Nem csak barátok

04.

(Tara Blake)

Végre valahára leszálltunk. Soha nem voltam még ennél rosszabbul, és nagyon nem tetszett, hogy az új csaj miatt mindenki ejtett engem, mert oké lehet, sőt biztos, hogy a reptéren túlreagáltam, de amit itt lenyomtak, az már kész röhej. Mindenki leemelte a futószalagról, a saját bőröndjeit, kivéve Kate-et aki természetesen nem tudta bepakolni egy bőröndbe a cuccait, hanem három, ismétlem HÁROM bőrönddel érkezett, amelyek közül egyet sem láttam a kezében, hanem az összes valamelyik fiúnál lelt gazdára, nehogy a ,,hercegnőnekˇ" meg kelljen mozdulnia. Na már itt fel ment bennem a pumpa, de szó nélkül hagytam, mert nem akartam még egy balhét, és egyébként sem akartam annyi figyelmemet sem erre szentelni, hogy tovább gondolkodjak ezen, úgyhogy elindultunk, a terminál kijárata felé, de megpillantottam a rég nem látott unokatesómat.

-Srácok! Megvárnátok kint? Mindjárt megyek.... -kiabáltam előre nekik majad amennyire a nagy bőrönd engedte odaszaladtam Adamhez, majd mögé állva befogtam a szemét.

-Na ki vagyok?-nevettem fel.

-Tara? Mit keresel te itt?-fordult felém, majd óvatosan megölelt.

- Danékkel  vagyok itt, az apja vett egy házat itt, oda tartunk,és szerintem a többiek nem nagyon akarnak várni rám, úgyhogy mennem, kell, csak köszönni akartam...-hadartam el, majd a nyakába ugrottam, és jó szorosan megöleltem.

-Szia!-mondtuk ki egyszerre, majd elrohantam a kijárat felé. Körbe néztem, és hamar megpillantottam a többieket, és odasétáltam hozzájuk.

-Ki volt ez? -érdeklődött nem túl barátságosan Dan, mire felhúztam a szemöldököm.

-Csak Adam de mindegy.......-mondtam értetlenkedve hiszen, akkor még nem jutott az eszembe, hogy Danék nem ismerik az uncsitesómat.

-Oké-motyogta Dan.- Menjünk innen, a taxik már itt vannak, a bérelt autót pedig majd  a házhoz hozzák.

Megindultunk a két taxi felé, mivel  heten nem fértünk volna be egybe. Na, ez azért volt jó, mivel a fiúk James, Rob, Scott és Matt, beszálltak az elsőbe, tehát maradtunk hárman, a másik autóra. Kate, Dan meg én. Hurrá.... Mondjuk annyi szerencsém volt, hogy miután bepakoltuk a csomagtartóba a cuccokat, én levágódtam az anyósülésre, mivel pont semmi kedvem nem volt hátraülni a legjobb barátomékhoz, aki éppen a ribi szájában turkált a nyelvével.

-A Sunset Streetre a házszámot, majd későb.-diktáltam be a címet a sofőrnek, aztán gyorsan csekkoltam a Google Mapsen, hogy pontosan hol leszünk, és rá kellett jönnöm, hogy a ház konkrétan a parton van de annyira, hogy a konyhából nyíló ajtótól 6 méterre van a víz... Egy kicsit felvidított az a hír, hogy nem kell már sokáig elviselnem ezt a borzalmas kánikulát.

Már vagy 1 órája utaztunk, amikor is megszólalt mögülünk, az addig halkan beszélgető pár, lány tagja:

-Na és Danicuci, hány szoba lesz? Mert arra gondoltam, hogy lehetnénk egy szobában, ha elférünk.-mondta. Dan kedvesen rámosolygot tés bólintott egyet, és azt hiszem csak én láttam a fintort a szája sarkában, amit valószínűleg a megszólítás váltott ki belőle. Az volt a baj, hogy tényleg próbáltam Katet egy hülye libának beállítani, de az az igazság, hogy nem olyan volt mint azok az idióta plázacicák, akiknek nulla agyuk van, és csak azért néznek ki jól mert három kiló smink van rajtuk. Katenek teljesen természetes szőke haja volt, és arcvonásai smink nélkül is szépek voltak, egészen kedves volt, és abból következtetve, ahogyan a többiek nevettek rajta valószínűleg vicces is volt. Ráadásul alkatilag is úgy nézett ki mint egy topmodell, a kék szemével és a szőke hajával..... Bezzeg én ehhez képest egy nulla voltam....Barna haj, barna szem, hatalmas szemek, ráadásul a 163 cm nem számít túl magasnak, hogy úgy mondjam.... ennek ellenére az alakom nem volt olyan nagyon vészes. Nem voltam olyan vékony mint Kate, de nem voltam hájas sem. De mindez nem számít, mert a legfontosabb az, hogy ő éppen a barátjával ölelkezik a hátsó ülésen, míg én egyedül ülök elöl és rá irigykedek a külseje miatt... és ez a legnagyobb különbség. Dannek már nyilván voltak barátnői Kate előtt is, de egyik miatt sem hanyagolta el a barátait, mert mi voltunk a családja a szülei válása óta. Na de most...

Befordultunk a mi utcánkba és a kocsi lassan leparkolt a mi házunk előtt.

-Megjöttünk!- Kiáltottam fel, egy kicsit felvidulva. Kipakoltuk a nehéz bőröndöket hátulról aztán, a már a bejárat előtt álló fiúkhoz lépkedtünk. Dan az ajtóhoz lépett és elővette a kulcsait, majd kinyitotta az ajtót, ami a hatalmas házhoz tartozott. Berontottunk a házba, és a nappaliban megállva mindenki kérdőn fordult a házigazda felé.

-Hány szoba van haver?- kérdezte James.

-Van egy olyan amiben van egy emeletes ágy, egy sima és egy kihúzhatós kanapé, és van még kettő, franciaággyal.

-Stipi-stopi az egyik franciaágyas!- stoppoltam le gyorsan magamnak a helyet.

-Szerintem akkor egyértelmű, hogy a miénk a négyágyas.- mondta Matt, és ez így mindenkinek megfelelt.

-Akkor mi maradtunk a másik  franciaágyasba. -jelentette ki dan, ami azt jelentette, hogy egész idő alatt a csajjal lesz egy szobában.

Nagyszerű.......

Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyit csúsztam a résszel.... Remélem, hogy tetszett, és ha igen akkor csillagozd be! Hamarosan jövök az új résszel, és a helyesírási hibákér bocsi!