Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Nem. Nem és nem! - Sherlock már vagy tíz perce ezt az egyetlen szót ismételgette, de mintha senki nem akarta volna felfogni.
- Ugyan már! Csak néhány óráról van szó - nyaggatta John, hátha valamiféle csoda folytán sikerül elérnie vele valami hatást.
Sherlock újfent végigmérte a szekrény ajtajára akasztott ruhát, tette mindezt olyan savanyú ábrázattal, mintha citromba harapott volna. Ezúttal sem jutott más elhatározásra.
- Nem John. Ez egyszerűen nevetséges!
- De hisz ez csak egy jelmez.
- Hát éppen ezért!
- Komolyan, Sherlock. Legalább Rosie kedvéért - folytatta John a huzavonát.
- Ez aljas támadás volt, John Watson - próbált sértődöttnek tűnni, de John elől sosem tudta elrejteni, mit gondol valójában. - Tudod, hogy ez az egyetlen dolog, amivel bármire rávehetsz...
- Bármire? - kérdezte John egy sejtelmes vigyor kíséretében. Sherlock elhallgatott.
- Nos, ő... Majdnem bármire...
John továbbra is csak állt és egyenesen a detektív szenvedő ábrázatába vigyorgott.
- Jól van, rendben - adta meg magát egy nagy sóhajjal Sherlock. - De tényleg csak Rosie kedvéért.
- Persze, világos.
*****
Másnap Sherlock csendben morogva rángatta magára a jelmezét - persze mindezt John halk kuncogása kísérte - majd fancsali ábrázattal állt a tükör elé. Egy XIX. századi stílusú frakkot viselt, mely egy szürke nadrágból, egy fekete zakóból és egy lila, cifra mintákkal díszített mellényből állt.
- Ez borzalmas - jelentette ki. - Úgy nézek ki, mint egy bohóc.
- Szerintem nagyon is jól áll - mondta John, ám nem mérte fel szavai jelentőségét.
Sherlock villámgyorsan pördült meg, hogy kihasználja az alkalmat és reagáljon John kijelentésére, ám szinte azonnal el is felejtette, hogy mit akart mondani.
John - Sherlockhoz hasonlóan - szintén frakkot viselt, a különbség csak a színekben volt. Egy bézs színű nadrág volt rajta, egy Sherlokénél kicsit sötétebb árnyalatú lila mellénnyel és egy sötétkék zakóval.
John épp a zakóját vette magára, így nem vette észre a detektív csodálkozó tekintetét, egészen addig, míg el nem határozta, hogy ő is leellenőrzi a ruházatát a Sherlock által használt tükörben, ám az említett személy útját állta.
- Sherlock? - John nem értette a férfi arcára kiülő csodálkozást. - Jól vagy?
- Még hogy nekem áll jól - csattant fel Sherlock tettetett felháborodással. - Néztél már tükörbe?
- Épp arra készültem. Egy pillanat... - gondolkodott el John. - Ez most egy bók akart lenni?
- Hát, lehet... - mosolygott a detektív cinkosan.
- Értem. Ez esetben...
Mire Sherlock észbe kaphatott volna már kapott is egy villámgyors csókot Johntól, majd mikor végre sikerült feldolgoznia a történteket, már csak a doktor fülig érő vigyorát látta, miközben a tükörben igazította a nyakkendőjét.
- Mondd csak! Minden dicséretért jár ilyen?
- Ne álmodozz! - felelte John, de továbbra is vigyorgott.
A beszélgetést a lépcső felől hallatszó trappolás szakította félbe, majd a következő pillanatban berontott a nappaliba egy szőke kislány egy csupa fodor lila ruhában.
- Nézzétek, nézzétek! Hejcegnő vadok! - kiabálta lelkesen, miközben körbe-körbe forgott a szőnyegen.
Hamarosan Mrs. Hudson is feltűnt az ajtóban, kissé fáradtnak tűnt.
- Ez a hercegnő bizony egy hadsereget is képes kifárasztani -sóhajtotta.
- Ne haragudjon, Mrs. Hudson! - szólt John. - Mostanában nem lehet bírni vele.
- Ugyan, John, ne szabadkozzon! Évek óta nem nevettem ennyit - mosolygott az asszony, miközben elrendezte maga körül a ruháját, ugyanis ő sem maradhatott ki a jelmezes buliból. Egy egyszerű, lila abroncsos szoknyát és egy csipke fejkötőt viselt.
Rosie eközben megtalálta Sherlock nyakkendőjét a kanapén és fel-alá szaladgálva és nagyokat kacagva élvezte, ahogy lobog utána a levegőben.
- Add csak azt ide! - szólt Sherlock játékosan, majd hirtelen felkapta Rosie-t a levegőbe, aki erre még nagyobbakat kacagott. - Vagy talán te fogod felvenni a nyakkendőmet?
- Nem! Én hejcegnő vadok! - ismételte Rosie a kacagások közepette.
- Nocsak! És a hercegnők nem viselnek nyakkendőt? - kérdezte Sherlock megjátszott tudatlansággal.
- Neeeem - ingatta a fejét a kislány.
- Gyere, kincsem, adjuk vissza Sherly-nek azt a nyakkendőt! - lépett John Sherlock mellé, majd kivette a férfi kezéből a kislányt.
Amint Sherlock keze szabaddá vált, nekilátott felkötni a nyakkendőjét, miközben hallotta, hogy Rosie újra földet ért - csupán a szobát betöltő trappoló hangokból ítélve.
Körülbelül öt perccel később megérkezett a taxi.
Mrs. Hudson kézen fogta Rosie-t és elindultak lefelé a lépcsőn. Sherlock még utoljára a tükör elé lépett, hogy ellenőrizze a ruházatát, majd a következő pillanatban már John is ott állt mellette.
- Gondolod, hogy képes leszel kivételesen jól szórakozni? - kérdezte.
Sherlock a doktor felé fordult és így felelt:
- Egy igazi hercegnő lesz a társaságom. Hogy is ne érezném jól magam?
- Helyes - fordult John is Sherlock felé, majd kinyújtotta a kezét, hogy megigazítsa a detektív nyakkendőjét, ám erre végül nem került sor, mivel Sherlock - kihasználva a helyzetet - megragadta John karját és magához húzta egy gyors csókra.
- Ezt útravalónak - mondta, majd cinkosan mosolyogva indult el az ajtó felé.
John csak a fejét ingatta, de közben mosoly játszott az ő arcán is. Végül elindult Sherlock után, a 221B lakás ajtaja pedig egy vidám este ígéretével zárult be mögötte.
