. Apa felvette és beleszólt?
-Szia kicsim, vége az edzésnek?- hangja nyogodt és természetes volt, az enyémmel ellentétben.

-Apa, kérlek gyere értem azonnal, a játszótéri mellékutcában vagyok, muszály értem jönnöd!!-kérleltem zavartan.

-Tudod kincsem, hogy nem lehet, nem ért véget a műszak- folytatta volna de nem engedhettem.

-MUSZÁLY!!!-ordítottam a telefonba nyomatékositva ezzel szándékomat. Válaszul csak egy rendbent kaptam, és, hogy itt várjam meg, majd apa letette.
A percek csigalassusággal akartak tellni, és lefogadom már vagy fél órája ott lehettem, amikor lépteket hallottam. Megdermedtem, alaposan megnéztem magam előtt mindent de semmit sem láttam. Mintha a fizika törvényeivel küzdtem volna, olyan nehezen tudtam hátra fordulni, amikor egy magas, kapucnis fazon közeledett felém... eljött értem, itt és most fog végezni velem. Hónapokon keresztül figyelt és most lecsap! El kell tűnnöm innen.
A vészjelző megszólalt a fejembe így futásnak iramodtam. Nagyjából ismertem a terepet így az egyik terepjáró mögött elbújtam. Az árnyékok nekem kedveztek, így míg én takarásban voltam, mást teljes egészében észre vehettem. A szívem irtó gyorsan kalapált, a fejemben hallottam és alíg bírtam lenyugtatni magam. Eközben beért engem... lassan elhaladt a kocsi mellett, már a sírás szélén álltam igy befogtam a szám, hogy véletlenül se mukkanjak meg. Óvatosan kihajoltam a farja mögül, úgy látszik tovább megy. Amikor lefordult a következő utcára, tudtam, hogy most kell meglógnom amíg nem késő, így elkezdtem visszafelé futni, ám amikor már épp mosolyra fakadtam, elém vágott szinte a semmiből. Valószínűleg tudahatta, hogy a kocsi mögött vagyok, és, hogy mire készülök. Nem tudtam mit tegyek, nem akartam visszafutni, nem igazán ismertem ezt a környéket, ha eltévedek övé az előny. Vettem egy nagy lélegzetet és egyenesen neki szaladtam, azaz vele szemben. Majd mikor szinte már majdnen nekimentem, egy hirtelen mozulattal kicseleztem és elslisszoltam mellette. Ha ezt egy meccsen csinálom meg, a közönség örjöngene, ám ez nem az a helyzet. Így hát futottam hazáig amíg a lábam érte. A fazon jó ideig követett, aztán eltűnt. Amikor beértem a kapun azt be is zártam. Felrohantam a szobámba és lekapcsoltam minden villanyt, majd az ablakhoz húzódtam és onnan figyeltem. Úgy 10 perc elteltével fel is bukkant, szinte tudtam, hogy jönni fog. Lerohantam a konyhába valami fegyverért, de amit leggyorsabban magamhoz ragadhattam az egy kés volt. Megfogtam és az ajtóhoz mentem és kilestem a kisablakon. Eltűnt a kapu elől. Mivel bezártam tudtam, hogy nem juthatott be. Nagy kő esett le a szívemről. Megmenekültem! Sikertült meglógnom, el sem hiszem! Gondoltam felrohanok és felhívom apát, ám mikor megfordultam a szar is belém állt. Mondanom sem kell... bejutott, majd hirtelen bevillant, hogy a hátsóajtóról sikeresen megfeledkeztem. A kezeit felém nyújtotta és lassú léptekkel közeledett. Meg akar folytani!!
-Nem!- kiáltottam, majd a gyomrába mártottam a konyhakést. Pár másodperccel később, vércseppek jelentek meg a parkettán. Aztán összeesett. Megöltem. Meggyilkoltam. Megöltem egy embert. Ez rettenetes! De... de muszály volt megtennem, önvédelem volt! Meg kell, hogy értsék... meg fogják érteni, igen így lesz. Felrohantam és magamra zártam a szobám ajtaját. Rémes gondolatok kötepette aludtam el.

Reggel arra keltem, hogy kopognak. Az üldöző a földön feküdt vérbefagyva a hasán. Lassan megközelítettem az ajtót. Kilestem a  kulcskyukon, és egy övet láttam rajta a város címerével, az övön pedig egy fegyver díszelgett. Egy rendőr! Apu értesítehette őket a történtekről! Kinyitottam az ajtót. A férfi rám nézett, majd megérdezte: Maga Claire Saunders? Igennel feletem majd beljebb lépett. Jobban körülnéztem odakint és több rendőrautó is várakozott.
-Az apja tegnap nyomtalanul eltűnt a munkahelyéről. Maga tud valami erről?
-Igen, én hívtam fel, hogy sürgősen jöjjön értem, mert valaki követ.- feleltem ridegen.
-Értem. A szomszédoktól is kaptunk egy bejelentést, hogy ordítozást hallottak ebből a házból. Az apja itthon van?- kérdezte. Nem értettem miért keresik apámat.
-Nincs.
-Én azért körbenéznék...
Megállt bennem az ütő... Most kiderül, mit követtem el.
A férfi gumicipője nyikorgott a parkettán. Benézett a fürdőbe, majd kijött. Nem bírtam mozdulni. A konyha felé vette az irányt. Elkiáltottam magam: Oda nem mehet be!
-Ugyan miért nem? Talán rejteget valamit? - azzal berontott. Meglátta a halott férfit. Majd rámszegezte hideg tekintetét. -Mi folyik itt?
-Ez a férfi aki tegnap este a nyomomban volt, betört és támtámadt, önvédelem volt!- mentegetőztem.
-Miért nem értesítette a hatóságokat? Ez súlyos retorziókat von maga után. Ki ez a férfi?- szögezte nekem indulatosan a kérdést.
-Nem tudom, nem láttam az arcát á, sötét volt és kapucnit viselt. Már hetek óta követ.- A férfi fintorfott és odalépett a férfihez. Megfordította. Tisztán láttam a tekintetét. Rémült volt és kétségbeesett. Az orra keskeny volt, az álla széles, kék szeme volt és szemüveget viselt ami megtört. Pont úgy nézett ki... mint az apám! NEMNEMNEMNEM!! Ez lehetetlen! Nem lehetséges...
A rendőr megragadt és megbilincselt.
-Most letartóztatom  Daniel Saunders meggyilkolásáért.
-Nem, nem ez egy félreértés, nem én tettem!
-A vér a ruhája ujján épp elég meggyőző! Alkoholt fogyasztott? Tudatmódosító szereket??-kiabált türelmetlenül.
-Nem, nem ihatok a gyógyszereim miatt!!Kérem engedjen el!
-Milyen gyógyszerek? Át kell adnia őket!- a pultra szegeztem a fejem majd az egyik kollégája belépett és elvette őket.
-A dobozon az áll, hogy napi egy dózis. Maga mennyit vett be?
Hirtelen nem emkékeztem...
-Azthiszem hármat.- Nem hiszem el. Apa! Megöltem aput! Mit tettem... Zokogtam, a könnyeimmel fel lehetett volna mosni a vért, annyi volt.
-Hallgasson! Ezen az áll, hogy mellékhatásként felléphet hallucináció.
Már a helyszínelők is kint voltak. A következő pillanatban arra eszméktem, hogy a rendőrkocsiból figyelem az otthonom, ami egyre inkább távolodott. Az otthon amiben felnőttem.