𝔾𝕆 𝕃𝕆𝕍𝔼 𝕐𝕆𝕌ℝ𝕊𝔼𝕃𝔽

Kételyek

Kimentem a levegőre. Hah, esik. Mily letargikus. Szinte rohantam a városban amit nem ismertem. Csak menjek már innen el. Ahol ő és az a lány... Az a liba! Dühösen lépdeltem. A düh az egyik utca sarokról a másikra keserűségre váltott majd mérhetetlen fájdalomra. Nem jutottam messze mert csak lézengettem. Könnyeim úgy patakzottak mint a cseppek. Vizes hajamat túrtam. Hogy lehettem ilyen hülye hogy nem vettem észre! Szánalomból volt velem. Színészkedett. Mindvégig csak azert kellettem neki hogy karriert csinálhasson. Így este is nyitva volt pár üzlet és én gyorsan beléptem egy kávézóba.
- Jó estét! Jól elázott!
- Váratlanul ért a vihar. Esernyőt sem hoztam!- nevettem el magam. A pincér elmosolyodott majd felvéve a rendelésem távozott. A kávém nem sokára meg is érkezett de én csak kavargattam. Alig tudtam lenyelni mert azt hittem visszahányom. Émelyegtem. Vissza kell mennem a bárba. Csak úgy jutok haza és lehet a sofőr haza vinne külön. Egyedül.
Visszafelé nem siettem próbáltam nem elveszni. Végre abba az utcába értem és egy alakot láttam meg. Csak ne ő legyen! Közelebb érve láttam hogy Trey az. Aggódva rohant hozzám. Jó színész meg kell hagyni.
- Jaj Rob!- sóhajtott fel- azt hittem elvesztél. Azt hittem itt hagysz.
- Itt foglak hagyni.
- Miért? Csak nem azért...?
- De pontosan azért.
- De az a lány...
- Nem akarom hallani. Mivel igazán nem rám tartozik.
- Hát nem is érdekellek?
- Ez már nem rám tartozik a hölgyemény is megmondta. - kimért és hűvös voltam mint az eső. Kint álltunk egymással szemben a hidegben.
- Hisz az a lány letámadott! Bejött az öltözőbe és rám mászott!
- Nem hiszem hogy annyira erős volt hogy ne tudtad volna eltolni.
- Nem bántok egy nőt! Nem akartam sérülést okozni neki!
- Mekkora lovag vagy! Remélem jó volt.
- Mi?
-  A csók. Remélem jobban csókolt mint én.- keserűen elmosolyodtam és elindultam megkeresni sofőrünket. Trey utánam szaladt.  Becsapta maga után az ajtót.
- Nem volt jó!
- Akkor nem úgy néztél ki mint akinek nem tetszik ahogyan a lány csókolt.
- Miért forgatod ki a szavaimat? Miért vagy velem ilyen? Nem érted hogy letámadott! Hisz szeretlek és nem tennék ilyet.
- Valahogy mégis sikerült.- elhallgatott. Felé fordultam és ő a cipőjét nézte. Akkor ennyi volt. Megyek vissza anyámhoz és marad a magány. A noteszt elégetem és a duónak is vége. 
- Vége?
- Minek?
- Mindennek.
- Én nem akarom.
- Én sem igazán de nem én tehetek róla.
- A lány letámadott! Miért nem hiszel nekem? Te mondtad. Te mondtad akkor hogy nekünk jobban meg kell egymásban bíznunk. Sokkal jobban mint egy normál párnak.
- Hogy bízhatnék így?- nem szólt semmit. Már azon gondolkodtam hogy megismétlem a kérdést mire azt suttogta:
- Nem tudom csak kérlek. Nem akarok egyedül lenni.- sírás volt a hangjában. Az én torkomat is az fojtogatta.
- Nem lehetsz egyedül hisz ott lesz a lány.- suttogtam én is.
- Robert kérlek ne tedd ezt velem. Esedezve kérlek. Hidd el hogy letámadott. A koncert után. Istenem el kellett volna löknöm de meglepett. Annyira letaglózott.Nem! Nem a lány. Hanem amit tett. Borzalmas volt hogy ő nem te voltál. És benyitottál. Fájt így látni mert nem akartam hogy így valaha is lássalak. Az a liba is beledumált. Te kimentél és én ellöktem. Üvöltöttem vele. A lány sírva elrohant és rohantam utánad. De nem voltál sehol. És én féltem hogy itt hagysz. Itt hagysz egyedül. - sírta el magát a monológ végére. A könnyek már az én szemem is égették. De hisz nem törhetek meg...
- Sajnálom- folytatta- nem tudom miért tettem így. Hisz nekem csak te kellesz elhiszed? 
- Ugye ez sem színészkedés?
- Színészkedés? Te is pontosan tudod hogy borzalmasan hazudok! - elnevettem magam és karjaiba ugrottam. Haragudni sem tudtam rá. Bíztam benne hogy a lány kezdte de voltak kételyeim. - Figyelj, én kiengesztellek ezért jó?
- Jó. - megcsókolt lassan óvatosan mintha nem tudná hogy szabad-e neki. Megölelt és egymást szorítottuk. Hirtelen egy hang szólalt meg mögöttünk.
- Nagy az öröm.- gyorsan szétakaszkodtunk. Elvörösödve álltunk a kis mexikói előtt. Megszólalni sem mertünk. - Örüljetek csak. Egy baráti ölelés nekem is? - kérdezte és megkönnyebbültünk nem tudta meg csak azt látta hogy egymást öleljük. Remélem...