Call me anything - Szólíts bárhogyan

Prológus

Call_me_anything's POV

Gondolom mindenkit érdekel ki is lennék én. Elvégre... miért másért olvasnátok ezt...?

Nos, én egy teljesen átlagos lány vagyok.

Tudjátok... az a tipikus szerelemkereső, magányos, depressziós típus, aki egész nap a szobájában kuporog, néha pengével a kezében, és soha nincs megelégedve a súlyával. Mindig valami gyönyörű, hosszú ruháról álmodozik, és természetesen egy hozzáillő hercegről.

Más szóval, teljességgel átlagos.

De van egyetlen hibám, ami miatt a legkevésbé sem nevezhetem magam átlagosnak.

Be vagyok zárva... Egy fiú testébe. Születésem óta bele vagyok láncolva ebbe a testbe, és nem tudok kiszabadulni belőle...

Utálom magamat és mindent, ami én vagyok, és nem csak azért, amiért fiú testbe születtem.

Azért, mert ronda vagyok, szeplős vagyok, hullafehér vagyok, dagadt vagyok, és a szemeim... furcsák. A fényben sárgásak, az árnyékban pedig lilák.

Mellesleg pedig eggyel több farok, és eggyel kevesebb nyílás található a testemen a kelleténél.

Ezeken a tulajdonságokon túl 48 kiló hájjal, 164 centis magassággal, egy 21 éves báttyal, és egy viszonylag jó, azonban homofób édesanyával.

Ebből pedig gondolom leszűrhető, hogy nem tudja senki sem a... "problémámat".

Senki... Csakis én. 16 éve hordozom magammal ezt a hatalmas súlyt, és senki sincs aki levegye a vállamról.

Az iskolában állandóan piszkálnak ami miatt kicsit "lányos" vagyok...

Dehát mégis milyen legyek mikor igazából lány vagyok?

Az emberek nem tudják felbecsülni azt, hogy mekkora hatalmas hatalom az, hogy ők a jó testbe születtek nem pedig egy... egy idegenébe...

Nem lehet szavakba önteni az érzést... az érzést, hogy egy számodra ismeretlen, rossz testbe élsz bezárva, és lassacskán megfulladsz benne...

Olyan, mintha arra kényszerítenének egy halat, hogy éljen a szárazföldön.

Vagdosni sem azért vagdosom magamat, mert annyira szeretem, vagy mert jó... hanem mert felszabadít. Ez az egyetlen módja annak, hogy a lelkem kitörhessen a testemből a vérem által, és ez megnyugtat... Ettől biztonságban érzem magam. Megmutatja, hogy négis van kiút a helyzetemből... Ha nem is valami szép, vagy elfogadott módja annak hogy felszabadulhassak... De én nem tudon ezt másképpen megtenni. Pedig annyira szeretném... Hogy végre úgy érezhessem magam, hogy a saját testemben élek, olyan formában ahogyan szeretnék. Számomra ez egyedül egy lány testében lehetséges.

Korábban azt mondtam, hogy senki sem tud a másságomról. Lehet, hogy hazudtam. Vagyishát... Eddig egyetlen valaki tudott erről... Egy nagyon jó ismerősöm, aki... aki... tavaly nyáron megölte magát... Ő is ugyanolyan volt mint én... egészen a haláláig ő volt a legjobb barátom... és ami azt illeti az egyetlen. Ő volt az egyetlen igazi barátom életem során... De meghalt.

Azokban az időkben kezdtem el vagdosni magam. Akkoriban még azért csináltam, hogy csökkentsem a fájdalmam. Hogy eltüntethessem azt a hatalmas űrt ami maradt utána... Ma meg már... Ma már azért csinálom, mert ez segít felszabadulni.

Fáj, ami azt illeti nagyon, de az érzés amit nyújt felülmúlhatatlan.

Ekkor még legalábbis így gondolkodtam.