Egy Rainbow Six Siege-es történet

Torony

     Bebarikádozta az ajtót, ezzel kizárva magát a szobából, majd sarkon fordult, és elindult a felfedező útjára. Halkan, óvatosan kutatott az ellenség után kis, automata fegyverével a kezében. Az épület liftjénél végül megállt, a lehető legközelebb hozzá elrejtőzött, s fülelt.
     Nem kellett sokat várnia, a liftaknából hallani lehetett, hogy valakik kötélen leereszkednek. Eddig kezében szorongatott C75-ösét hang nélkül shotgunjára cserélte, amit előre szegezett. Ám ember helyett egy kis drón ugrott ki az aknából, emberünk mégsem aggódott. Porcikája sem rezdült, úgy koncentrált maga elé. A fekete drónocska körbenézett, elment jobbra is, balra is, végül fehér fénye elhalt, a gép pedig nem mozdult többet.
     Az aknából egy fegyver csöve kandikált ki, majd egy felfegyverzett katona lengett be a rövid folyosóra. Alig érintette talpával a talajt, lövés dördült, s holtan esett össze. Partnere későn eszmélt rá, mi is folyik körülötte, így követte társát a halálba.
     Vigil újratöltötte kétlövetű shotgunját, majd elhagyta a helyszínt. Már így is sokáig tartózkodott egy helyen.
     Úgy mozgott, mint az árnyék, amiben sötét öltözéke is segítette, hogy minél jobban beleolvadhasson környezetébe. Amerre járt, BOSG fegyverével halált hagyott maga után.
Ahogy igyekezett vissza a túszt rejtő szobába, a kamerák fényükkel gyanúsan követték haladásának irányát. Vigil szeme összeszűkült, mintha lenne egy sejtése, mi okozza a különös jelenséget, de nem váltott irányt, folytatta útját erősebben markolva fegyverét.
     Már csak egy sarkon kellett befordulnia ahhoz, hogy elérje úticélját, s az azt belátó kamerával nézett farkasszemet, míg fehér színe eltűnt, ám ő nem mozdult. Halk motozás hallatszott a sarkon túlról, és újra feltűnt a fehér fény. Vigilnek ennyi kellett, nagy sebességgel megindult, s vette be a kanyart, majd ahol sejtette az ellenfelet, arra célozva lőtt egyet. Lövedéke a földbe csapódott, akinek szánták, az pedig arrébb gurulva tért ki előle. Válaszként egy sortűz indult meg felé, ami elől ő ugrott fedezékbe. Elővette C75-ösét, és azzal viszonozta a kedves szavakat. A párbajnak az vetett véget, hogy mindkettejüknek újra kellett töltenie.
     Dokkaebi a barikádolt ajtó előtt befordult balra, Vigil utána rohant, majd a nő által dobott füstfelhőbe ürített egy tárat, csak azt követően lopózott át a ködön.
     Az út két irányba ágazott el. Vigil kis hezitálás után balra ment tovább. Halk léptekkel járta be a szobát, ám nem talált semmit. Még egy kis mosdó volt hátra, de egy pillantás elég volt, hogy kiderüljön; üres. A férfi megfordult, és ugyan azzal a lendülettel vetette be magát a mosdóba, elkerülve Dokkaebi halálos lövését. Gyorsan felmérve a terepet felkapaszkodott a szellőzőbe, hogy egy helyiséggel arrébb lyukadjon ki. Nem sikerült olyan zajtalanra az érkezése, mint amire számított, de nem kezdett esztelen rushba, helyette megmaradt a lopakodó üzemmódban, és úgy próbálta levadászni egykori csapattársát.
     Sikeresen Dokkaebi mögé került, aki arcán a kétségbeesés és a tanácstalanság keveredett. Vigil célra tartotta shotgunját, s mikor meghúzta a ravaszt a koreai nő felé fordult, így csupán jobb oldalát szelte át a golyó, de épp elég volt ahhoz, hogy a fájdalomtól, no meg a lendülettől, hanyatt essen. A férfi közelebb lépett, a sebesült arcára fókuszálva a célkereszttel.
     Maszkja elfedte érzelmeit, így nem lehetett eldönteni, miért nem cselekszik már. Meglepő módon, Dokkaebi szája gúnyos mosolyra húzódott.
- Na, mi lesz? - préselte ki magából a szavakat nehezen.
Vigil továbbra sem tett semmit, csupán fegyvere érezte jobban gazdája szorítását.
- Sejtettem, hogy nem vagy rá képes. Nem is értem, miért kellett ez a kis játék. Nem tudná elviselni a lelkiismereted, ha végeznél velem - a végét már szinte suttogta, annyira szállt el belőle az élet. - De... A helyedben ránéznék a túszra...
     Vigil szemei kikerekedtek, s mintha a szíve is kihagyott volna egy dobbanást. Otthagyva a félholt nőt, végig rohant a már füstmentes folyosón, a barikádot széttörte, és egy vérben úszó szobában találta magát, a túsznak viszont hűlt helye volt. Megfagyott ereiben a vér, s mintha a világ is lelassult volna körülötte. Előkapta telefonját, amin a kamerákat tudta nézni és irányítani, merre is nézzenek, de sehol nem látott egy lelket sem. Kétségbeesetten tette zsebre a készüléket, majd sarkon fordult, és a bejárat felé kezdett rohanni.
     Az ajtó előtt megtorpant, s megtörten nézte, ahogy egyre messzebbre hurcolják tőle a védendő személyt. Shotgunja hatótávjából már kiértek vele, nehezítve az inkább holtan semmint az ellenségnél elv kivitelezését. Agykerekei szinte füstöltek, ahogy igyekezett megoldást találni nem túl fényes helyzetére. Végül légzése lenyugodott, szemei eszelősen csillogtak, miközben leakasztotta egyik robbanó gránátját az övéről. Kibiztosította, kiszaladt az ajtón, eldobta, majd visszaugrott az épületbe, s onnan látta, sikeres volt a művelet.
     Nem volt sok ideje nézelődni, azonnal érkezett tettére a válasz egy jó kis golyózápor formájában.
     Megindult a folyosón, olyan gyorsan futott, ahogy csak bírt, pedig nem követte senki. Az épület beleremegett egy robbanásba, aminek hála Vigil a padlón kötött ki. Sietve feltápászkodott, alig kerülve el, hogy a plafonból egy darab rá ne essen. A robbanásoktól remegő toronyban folytatta tovább útját. Vissza nem fordulhatott, és a lehető leggyorsabb módon ki kellett jutnia, ha nem akart eggyé válni a romokkal.
     Jobb ötlet híján BOSG-jével megcélozta a vele szemben lévő ablakot, szétzúzva ezzel az üveget. A lehulló törmelékek között cikázott, míg sikerült elérnie szabadságának ajtaját. Egy műugró kecsességével vetette át magát rajta, s ő zuhant, hátrahagyva az összeomló épületet.