A hang, ami képes egy egész életet megváltoztatni (Bradley Simpson ff.)

🎼Első rész🎼

---Sára szemszöge---

Január..... Szép évszak.....
És idén kivételesen a jegyeimet nézve is szép. 😂
Igen, ma kapjuk ki a félévit. Őszintén szólva, izgulok.
Amióta a Marcis műsor pár hónapja lezárult, sokkal jobban belehúztam a tanulásba. Előtte sem voltam nagyon rossz tanuló, de a Marcis ügy nagyon megviselt, és ez a jegyeimen is meglátszott.
Féltem, mert ezzel nem csak a szüleimnek akartam bizonyítani, hogy nem vagyok hülye, hanem magamnak is, hogy megmutassam, hogy bármire képes vagyok, ezzel picivel talán növelve az önbizalmamat is.

És hát ebben a korban nem árt az ego.
Ha nincs egód, esélyed sincs beilleszkedni. Legalábbis nálunk ez így megy..... 😂

Reggel szokás szerint zenehallgatás közben sétáltunk a suliba 5-en (mivel Ádám már végzett a sulival 😂), miközben fél füllel vagy Balázs vicceit, vagy az én kornyikálásomat hallgatjuk. Igen, minden reggel..... 😂

- Sára, esküszöm, elküldelek valami lemezkiadóhoz. Olyan marha szép hangod van. - mondta Dóri.
-És akkor legalább ott kornyikálnál, nem itt. - tette hozzá Tomi.
- Na, ez bunkó volt..... - biggyesztettem le a szám.
- Tudod, hogy szeretem a hangod. - ölelte át a vállam, majd egy puszit nyomott a hajamba.

Félreértés ne essék, nálunk ez teljesen normális. Mi hatan úgy foglalkozunk egymással, mintha tesók lennénk. Magyarul az ölelés meg a puszi simán belefér. Meg amikor egymás ruháiban járunk néha, mert mondjuk az jobban tetszik. Nálunk ez teljesen átlagos.

Mikor odaértünk, szokás szerint mindenki minket bámult. Kíváncsi vagyok, mi lesz a következő pletyka, amit magunkról hallunk.
Beléptünk az épületbe, majd mindannyian megindultunk a saját suliboxunk felé.
Sikeresen kinyitottam a zárat, majd előkotortam a gyurmaragasztómat a szekrény aljából, és felragasztottam a szombati Tankcsapda koncerten szerzett aláírásomat, amikor hirtelen valaki megállt mögöttem, és megbökte a hátam. Áhh, nem ijedtem meg, egyáltalán.

- Szia, tetszik az aláírás a szekrényedben. - mosolygott rám a számomra teljesen idegen srác.
- Szia, köszi.? - néztem rá zavartan.
- Amúgy még be sem mutatkoztam. Kovács Bence. - nyújtotta felém a kezét.
- Pálffy Sára. - mosolyogtam rá, majd kezetráztunk. - Bocsi, de mi találkoztunk ezelőtt? Csak mert nem emlékszem, hogy láttalak már volna, viszont nem is úgy nézel ki, mint egy kilencedikes. - nevettem zavartan.
- Nem, nem találkoztunk. - nevetett. - Most jöttem a suliba, és nem, nem vagyok kilencedikes. Végzős vagyok, viszont muszáj volt sulit váltanom, mert hazaköltöztünk Angliából.
- Azta. Akkor üdv a suliban. Melyik osztályba fogsz járni? - mosolyogtam, miközben elindultunk a folyosón.
- Angol-Matek szak, és a B. - mondta mosolyogva, én pedig kicsit meglepődtem.
- Hát, akkor üdv az osztályomban. - mosolyogtam rá, mire felnevetett.
- Ezaz, azt hittem valami full antiszoc osztályba kerülök, ahol csak ülnek egymás mellett, és az egyenletekről beszélgetnek egész nap. Szerencsém van, azt hittem, csak én vagyok olyan elvetemült, hogy rockerként jövök egy  ilyen szakra. - nevetett tovább.
- Hát, mint látod, nem csak te. - mosolyodtam el, majd odaértünk a többiekhez.

- Srácok, bemutatom nektek az új osztálytársunkat, Kovács Bencét. - mondtam, majd hagytam, hogy mindenkivel megismerkedjen.