Sherlock novellák

~ Hangok és Érzések ~

A történet Mary halála után játszódik.

----------

Sherlock a történtek hatására mélységes bűntudatba süllyed, és "fájdalmas" utakon próbál kilábalni belőle, miközben lassan megérti saját érzéseit.

----------

Ez a kis történet egyfajta érzelmi "utazás". Talán kissé túl érzelmes is lett Sherlockhoz képest, de nálam nem létezik túl sok érzelem. 😊

Aki idegenkedik a lelkizős Sherlocktól, az inkább ne olvassa el!

*****

Olyan volt, mint egy furcsa, szürreális film. Néha mintha lelassult volna, máskor pedig eszeveszettül pörögtek a képkockák. A jelenetek olykor összemosódtak, nem volt szünet, nem volt semmi, csak egy értelmetlenül összegyúrt massza, mely valahol mélyen lenni akart valamivé.

Szerette volna ő irányítani a filmet, írni a forgatókönyvet és eljátszani a szerepet, amit kapott, de úgy érezte kicsúszott a kezéből az irányítás. A film immár magától pereg és ő nem tehet ellene semmit, nincs beleszólása.

Valaha - nemrég - még volt valaki. Még hitte magát valakinek.

"Sherlock Homes"

Ki volt ő valójában?
Ki mondja meg az igazságot?

"Az igazság nem létezik!"
"Nem létezik!"
"Nem létezik!"

- Nem létezik... - motyogta magában. Egyedül volt, és mégsem. Elméje ugyanis nem hagyta nyugodni, szüntelenül ostromolta azokkal a gondolatokkal, melyeket leginkább távol akart tartani magától.
Napok óta - vagy tán hetek óta? - zajlott ez az őrület, ám ő nem érezte magát őrültnek. Vajon ez mindig így van?

"Ki vagy te?"

- Elég... - Hangja erőtlen maradt elméje akaratával szemben.

"Egy drogos vagy."
"Csak ennyi."

- Nem. Nem...

"Miért hazudsz, Sherlock?"

A hang ezúttal Mycrofté volt. Szinte látta maga előtt azt a fölényes, mindentudó vigyort, amit mindig is útált. Látta a bátyját az esernyőjén támaszkodva, miközben egy drága öltönyben fölé tornyosul és vádlón kérdőre vonja.

Hogy elhessegesse a képet, mérgesen felpattant a kanapéról.

*reccs*

Lenézett a lába elé, és egy törött fecskendő darabjait látta a szőnyegen szétterülve.

- Nem vagyok drogos... Nem... Nem vagyok - hajtogatta.

Filmbe illően lassú léptekkel indult el az ablak irányába, majd mikor odaért, egy hirtelen mozdulattal félrehúzta a függönyt.

A hatás nem maradt el.

A Nap sugarai megtalálták naguknak a szabaddá tett utat és reggeli világosságba öltöztették a szobát.

Sherlock hátrált egy, majd két lépést és az arca elé emelte mindkét kezét.
A fénynyalábok mintha éles tűk lettek volna. Karcos hegyükkel a bőrébe martak és otthagyták apró névjegyeiket.

Aztán hirtelen... az érzés szertefoszlott, mintha sosem lett volna.

Sherlock leengedte a kezeit és csak állt ott a szoba közepén. Nem mozdult, holott a világ élt körülötte. Hirtelen kiélesedett minden eddig értelmetlen és homályos részlet.