Titkos vágyaink

Uruha szerette magát. Minden reggel korán kelt, hogy indulás előtt órákat töltsön a fürdőszobájában, ahol egy hatalmas egész alakos tükör előtt integethetett a kifogástalan külsejű képmásának.

Nevezhetjük egoistának, vagy hiúnak; metroszexuálisnak kevésbé, bár ezt Reita előszeretettel használta, főleg társaságban, ha a gitárosról volt szó. A tényen semmi nem változtatott; Uruha nőket és férfiakat megszégyenítően szép volt.

Ruki szerette Uruhát. Reggelente azért kelt korán, hogy kellően csinosra sminkelje a pofiját az apró, kis kézitükre előtt, és hogy kapkodás nélkül választhassa ki azt a ruhát a szekrényből, amelyikben aznap a legszexisebben néz ki. Mindezt azért, hogy Uruha észrevegye. A kedvét az sem lombozta le, hogy évek óta szeretett kedvese, aki igazából nem is volt az övé, nem vette észre a közeledését.

Uruha vigyorogva rontott be a próbaterembe, kezében a Rossz Lányok legújabb száma villogott. Ruki mosolyogva nyújtotta felé a kávéját, amit évek óta a saját pénzéből vett neki, és pontosan a kedvencét választotta, ami a gitáros változó ízlését tekintve nehéz feladatnak bizonyult. Így ment ez hetekig, hónapokig, egészen addig a bizonyos napig...

Ruki úgy döntött, komolyabb dolgokhoz kell folyamodnia, ha boldog akar lenni valaha az ő élete szerelmével. Nem volt elég már, ha a kedvéért öltözött ki, és hogy a szerelmes dalai neki szóltak. Határozottan csak magával foglalkozott, látszólag nem tűnt fel neki az énekes közeledése.

- Összetöröm a tükreit, eldugom a sminkkészletét, és elégetem a ruháit. - Így morgott korán reggel, az ágyában fekve Koronnak, aki csak érdeklődve biccentette oldalra a fejét. - Ez nem is olyan rossz ötlet - csettintett maga előtt, majd fel is ült, mire a kutya legurult a mellkasáról. - Zseni vagyok!

- Őrült zseni... - mondta Reita fél órával később, miután Ruki átugrott hozzá, és elújságolta a kegyetlen terve mivoltát. Arra gondolt, ha Uruha kétségbeesik, mert nem tud eleget foglalkozni magával, akkor majd ő közbelép és ápolgatja a lelkét, ennélfogva közelebb kerülnek egymáshoz. Nem volt rossz ötlet, csak a megvalósításában akadt egy-két akadály...

- Nori, utoljára mondom, én ebben nem segédkezem!

- De, Akira... Ki mást kérhetnék meg?

- Vidd innen ezeket a bambi-szemeket, nem hatsz meg velük!

- Kérlek, Akira!

- Baszd meg, Ruki...

Végül Kouyou erkélye alatt kötöttek ki mindketten. Arcukat kendő takarta, a testüket pedig fekete melegítő kezeslábas. Kivéve Rukiét, ő latex nadrágot vett fel, hátha egy szerencsétlenség következtében összetalálkoznának a házigazdával. Ebben az esetben jól kellett kinéznie, de remélte, hogy Kouyout már nem találják otthon, hanem rég az egyik bár füstös falai közt élvezte az életet Aoival.

- És hogyan tovább? - morgott Reita a kendője alatt, miközben Ruki elgondolkodva az állát dörzsölte.

- Felmászunk, vagy bemegyünk a bejáratin - hümmögte, és fejében már lejátszódott a jelenet, ahogy mission impossible-módban felkapaszkodnak és fellendülnek rózsaindákon.

- Hogyan akarsz te bemenni az ajtón? Zárva van - tajtékzott a basszeros. Már rég megbánta, hogy eljött Rukival.

- Van kulcsom.

Tücsökciripelés, a hajukat fújta a szél, aztán egy sikoly hallatszott, a madarak felrebbentek a fák ágairól, amikor Reita kupán csapta Rukit, hogy miért nem volt képes ezt előbb mondani, aztán elvette tőle a kulcsot és robogott az ajtóhoz, de a sötétben alig talált bele a lyukba. Aztán mikor mégis sikerült, feltépte a bejáratot, és tört volna előre azonnal, de megtorpant.

- Na? - toporzékolt, Ruki viszont teljesen nyugodtan nézett körbe a lakásban, és szimatolt a levegőbe, majd elmosolyodott. Először egészen vidám volt, aztán átváltott keserűvé az arckifejezése.

- Nem tudom megtenni - nyöszörögte kétségbeesetten. - Egyébként is, egy tükör eltörése hét év balszerencsét hoz ránk.

- Már nem fordulhatunk vissza! - ragadta meg a kezét, és az emelet felé kezdte húzni a kicsit. Legalábbis arra, amerre azt sejtette. A tíz év alatt Kouyou egyszeresem hívta át őket, sőt ha kérdezték ennek okát, akkor elutasította a közeledést. Mikor ez a dolog felmerült, csak morgott párat Rukira; akárki kérdezte, akkor is csak rá, majd visszafordult a gitárja felé, vagy a tükör felé. Uruha fura volt...

- Essünk túl rajta - nyitotta ki a szobaajtót, és egyszerűen belökte rajta Norit, aki rögtön majdnem pofára esett egy gitárban, mert nem látott semmit. Akira megoldotta a problémát, megkereste és rátenyerelt a villanykapcsolóra.

Fény gyúlt a helyiségben megvilágítva az összes képet a falon, amiken mind-mind Ruki szerepelt.

Döbbent tekintetek, meglepődött sóhajok, és egy túlismerős hang törte meg a kínos csendet.

- Ti meg mit kerestek itt? - A nem várt hangra mindketten ijedten fordultak meg saját tengelyük körül.

- Hát az úgy volt - kezdett bele a basszeros, de abbahagyta, nem tudott mivel előállni. - Azt hiszem, én már itt sem vagyok, hajrá Chibi - azzal magára hagyta az énekest, és angolosan távozott az erkélyajtón.

Kösz szépen - gondolta magában a kicsi, majd szépen mosolygott a felbőszült gitárosra, aki még mindig furán méregette.

- Ha már Akira elmenekült, akkor te megmondod, hogy mi kerestek itt? - állt fel ágya széléről, a szőke hajú, és lépett oda kisebb társához. Ruki nem tudta, hogy hova nézzen zavarába annyira bántotta a dolog, hogy pontosan miért itt jött ide. De most itt állva Uruha előtt nem tudta azt megtenni... Ruru nem érdemli azt. Hiába nagy az egója, akkor is szerelmes belé, és aki szereti a másikat, nem akar neki rosszat.

- Nem lényeges... csak hülyéskedtünk. Akira vesztett egy fogadást, és azt volt a feladata, hogy jöjjön be ide hozzád... én csak ellenőriztem, hogy tényleg megteszi-e - fordította el a fejét a kicsi.

- Miért tűnik úgy, hogy hazudsz?

- Nem is hazudok - akadt ki a jogos vádon. Na, jó, talán egy kicsit - gondolta. - Inkább te mondd meg nekem, hogy mi ez a sok kép rólam a falon? - Észhez térve rögtön tudta, mivel vágjon vissza, s bizony meglepődése sem csak álca volt.

- Hát izé... - vakarta meg a fejét a gitáros. - Nem is tudom, hogy mondjam meg ezt neked - pirult el, majd végül Ruki szemébe nézett. - Szeretlek. Jobban, mint saját magam.

- Te szeretsz engem? - pislogott rá társa. - De hiszen bármit próbáltam, soha sem vettél észre.

- De, igen, csak nem tudtam, hogy adjam a tudtodra, azt hittem, hogy téged nem érdekellek - nézett rá a gitáros, majd megfogta kezét.

- Te se vettél engem észre. Próbáltam szép lenni, hogy láss, de még rám se néztél... Mindig neked vettem a kedvenc kávédat, ami nálad nagyon nehéz dolog, mert mindig máshogy iszod - oktatta ki a kicsi szőke hajú társát.

-Ez így gáz... Mind a ketten egymásnak akartunk tetszeni, de mégsem sikerült - vakarta meg a fejét Uruha. Aztán vett egy nagy levegőt... Közelebb lépett az énekeshez, aztán nem habozott, megcsókolta. Ruki szíve ekkor nagyot dobban. Nem hitte el, hogy ez végre vele történt meg. Boldogan karolta át a gitáros nyakát, és viszonozta a csókot.

- Akkor ez most mit is jelent?

- Ha akarod, jelentheti azt, hogy járunk - emelte fel a fejét, és nézett a szemébe a nála jóval alacsonyabb vokálosnak. - Mit szólsz hozzá?

- Örülnék neki - állt lábujjhegyre, és újra megcsókolta az ő kedvesét, aki most már tényleg az övé volt.

Éjszaka nem aludtak semmit. Élvezték, hogy végre egymáséi lehetnek.

Reggel kézen fogva léptek be a stúdió ajtaján. Mindenki hatalmas szemekkel nézett rájuk.

Reita meg vigyorgott és felkiáltott, hogy végre. Nem kell többé betörnie az ijesztő Uruhához, akiről már az egész ügynökség tudta, hogy milyen bizarr titkot rejteget...