Silence (Drarry fanfiction)

Levél

Drága Harrym!

Valószínűleg mikor Te ezt olvasni fogod, én már egy nagyon távoli helyen leszek, épp ezért írom ezt most. Kérlek... Legalább most az egyszer vedd komolyan amit mondok neked; mert minden egyes szava a szívemből jön.
Tudom, nem ez a legjobb időpont arra hogy végre leírjam Neked azt a szót, amit minden ellened irányuló tettem, szavam, vagy akár csak nézésem után hetekig a lelkemet hasogatva gyötörte, de sajnálom. Sajnálok minden egyes pillanatot, amivel neked rosszat tettem. Tudom hogy ezzel az egyetlen szóval nem adhatom vissza az álmatlan éjszakákat, a háborgásokat, vagy a Griffendéltől elvett számtalan pontot, de úgy hiszem ezzel a levéllel, és a tettemmel talán kiegyenlíthetem a számlát ha már az elvett időt, és azt a rengeteg szomorú pillanatot nem adhatom vissza, így talán visszafizethetem neked mindazt az időt, mit elvettem tőled. Bár visszaadni már soha nem adhatom, ezzel a tettemmel egyenértékűvé tehetem.
Tudom, hogy nem tudsz hinni nekem; én sem hiszek magamnak. Azok után amiket tettem, már nincs más lehetőségem. Ez az egyetlen módja annak, hogy bűntudat nélkül tudtodra adhassam mindazt ami immár évek óta egyre jobban és jobban gyötör.
Talán Te mindebből semmit sem vettél észre, de én minden sértés, minden veszekedés és minden összetűzés után úgy éreztem, mintha egyre apróbb darabokra törnék. Egészen addig, mígnem ez a marcangoló érzés már minden nap minden percében kísértett. Reggelente hányingerrel vagy gyomorgörccsel keltem - már amikor tudtam egyáltalán aludni. Az utóbbi hónapokban már csak a gondolattól is a pánik tört rám hogy újra fel kell öltenem a szívtelen, érzéketlen, beképzelt szörnyeteg álcáját.
Teljes szívemből sajnálok mindent ami történt. Ugyan a te szemedben mindig egoista, gazdag és öntelt maradok, így legalább nyugodt szívvel távozhatok.
Talán el sem tudod képzelni, hogy mit élhettem át miattad, de ez jó is így. Talán jobb volt neked úgy, hogy nem tudtál semmit arról ami bennem zajlik; amit nap mint nap átélek, amit érzek és amiket gondolok. Amik mára teljesen összetörtek. Nem is tudtál róla, de minden nézésed, minden szavad, minden tetted egyre csak jobban fájt.
Nem is tudod hányszor álmodoztam arról hogy egyszer majd észreveszed, mit rejtegettem egy egész életen át előled, és mindenki elől. Hogy egyszer... Egyszer majd csak ketten leszünk, és végre észreveszed rajtam, ahogyan minden rossz szó után a számba harapok, ahogyan a zsebemben a bőrömbe mélyesztem a körmeimet, ahogyan az elrejtett érzelmek sokasága már szinte szétmar belülről, ahogyan az elfojtott könnyek olyan mélyen szétmarják a lelkem, hogy már csak üres sötétség marad utánuk. Dehát az álmok soha nem vehetik fel a harcot a valósággal, nem igaz? Pedig milyen jó is lenne... Ha egyszer, akár csak egyetlen egyszer is valósággá válhatott volna mindaz amiről álmodtam, és még most is teszem: hogy megláthattad volna azt a Dracot, akit az érzelmei már teljesen maguk alá gyűrtek. Aki nem olyan mint egy érzéketlen szörnyeteg. Akinek esze ágában sincs bárkit bántani vagy megsérteni. Aki... Igazából csak téged akar. Aki egész életében csak rád vágyott, semmi másra.
Emlékszel még arra amikor harmadikban megrúgott Csikócsőr és több mint egy hónapig színleltem hogy fáj a karom? Igazából Madam Pomfrey azonnal meg tudta gyógyítani, de olyan jó érzés volt hogy figyelsz rám... Még ha csak azért is, mert idegesített hogy színlelek, de olyan leírhatatlan volt hogy végre törődsz velem...
De sajnos ez még nem volt elég ahhoz, hogy összeragassza darabokra tört lelkemet, ami idővel olyanná vált, mintha átszitálták volna, hogy csak a legapróbb, leggyötrőbb darabkák maradjanak meg belőle, mostanra meg... Nem maradt már semmi, ami visszahúzna az életbe: ami okot adna arra, hogy újra felvegyem a szörnyeteg álarcát, amit már nem bírok újra magamra ölteni a tudattal, hogy soha nem fogod észrevenni mi van alatta. Ha pedig már többé képtelen vagyok arra hogy olyan legyek amilyennek kellene lennem, az pedig amilyen valójában vagyok elfogadhatatlan a világ számára, nincs értelme továbbra itt maradnom.
Nem akarok többé szörnyetegként, nélküled élni.
Sajnálom. Sajnálok mindent amit tettem, de remélem ezzel veled egyenlőként távozhatok ebből a világból.

Őszinte szeretettel búcsúzom;
Draco