A véletlen játéka /S.M./

Az a bizonyos keddi nap

Egy keddi nap, mely örökre belevésődött az emlékeimbe. De még ne fussunk ennyire előre. Éppen zeneórára baktattam az iskolából, mikor egy ismerős autó hajtott el mellettem, de ezzel nem foglalkozva mentem tovább. Mire a zeneterembe értem, Évi néni már várt rám. Szokásához híven először a napomról érdeklődött és csak utána kezdtünk bele a mai kottába. Egy óra hosszán gyakoroltunk, majd szólt, hogy mehetek, következő alkalommal folytatjuk. Szerencsére a terem közel van a házunkhoz, így hamar hazaértem. Ekkor azonban váratlan fordulat ért. Amelyik kocsit pár órával ezelőtt láttam, most ott parkolt a bejárókon. Mikor elhaladtam mellette biztos voltam benne, hogy ez nem a mi kocsink. Az ajtóhoz érve éppen vettem volna elő a kulcsom, mikor észrevettem, hogy nyitva van. Bemenve csak hangokat hallottam. Először nem tudtam, hogy honnan jön, vagy mi ez, ezért elindultam a hang forrása után. A cél a szüleim hálója volt. De ezek nem lehetnek ők, – jött a felismerés – hisz anyának ma túlóráznia kell. A következő pillanatban benyitottam, de amilyen lendülettel ez megtörtént, úgy is csuktam vissza, majd egyből mentem a nappaliba. Gondolataim a bent látott kép körül forogtak... Gondolom észrevették, hogy valaki rájuk nyitott, mert egy jó tíz perc múlva az idegen nő és apám is felöltözve jött ki a szobából. A nő rögvest elhagyta a lakást, az idősebbik hímnemű a családban pedig leült a fotelba, mint ha mi sem történt volna.

- Mióta? – szegeztem neki a kérdést pár perccel később. Először nem akart válaszolni, ezért újból feltettem neki a kérdést.

- Mióta? Az Isten szerelmére válaszolj már!

- Pár hónapja...

- És anya? Rá nem gondoltál? Egyáltalán tudja? Bár ezt kétlem...

- Nem, nem tudja.

- El kell neki mondanod.

- Tudom, csak...

- Nincs csak apa! Szombatig kapsz időt, hogy elmondd neki, ha nem, én teszem meg!

Mikor anya hazaért látta, hogy valami nincs rendbe apával köztünk, de nem kérdezett rá.

*Szombat*

Kedd óta nem fordult elő többször az az eset, legalábbis én nem tudtam róla. Egy biztos, ma apának el kell mondania anyának vagy én teszem meg. Reggel, mikor felébredtem és lementem a konyhába a reggeli koffein adagomért csak apa volt lenn. Rá is kérdeztem anyára, mire azt mondta még alszik. Már majdnem befejeztem a reggelit, mikor egy várható kérdést tettem fel neki:

- Elmondtad már anyának?

- Mit kell nekem elmondania? – jött be hirtelen anya a konyhába. Erre mind a ketten csendben maradtunk.

- Na, ki vele! Csak nem lehet ennyire rossz – szólt újra anya.

- Inkább én most kettesben hagylak benneteket – mondtam, majd a szobámba igyekeztem.

Azonban mielőtt beértem volna a biztonságot nyújtó zugomba, még hallottam, ahogy anya apát kérdezgeti, hogy engem mi lelt.

*Egy-két órával később*

Már kezdtem éhes lenni, ezért úgy döntöttem kimerészkedem a szobámból, ekkor azonban egy hatalmas ajtó csapódást hallottam, majd egy mélyről feltörő zokogást. Egyből lesiettem. Majd megláttam anyát a nappali középen összeomolva. Valószínűleg itt zajlott a veszekedés, mivel minden össze-vissza volt. A sokkból való feleszmélés után egyből anyához siettem, és csak öleltem. Jó pár perc múlva, mikor úgy nagyjából megnyugodott, mondtam neki, hogy fürödjön le, frissítse fel magát, én pedig addig főzök egy kis meleg teát neki. Elmondta, hogy apa először nem akarta neki elmondani, hogy miről van szó, de ő addig erősködött, míg végül ordibálva, de elmondta. Anyut ez annyira megviselte, hogy másnap bejelentette, hogy pakoljak össze, mert elköltözünk innen.

- Azért elköszönhetek az itteni barátaimtól? - kérdeztem másnap a bejelentés után.

- Persze kicsim, ez nem is kérdés – felelte.

*Másnap a suliban*

Elaludtam, úgyhogy az utat a suliig futva tettem be. Szerencsére még csengetés előtt beértem. A tanár a becsengetést követően 5 perc késéssel bejött órát tartani. Szünetben, mint mindig a lányokkal kimentünk beszélgetni a suli udvarára.

- Valami történt Aida? – kérdezte legjobb barátnőm, Alexa. – Olyan furcsa vagy egész nap.

- Hát az igazat megvallva igen... Tudjátok mondtam, hogy rossz előérzetem van. Meg lett az eredménye, ugyanis kedden rányitottam az apámra és egy idegen nőre félreértelmezhetetlen helyzetben. - A lányok egyből értettek, hogy mire gondolok. A sokkból Jenni észlelt fel elsőként.

- Úristen. Jól vagy? – érdeklődött.

- Annyira, amennyire egy ilyen helyzetben jól lehet lenni – feleltem. – Ez még nem minden...

- Miért még mi van? – csatlakozott be Kim is a beszélgetésbe.

- Ezek után anya nem bír itt maradni a városban...

- Elköltöztök??? – vágtak a szavamba egyszerre.

- Igen – mondtam lehajtott fejjel.

- De ugye tartsuk majd a kapcsolatot?

- Mindenképp.

Végszóra pedig a csengő is jelzett, hogy ideje órára mennünk. Ez után már semmi érdemleges nem volt a suliban. Amit akartam, azt meg tudtam tenni: elbúcsúzni a barátaimtól. Hazaérve pedig kezdődhetett a pakolás, mellyel este 10-re végeztünk.