Színek Játéka

Karmazsin

- Hé.... Apor..... Hahó... - bökdösi valaki a vállam - ideje felkelned - mosolyog rám Csanád

- Muszáj....?-kezdek el nyavajogni, mivel semmi kedvem hozzá, majd össze szedem magam mert mégsem vagyok már csecsemő

- Vár a suli - teszi hozzá mondandójához, mire lefagyok.

El is felejtettem...

- Ó faszom... - pattanok ki villám gyorsan az ágyból

- Hogy beszélsz? - forgatja meg a szemeit, de inkább rám hagyja

- Megkérhetlek hogy menj ki - pillanatok fel rá, mivel öltöznék, amire kicsit lefagy, majd elhebeg egy "persze"-t és zavartan kimegy.

A szekrényből kiveszek egy fekete cső nadrágot és egy szint úgy fekete pólót. A fürdőbe (ami mellesleg a szobámmal szemben helyezkedik el) megyek és fogat-arcot mosok. Szőke hajam kuszább a megszokottnál, de csak ujjaimmal simítok bele, rendezés képpen. Nem vagyok az a piperkőc fajta, nem igazán érdekel a külsőm.
Így is úgy is szánalmasan festek, szóval nem mindegy?

Az órára nézek. 7:14. Ezek szerint van még időm.

Lemegyek, az asztalnál Csanád kortyolgatja a (feltételezem) kávéját. Egy kék öltönyt visel.

Az iskola táska az ajtóban hever, gondolom Hanga hozta át valamikor.

- Jó reggelt - köszön amikor meglát

-...Jó Reggelt - köszönök vissza egy "lehelletnyi" késéssel, valamint zavarral a hangomban, hiszen valószínűleg neki is feltűnt, hogy bámulom.

- Tojást sütöttem, ott van a pulton - mondja, majd folytatja eddigi tevékenységét

- Én allergiás vagyok a tojásra - mondom mire felkapja a fejét, válaszra nyitná a száját, de én előbb szólalok meg - de amúgy sem vagyok éhes, azért köszi - erőltetek mosolyt az arcomra, ezzel lezártnak tekintve a témát..

- Kérhetek egy szivességet? - nézek rá, miközben az ujjaimat tördelem... Igen, rossz szokásom a kezeim gyötrése, szegénykék tele vannak sebekkel, mivel rajtuk élem ki az önellenes érzéseim...

- Igen, mond nyugodtan miről van szó - néz rám kedvesen

- Háth... Nem igazán tudom hogy merre van a suli... És hogy elvinnél-e majd - sütöm le a szemem... Nem vagyok hozzá szokva hogy csak úgy kérjek valamit, szóval egy kicsit parázok

- Persze hogy elviszlek, ez nyilvánvaló - nevet, de én nem értem... Miért lenne egyértelmű...? - hamarosan viszont indulunk, szóval szedd össze magad - e közben végzett az italával, majd végigmér - bár ahogy látom te már majdnem kész vagy - mondja, majd beharapja alsó ajkát, és egy pillanatig bámul még (amitől gondolom mondanom sem kell hogy kicsit kínosan érzem magam, mintha lenne rajtam valami, persze a szokásos fertelmes kinézetemen kívül)

- Köszi mindent - nyögöm ki, mire csak legyint olyan "semmiség" arccal.

***

- Akkor indulhatunk? - vette fel a cipőjét, mire csak bólintottam és én is követtem példáját.

A táskát magamhoz ragadtam ( Csanád is a sajátját) majd kiléptünk a kapun.

Magabiztosan sétált, én meg mögötte battyogtam. Egy szürke autó előtt megállt, és a kulcsal kezdett babrálni, eközben én átsétáltam a másik oldalra.

Kattant a zár.

Behuppantam az anyós ülésre. Hátra dobta a táskát, amit eddig a kezei között őrzött, és elindította a kocsit.