Remény (KiriBaku)

1.fejezet

Sosem voltam a legboldogabb srác a világon.És erre rá tett még a szörnyű személyiségem is.Sosem voltak olyan barátaim akik önmagamért szerettek volna.Mondjuk ki az a hülye aki tudna szeretni engem.Egy olyas valakit aki semmit sem ér a képessége nélkül.Egyszer...Volt egy nap...Amikor különlegesnek hittem magam mert Ő úgy nézett rám,mint senki másra.De tévedtem.És végül az a nap lett  a végső csapás ahhoz hogy az legyek ma aki...És hogy ki vagyok?Mások csak úgy ismernek,mint a 'Haragos démon'... De gondolom kíváncsiak vagytok hogy is kezdődött.Az egész egy szó.Igen...Csak egy szó amit egy emberhez kötök.Úgy hívják...Remény...És az embert akihez kötni tudom...Kirishima Eijirou...

 Szóval...A mai napom nem éppen a legjobb.Hogy miért?Mert nincs senki aki megért.Csak játszom a szerepemet.A szerepet amit már kis korom óta játszok.Szóval,igen.Mindenki aki hozzám szól,az életével játszik.Mert ez vagyok én.A mindig idegeskedő Katsuki Bakugo. Az aki nem könyörül senkin és mindenkit eltipor hogy én lehessek az aki felül múlja All Might-ot...Az első számú hőst...

-Félre az útból,Deku.-vetek rá egy mérges pillantást.Azonnal más fele néz és motyogni kezd. Néha elgondolkodok azon hogy lehet valaki ennyire idegesítő. Inkább most hagyom őt.Nincs kedvem vele foglalkozni és miatta fel cseszni az agyam...

  A parkba megyek ahol leülök az egyik padra és csak nézek ki a fejemből.Nézem a gyerekeket akik mosolyogva játszanak fogócskát, fociznak vagy éppen bújócskáznak...Elgondolkodok hogy mikor én is kisebb voltam  mit is csináltam én.Csak játszottam a szerepemet amit rám osztottak. El játszottam a főnököt aki mindenkinél erősebb és okosabb.

-Szia.-hallok egy hangot magam mellől.Oda nézek ahol egy igen csak piros színű fura hajú ember engem néz.Fogalmam sincs ki ő így inkább nem is foglalkozom vele.-Hahó.Oh...Talán süket-néma vagy?

-Ch.Nem vagy se süket se néma.Most pedig kopj le,fura hajú.-morgok rá mire inkább csak szélesen elmosolyodik.Mit nem ért azon hogy tűnjön el?Le ül mellém és felém nyújtja kezét.-Az én nevem Kirishima Eijirou.

-Katsuki Bakugo.

-Örülök a találkozásnak,Bakugo.-mondja vidáman mire csak a szememet forgatom.Milyen idegesítő.De ennek ellenére olyan mintha...Reményt adna nekem...

-Színt úgy.

-Gyere  sétáljunk kicsit.-vigyorog rám majd meg fogja csuklómat.Elkezd vezetni az egyik ki kövezett úton.Morogva ugyan de sétálni kezdünk.Csendben haladunk egy más mellett ugyan de,hamar megtöri a csendet.-Na és,Bakugo. Miért vagy egyedül?Barátaid?

-Nem mindegy az neked?

-Nem.

-Miért?

-Mert felkeltetted az érdeklődésemet.-mondja vállat vonva.Milyen furcsa srác...

-Fura vagy.-mondom ki nyíltan mire hangosan felnevet.

-Tudom.Sokan mondták már.De,ez vagyok én.-inkább nem mondok semmit.Ekkor hirtelen ismét megragadja karomat és futni kezd velem.

-Még is mit csinálsz fura hajú?-kiabálok rá de még csak rám se hederít.-Kirishima!-nagy szemekkel néz hátra.

-Oh,ki mondtad a nevemet.-csak ennyit mondott majd tovább vonszolt míg nem a parkban lévő szökőkúthoz nem értünk.Felvonom a szemöldökömet.

-Miért kellett idáig vonszolnod?

-Oh,csak...Mert miért ne.-adja az értelmes választ mire csak élesen beszívom a levegőt majd ki fújom ne hogy fel robbantsam a képét.-Oh,ideges vagy?

-Igen az vagyok!

-Hey hey nyugodj le, Bakubro.

-Mit mondtál?!?-hangosan kezd el röhögni.Csak egy 'tsk' hangot hallatok.Miután abba hagyja a nevetést ismét csak meg fogja a csuklómat.-Hova viszel?-kérdezem unottan.Fáj a torkom a sok kiabálástól... (igen most képzeljétek el a folyton kiabáló,morcos Kacchant aki nem tud megszólalni se mert a fáj a torka xd)