I don't even know your name

1part

A látkép hasonló lehetett mint a filmekben. Egy lány egymagában ücsörög egy New York-i panelház tetején. Csak én nem az öngyilkosságra készültem, pedig meg lehetett volna rá az okom. Egyik kezemből a másikba rakosgatva a gömbé formálódó tüzet, hallgattam azt,ahogyan az emberek ráfeküdnek a dudára,mert nem akarnak egy percet sem tovább állni ott. Egyszer csak kinyílt az ajtó.
-Hé! Ide tilos jönni!-kiálltott rám a panel portása.
-Elnézést.-a kezemmel összeszorítottam a tüzet és újra magamévá tettem, majd felálltam.
-Olive, kérlek!-ingadta a fejét.-Hányszor mondjam, hogy a belépés ide szabály ellenes. Én magamat nem féltem, mert utálom ezt az állást, -forgadta meg a szemét.-attól tartok, hogy kipenderítik innen.
-Köszönöm Carl.-nevettem szemforgatva.-De csak itt lehetek egyedül. Vagyis, nem. Mindig egyedül vagyok.-szólaltam meg rekedtesen.
-De a pozitivitásod, azóta sem hagyott el...igaz?-szólt szarkasztikusan.
-Persze, hogy nem-szóltam elcsukló hangon.
-Akkor jó. De most tünés!-tárta ki az ajtót el-ttem.

Ahogy beléptem a lakásba, elfogott a bűntudat, a csalódottság és a düh, amiket általában érzek. A baleset óta, amit én okoztam, nem igazán használom már a bennem rejtőző adottságot. Nem kockáztathatom ismét az engem körülvevő emberek épségét. Halk kopogást hallottam, oda kaptam a fejem, majd kinyitottam az ajtót az ismeretlen embernek.
-Olive Asher?-kérdezte a férfi.
-Ismerjük egymást?-húztam fel a szemöldököm.
-Nem hiszem. Hagy mutatkoztak be, Bruce Banner.-nyújtotta felém a kezét, egy erőteljeset rántottam rajta.-Tony Stark küldött.-elkerekedett szemekkel hallgattam.-A baleset napján meghekkeltük a kamerákat a helyszínen, így láttuk először a képességeit. Hónapokba telt, mire megtaláltuk. Szeretnénk, hogyha Bosszúállokhóz tartoznál. Nem fogunk ilyen emberre bukkani mint te. Még soha nem láttam ilyet.-beszélt ámulattal.
-Honnan tudjam, hogy nem csak laboratóriumba akar vinni?-kérdeztem hátrálva.
-Ha laboratóriumba akarnálak vinni nem itt beszélgetnénk, és nem lennék ilyen.-erőlködött, majd zöld erek bukkantak elő és hirtelen leállította magát.
-Hulk?! Szép.-forgattam meg a szemem.
-Akkor velem tartasz?-kérdezte.
-Nem tudom, hogy jó ötlet e. Inkább vigyenek laboratóriumba.
-Pakolj, a kocsi kint vár.-mondta egyszerűen.
-Akkor ez már nem rajtam függ, igaz?-kérdeztem arra utalva, hogy én se igent, se nemet nem mondtam.
-Nem igazán.
-Pakolok.-tettem fel a kezem védekezően.

Egy táskával a kezemben sétáltam le a 6.-ról. Megálltam a portánál és egy hatalmas öleléssel elköszöntem Carl-tól.
-Vigyázz magadra Olive.-borzolta meg a hajam.
-Megleszek.-bólintottam.-Vagyis, addig ameddig nem halok meg.-motyogtam.
-Tessék?!
-Semmi.-ráztam a fejem.
-Na menj! De...hova is?-kérdezte meg, mert ezt elfelejtettem neki említeni.
-Felvettek engem Tony Stark gyakornokának. Jelentkeztem rá.-hazudtam.
-Á, már mindent értek.--húzta fel egyik szemöldökét.
-Szia Carl!-intettem egyet, majd beültem egy fekete kocsiba ahol Bruce már várt.
-Ugye nem akarnak elrabolni?-vontam fel a szemöldököm.
-Remélem maga nem olyan mint a Póksrác.-dörmögte elöl a sofőrünk.
-Ő Happy.-mutatott előre Bruce.
-Hát nem tűnik olyan happy-nek.-jegyeztem meg. Egy szúrós pillantást kaptam a megjegyzésemért.-Szar poén. Bocsi.-fogtam fel azonnal.

Ahogyan utaztunk az ablakon át-át nézegetve figyeltem a közlekedést.
-Mikor érkezünk már meg ez a 4. dugó amibe beleragadtunk.-sóhajtottam kelletlenül.
-Tévedtem, rosszabb vagy mint a Póksrác.-közölte Happy, amire összeszökött a szemöldököm.
-Fifty-fifty-bólintottam, az előző beszólásomra utalva.
A kezemmel megérintettem a nyakláncot amit anya mindig a nyakában hordott. Az utolsó amire emlékszem, hogy anyáék éppen veszekedtek. Aztán bumm, neki mentünk egy autónak az ütközés beindította a mozdulatom és ijedségemben meggyulladt a kezem. Csak sikításra emlékszem. A testvérem hirtelen megfogta a kezem és azt suttogta:
-Nem akarok meghalni Olive.
Egy oszlop ránk dőlt, még mindig tartottam. Minden erőmmel azon voltam. Végül teljesen megereszkedtem. Nem bírtam tovább. Innen elvesztettem minden mozdulatot, csak arra koncentráltam, hogy próbáljam kimenteni a családom az égő autóból. Nem tudtam mit kezdeni, már mindegy volt... Próbáltam azt hinni, hogy ez csak egy rossz álom. Kibújtam az övemből és kirántottam az ajtót ami nem nyílt egy erősebb ütéssel kitörtem az üveget és kimásztam rajta. Köhögve a földre rogytam, a forgalom állt, az emberek kiszálltam mindegyik a telefonján hívta a mentősöket, a rendőröket, a tűz oltókat. Az oszlop belefúródott a családi autóba, ami lángokra lobbant. A kezemmel próbáltam elszívni a tüzet. Sírva fakadtam, hatalmas zokogásban törtem ki akkor. Fájt, mart belülről. Automatikusan anya nyakláncát fogtam. Bruce látta rajtam a meggyötörtséget, így csak azt kérdezte jól vagyok e. Hezitálva bólintottam, majd újra az ablakot kémlelve vártam, hogy végre megérkezzünk a Stark házhoz.