Maybe...

I.Fejezet

*7 évvel ezelőtt*

Egy teljesen átlagos októberi napnak indult. Mint mindig, most is 6:20-kor keltem, hogy még időben elkészüljek és elérjem az első villamost, ami a lehető legközelebb szállít imádott sulimhoz, az East High School-hoz.
Néhány perccel fél nyolc előtt füstölögve robogtam be az osztályba, mert persze pont akkor jutott eszembe, hogy aznap reggelre be volt tervezve egy brutál fizika témazáró.
Tisztán emlékszem, aznap reggel még Sam látványa sem tudott felvidítani. Hát igen, Samuel Brooks volt, ha nem is az egész suli, de legalábbis az egész évfolyam legmenőbb pasija. Én meg természetesen belé voltam esve, még akkor is, ha ő erről nem sejthetett semmit. Egy nyugis napon simán elfelejtettem volna minden bosszúságom, ha megfigyelhetem csokibarna tekintetét vagy barna haját, amit nem mellesleg imádok; de aznap pont "haragszomrádot" játszottam, mert untam a játékait. Alapvetően ezek voltunk mi: senki sem tudta, mi van köztünk, még mi magunk sem. Egyesek arra tippeltek, hogy titokban randizgatunk, mások abban reménykedtek(főleg a baráti társaságunk), hogy végre dűlőre tudunk jutni, míg ott volt a harmadik kategória: a Sam Brooks fanclub tagjai, akik legszívesebben eltöröltek volna a föld színéről. Kár, hogy akármennyire akarták, nem sikerült nekik.
Ezen a reggelen (is) épp a hivatalosan nem létező fanclub - bár mintha hallottam volna a pletykát, miszerint tervben van a Facebook-os alapítás - tagjait, és főképp alapítóit szidtam, persze csak gondolatban. Annak ellenére, hogy nem is igazán velük volt bajom, hanem leginkább a tőlem fél méterre ücsörgő bálvánnyal, aki nem mellesleg egy görög istenhez volt hasonlítható leginkább, és épp rám mosolygott azzal a tipikus "megjött az én emberem vigyorral".
- Nahát, Tessa, de jó, hogy jösz! Épp most jutottál eszembe. Véletlenül nincs...- kezdte a szokásos kismonológját, amit már szinte szóról szóra ismerek. Először megpróbál bevágódni, majd lecsap, akár a prédáját kergető sas. Na hát aznap pont emberére akadt, mert kivételesen nem fűllött a fogam a préda szerepéhez.
- Nem, nincs fizika leckém! Nekem is most jutott eszembe, ha ennyire tudni akarod, úgyhogy leszel szíves békénhagyni, mert ma reggel nincs türelmem hozzád és a baromságaidhoz- förmedtem rá kicsit erősen, mire sértetten fordult el. És ekkor jött jó barátom, a lelkiismeretfurdalás.- Na jó, ne haragudj, csak hosszú volt a hét és még pont a hülye fizika tz hiányzott.
- Nem gond. Igazából nem is ezt akartam kérdezni, de annyira beleélted magad a mérgelődésbe, nem akartalak megszakítani, mert tök aranyos vagy, amikor mérges vagy- magyarázta mosolyogva. Na és itt jött a gyötrődés: egyszerre jött a gondolat, hogy valamit akar és elkezdtem gyanakodni, ugyanakkor hirtelen kedvem támadt örömtáncba kezdeni, mert basszus, Sam Brooks egyenesen rám mosolygott, na és még ott volt a harmadik dolog, nem tudtam mire véljem a "cuki" jelzőt.
- Mit akarsz?- kérdeztem egy fokkal kedvesebb hangvételben, de azért kihallatszott a gyanakvás a hangnememből.
- Hát tulajdonképpen arra gondoltam, hogy nincs-e kedved moziba menni...vagy valami...- kezdte hebegve habogva. SAMUEL BROOKS!!! Az a Samuel Brooks, aki sosem jött zavarba, az, aki akármilyen ciki dolgot is sikerült összehoznia, azt mindig lazán kezelte.
- Hát oké, ki jönne még? És egyáltalán megbeszéltétek már, hogy mit nézzünk? Mert épp múlt héten jött ki egy brutál vígjáték, és tök király volt az előzetese...- kezdtem fecsegésbe, mert amúgy tökre lázba hozott a hirtelen jött délutáni program.
A többiek említésére elfintorodott, aminek akkor nem tulajdonítottam figyelmet. Számtalan gondolat fogalmazódott meg a fejemben : Mégis hogy jött ez most neki? És miért van ennyire zavarban? Mi ez az egész?
- Arra gondoltam, hogy eléd mennék, és akkor a film előtt beszélgethetnénk, esetleg beülhetnénk valahova- javasolta, mire kezdett leesni a dolog, így nagy meglepetésemben még a szám is tátva felejtettem, válaszolni is elfelejtettem.
- Hát ha nem, semmi gond. Akkor majd találkozunk a mozi előtt- mondta, majd elindult az ajtó felé. Hát ez remek, Theresa! Pont most kellett lefagyni, mi?! Hülye agy!
Már fél lábbal a folyosón volt, amikor észbe kaptam.
- Hé, Sam! Várj!- szóltam utána, mire kíváncsian fordult felém.- Hatkor előttünk?- kérdeztem végül, mire csak bólintott, majd lazán kisétált a teremből.
Nagy levegőt vettem, majd agyalni kezdtem. Ez most akkor randi, vagy sem? Mit vegyek fel? Egyáltalán elkészülök hatig? Egy a biztos. Hosszú estének nézek elébe.
Ó, és akkor még csak nem is sejthettem, mekkora kudarc lesz az egész...

*Jelen*

Péntek reggelre voltunk hivatalosak az esküvőszervező irodába, ahol ami először feltűnt, az a rengeteg giccses dolog volt, ami a hely egy-egy részén ki volt pakolva. Épp befejeztem a menekülési tervem, és megvalósítani készültem, amikor egy 40-es éveiben járó öltönyös ember közeledett felénk. Akkor már tudtam, hogy innen bizony nincs menekvés.
- Michael Gray vagyok. Üdvözlöm önöket a Gray Esküvőszervező vállalatnál!- nyújtott kezet felénk, mire bemutatkoztunk.
Rövidesen egyeztetni kezdtünk a legalapvetőbbekről, mint a vendégek száma, a díszítés, az irányzat. Miután mindenféle dolgot megbeszéltünk, csak ennyit mondott:
- Már tudom is, ki lesz az önök embere.
Kyle-lal meglepődni sem volt időnk, Mr. Gray máris odahívta az egyik asszisztenst és valamit a fülébe súgott. Néhány pillanaton belül magas, kb. 185 cm, csokibarna szemű, barna hajú velünk egyidős fiatalember toppant be a társaságunba, amikor is a felismeréstől tátva maradt a szám.
- Sam?- kérdezte Kyle meglepetten.
- De jó titeket látni! Mikor is volt, öt éve?- tette fel a költői kérdést, mire muszáj volt kijavítanom.
- Hat- mondtam, mire kisebb mosolyt villantott felém. Tudta. Hát persze, hogy tudta.
- Ahogy, látom nem lesz itt gond, ha még ismerik is egymást. Samuel, fiam, a következőkben a hölgy és a fiatalember esküvőjét kell megszervezned- erre mintha egy pillanatra lefagyott volna Sam arcáról a mosoly, de gyorsan észbe is kapott és felvette a szokásos mosolygós arcikifejezést.- Igaz nem lesz baj? Jaj, már hogy is lenne, hiszen te vagy a legjobb emberem!- kiáltott fel hirtelen, úgy látszik a főnök, majd Sam-mel együtt rövid nevetgélésbe kezdtek.
Ezek után Mr. Gray el is köszönt, ment a dolgára.
- El sem tudjátok képzelni, mennyire jó titeket együtt látni! Ki hitte volna!- kezdett társalogni Sam.- Mit szólnátok, ha beülnénk egy barátságosabb helyre és inkább ott beszélnénk át a részleteket?-kérdezte megnyerő mosollyal.
Mindketten egyetértettünk Sam-mel.

És ekkor kezdődtek a bonyodalmak...